Dehát Ő a tanárom!

Te meg én

Sz-szóhoz sem jutok - leheltem hátra hajtott fejjel.
Lassan felállt, végig húzta két kezét az oldalamon, de végig az arcomra szegezte a tekintetét.
Leírhatatlan volt a látvány, órákig lehetett volna a kutatni a szemében, nem fejtette volna meg senki sem az összes gondolatát.
Egyszerre égett a tűztől és izzott a vágytól, de tele volt zavartsággal, félelemmel, fájdalommal és egyfolytában megoldásért kiáltott.
Végül én törtem meg a csendet - Ez valami észveszejtő volt, és... - haboztam, mert a farkamból lassan jutott egy kis vér az agyamba is, így már én is azon kattogtam, hogy hogyan tovább. - akarok még...
Rezzenéstelen arccal nézett tovább a szemembe Clara, várva még a folytatást.
- Akarok még, ilyet, akarok még a szádból, és ami a legfontosabb akarok még belőled! Akarom minden egyes porcikádat!
- Tudom, és én is, nem érdekel semmi és senki, próbáltam elnyomni magamban a dolgokat, de nem megy. - szólalt meg végül, és a legnagyobb szerencsémre, a nekem leggyönyörűbb választ adta.
Elmosolyodtam és letámadtam a csábító ajkát.
Szabadnak éreztem magam, abban a pillanatban végre szabadnak, mintha minden gondtalan lett volna, nem zavart semmi. Nem gondolkodtam. Végtelennek tűnő mámoros percekig csak ketten voltunk a világban, karöltve, a zuhany alatt.
Majd mikor megéreztük egymáson hogy lassan megnyugodtunk mind a ketten egymás karjában, kiléptünk a zuhanyzóból és elkezdtünk felöltözni. Ilyen nehezen még nem ment ez az egyszerű folyamat, hiszen megállás nélkül álmaim formáit lestem. Aminek a hatását fokozta az hogy Clara még illegette magát, a szimplán önmagában is vadító testének látványa mellé.
- Rendesen későre jár már - törte meg a csendet.
- Na igen, valaki elhúzta a szabad időmet... - mondtam grimaszolva.
- Jaaaaa! Vagy így! Már értem! Akkor kedves Bob, befejeztük a próbát, legyél szíves távozz. - mondta, miközben elém lépett.
- Igenis tanárnő! Értettem! Egy percig sem szeretném zavarni.
- Na! Ne húzd túl! - kacsintott rám kaján vigyorral.
Átkaroltam a derekát, magamhoz húztam, és belecsókoltam a  puha ajkaiba, búcsú gyanánt.

Hátra se nézve feldobott kedvvel hagytam el az iskola épületét. Az sem vette el a kedvem ahogy megcsapott az esti hidegebb levegő. Volt időm gondolkodni haza felé menet. Megszokásból mentem, nem is figyelve az útra. Végig Claran járt az eszem.
Nem voltak bennem kételyek többé, és tudtam hogy ezzel nem vagyok egyedül. Persze nem volt ennyire tiszta a dolog, de biztos voltam benne hogy mind a ketten egymást akarjuk, egymásra vagyunk, és együtt akarunk lenni. A kivitelezés része meg jelenleg valamiért nem zavart.
Leírhatatlan érzés volt a tudat, hogy egyszerre teljesül a szívem vágya, és a testemé is. Éreztem hogy sínen vagyok.

Na persze nem is én lennék ha nem kattognék mindenen tovább. Mi van ha csak a tanár szerep miatt vonzó számomra? Mi van ha csak perverz disznóként, meg akarom fektetni? Mivel járna neki, ha kiderülne? Kivel oszthatom ezt meg? Kinek mesélhetek erről?

Milyen nagy szerencse is volt amikor hazaértem, és egy kis időre elfeledkezhettem ezekről.