Örökké tartó vonzódás

~7.~

Most hoztam nektek hamarabb. Ismét köszönök mindent! És remélem tetszik ❤❤💋❤❤

Döbbenten meredtem Lilire és nem akartam elhinni az egészet. Azonban hamar kiderült, hogy igaza van így ezután már én sem kerestem többé Zsombort. Miután aznap Lili elment tőlünk bevonultam a szobámba, azt hittem sírni fogok, de nem voltam rá képes. Pedig fájt... fájt ezt megtudni, de nem bírtam sírni miatta, inkább mérges voltam. Rettentően feldühített az egész így ahelyett, hogy sírásba kezdtem volna inkább felöltöztem és a futócipőmet magamra kapva kimentem a már viszonylag csöndes utcára.
A futás mindig lenyugtatott, valahogy képes voltam kikapcsolni és nem érdekelt akkor semmi sem. Csak a lépteimre és a zenére figyeltem, volt a közelbe egy park, ahol volt ki alakítva egy különsáv, így fogtam magam és megindultam arra, már kocogva. Azonban most ez sem segített, a dühömet a futás sem csillapította. Kihasználtak és a felismerés szörnyen érintett, illetve tényleg kezdtem megkedvelni és mikor vele voltam legalább nem gondoltam Dávidra... Nem segített a futás, az agyam kattogott és kattogott, meguntam a körbe-körbe futást és letértem a parkról, nem is figyeltem, hogy merre futok, csak futottam. Jól esett a friss levegő és, hogy valami fizikailag is leterhel, nem csak lelkileg. Gondolkodtam és gondolkodtam..

Onnan tudtam, hogy elég régóta futhatok, hogy a lejátszási listám újra kezdődött, így megállva egy picit nyújtottam és akkor már szét is néztem. Nem ismertem ezt a környéket. Tudtam, hogy hol vagyok, de azelőtt nemigen jártam arra, hisz elég messze volt tőlünk. Így inkább vissza indultam felénk, csak, hogy mikor megfordultam neki ütköztem valaminek.. azaz inkább valakinek.
-Bocsánat,nem akartam!Elnézést- szabadkoztam és elléptem a hölgytől, akinek neki fordultam konkrétan.
-Jobban is oda figyelhetnél- morogta nekem, mire a férfi mellette rondán nézett rá.- Akarom mondani... semmi probléma, mindenkivel elő fordul..- javította ki magát én pedig inkább tovább álltam a furcsa kis párostól.
Hazáig futottam, a fülemben bömbölő zenével, mikor beestem az ajtón Beka aggódva nézett rám.
-Alexa! A faszért nem veszed fel a telefont!- lépett hozzám és szorosan átölelt. Hát, igen, azt hiszem ilyen egy jó barát.
-Bocsi- öleltem vissza majd elengedtem.- Megyek a szobámba jó..?- néztem rá és kipréseltem egy mosolyt az arcomon.
-Figyellek!- emlékeztetett én pedig biccentve neki bementem a szobámba.

Ezután hetekig nem történt velem semmi értelmes és ha lehet kicsit magamba is fordultam.
Lassan tél lett az őszből, igazából észre sem vettem, hogy mennyire szalad is az idő. Beka az elején még agódott értem, de kénytelen volt hozzá szokni, hogy a munkába temetkeztem Zsombor átverése, és Dávid elhagyása után.
Kicsit elvesztem, de éltem az életem, mindössze nem jártam bulizni és dugni sem dugtam senkivel..
Viszont Dáviddal beszélgettünk, de találkozni nem találkoztam vele, azt nem éltem volna túl. S igázból beszélgetni sem beszélgettünk. Mind össze egy .-ot írt és én minden tudtam és értettem. Kicsit meg is könnyeztem. Míg együtt voltunk, ha egymásra gondoltunk, de nem tudtunk miről beszélgetni csak írtunk egy pontot a másiknak, ami annyit jelentett, hogy rád gondolok. Csak egy kis hülyeség.. mégis mikor írta ezt eltudtam volna sírni magam rajta. Ha azt írja, hogy szeret vagy, hogy hiányzom neki kinevetem. Egy pont miatt pedig sírva fakadok... Tényleg elég érdekesen lettem össze rakva.