Örökké tartó vonzódás

~20.~

Egy héttel később

-Alexa!-trappolt be hozzám reggel Beka, majd megtorpant, ahogy látta, hogy nem vagyok egyedül megszeppenve hátrált ki.- Bocsiii- csukta be az ajtót, azonban már fel ébresztett minket.
-Bence!- löktem meg a mellettem lévő srácot.
-Hmm?- nyöszörgött, én pedig fel nevettem.
-Sipirc haza!- ültem fel az ágyba, azonban abban a pillanatban elkezdett fájnia fejem, így rászorítottam a kezem.- Mégis mennyit ittunk tegnap?- nyüszítettem fájdalmamban, majd az éjjeli szekrényemből, ami az ágyam mellett volt kivettem egy fájdalom csillapítót és lenyeltem.
-Nem számoltam- morogta mellettem, de meg sem mozdult.
-Haza kell menned- lökdöstem meg.
-Jól van már,jól van.!- morogta és kiszállt az ágyból.- Azért wcre még elmehetek?- fordult felém, én pedig bólintottam.
-Gyere- indultam meg a szobámból ki a fürdőbe.- Itt van minden. Kérsz kávét?- fordultam felé.
-Kérek- bólintott majd nagy meglepődésemre megölelt.- Köszi, hogy itt aludhattam.
-Nincs mit- mosolyogtam rá, majd kikászálódva az öleléséből a konyhába mentem, ahol Beka teljesen kiakadva állt.
-Te! Ez meg ki??- támadt le viszont suttogott, ezért elég hülye ábrázattal nézhettem rá.
-Hogy Bence?-néztem rá miközben lefőztem a kávét.
-Ha úgy hívják- vont vállat és közelebb hajolt.
-Tegnap mikor az új munkatársaimmal ittunk akkor össze találkoztunk, és megkért, hogy hagy aludjon nálam, mert nem akar így haza menni, én meg megengedtem neki- vontam vállat.
-Felhoztál ide egy pasit aki megkérte, hogy hagy aludjon itt?- nézett rám döbbenten, mire felnevettem.
-Ez nem egészen így van.- jelent meg Bence az ajtóban vigyorogva.- Tulajdonképpen teljesen félre érted a helyzetet.- dőlt neki a pultnak, én pedig elkészítettem neki a kávét, majd a kezébe adtam.
-Hogy félre értem?- nézett hol rám, hol Bencére.- Ezt mégis hogy lehet félre érteni? Csapzottak vagytok!
-Mert ittunk.- kortyolt bele Bence a kávéba.
-Együtt aludtatok- grimaszolt.
- Nálam alapból volt 2 agynemű- vontam vállat.
-Mindenre tudtok válaszolni, mi?- forgatta a szemét Beka.
-Persze- válaszoltuk egyszerre Bencével, majd a kávémba kortyoltam.
-Annyira vicces, hogy így ki vagy akadva.- néztem Bekára, miközben Bence mellé sétáltam.
-Hogy ne lennék! Hisz múlthétvégén még..- nézett rám Beka, olyan 'tudod, hogy miről beszélek'- Most meg már egy másik pasival jössz ki reggel.
-Beka- nevettem fel hangoson és láttam, hogy már Bence is alig bírja ki, hogy ne nevessen.
-Alexa- nézett rám komolyan, mire én nevetve megráztam a fejem.
-Szóval- higgadtam le- Bence - fordultam felé -szeretném bemutatni a lakótársamat, Bekát.- mutattam Bekára.- Illetve- fordultam Bekához- Beka bemutatom neked Bencét, az unokatesómat.- nevettem elmagam, ahogy megláttam Beka arckifejezését és Bence se bírta tovább, hangosan felröhögött.
-Hahahaha- forgatta a szemét Beka- azért megnyugodtam- tette hozzá.- Baszki de köcsögök vagytok!- ment ki duzzogva a konyhából, én pedig Bencére vigyorogtam.
-Amúgy mit szerettél volna?- szóltam Beka után.
-Itt volt Dávid.- szólt vissza.- De elküldtem, mert mondtam, hogy még alszol. Felakart kelteni, viszont mondtam neki, hogy nem vagy egyedül, úgyhogy jöjjön vissza fél óra múlva.
-Basszus. Még nem is pakoltam össze a cuccait- csaptam homlokon magam, majd letettem a bögrémet.-Ne haragudj Bence, de tényleg menned kell!- néztem fel rá.
-Megyek, már megyek!- tette le a bögrét- köszi még egyszer.- mosolygott rám, én pedig bólintottam, majd kikísértem.
-Szia!- öleltem át már az ajtóban Bencét, mire ő vissza ölelt.
-Szia- köszönt el, majd intettem neki, ahogy elindult.
-Szerencsétlent gyorsan elküldted- szólalt meg mögöttem egy hang, mire megugrottam és oda fordultam hozzá.
-Mégis hogy a fenébe tudsz ilyen halkan megjelenni bárhol?- forgattam a szemem.
- Csak te vagy túl figyelmetlen- válaszolta komolyan.
-Jól van, Mr. Tökély- invitáltam be a házba- még nem igazán pakoltam össze a cuccaid.
-Ja, látom, hogy más dolgod volt.- jegyezte meg.
-Befejezted?- néztem rá szúrós tekintettel.
-Még el sem kezdtem- kacsintott rám, én pedig beengedtem a házba.
- Már el is ment Bence?- szólt ki Beka, ahogy Dávidot meglátta elkussolt.
-Szia Beka- köszönt neki Dávid vigyorogva.
-Hello.- mosolygott rá és eltűnt a szobájába.
-Gyere, a szobámba van minden.- indultam meg a szobámba.
-Tehát Bencének hívják?- jött utánam.
-Igen.- csuktam be Dávid után az ajtót, majd a függönyt szét húzva engedtem be a fényt a szobámba.- A képet elakarod vinni?- mutattam az éjjeli szekrényemen lévő közös képünkre.
-Nem- rázta meg a fejét- Tartsd csak meg, hagy lássa a többi kan is, hogy milyen jól néz ki az exed- kacsintott rám és a szekrény felé fordult.
-Biztos kint fogom hagyni ezek után is - mondtam a fejemet csóválva és kivettem Dávid régi karóráját a fiókból, majd letettem az ágyra.
-Még szép- mondta halkan és kipakolta a cuccait a szekrényből, én pedig figyeltem őt.
-Adjak neked valami táskát ezekhez?- indult meg ki.
-Nem kell- nézett utánam, én pedig akkor már a másik szekrényhez léptem és elkezdtem ott is átnézni a cuccait.
-Ohm- fordultam felé kezemben egy teljesen kiszakadt pólójával.- Ez még kell neked vagy kidobhatom?- néztem ki mögüle vigyorogva.
-Kidobhatod- röhögött Dávid is.
-Jó- bólogattam és kivéve még egy pulcsiát, úgy, hogy ne lássa megszagoltam. Nem tehetek róla, imádtam az illatát.- Itt csak ennyi van.- tettem le az ágyra a cuccait.
-Szerintem itt is, bár nem tudom eldönteni, hogy..- húzott ki egy boxert a szekrényből- hogy nekem volt rózsaszín boxerem?- nézett rám, én pedig hangosan felnevettem.
-Lehet, hogy csak kimostuk véletlenül színes ruhákkal.- vettem ki a kezéből- Elhiheted, hogy nem hordok ilyet.
-Tudom, hogy nem hordassz ilyet.- nevetett én pedig elmosolyodtam.
-Tök hülyék vagyunk.. itt röhögünk, mikor mások ilyenkor sírni szoktak, nem?- néztem rá.
-Sosem voltunk egy szokványos páros- vont vállat mosolyogva.
-Ez is igaz- bólintottam mosolyogva, de Dávid arcáról lefagyott a mosoly, és a tekintete az ajtóra szegeződött. Nem értettem, így oda néztem én is és meglepődve vettem tudomásul, hogy Bence az ajtóban áll.
-Bocs, csak itt hagytam a telefonom- ment az ágy másik felére és leguggolva kivette az ágy alól (?) a telefonját.
-Hogy került az oda?- néztem értetlenül rá és kicsit kellemetlenül éreztem magam, amiatt, ahogy Dávid figyelte Bencét.
-Kiverted a kezemből, mikor haza értünk, mert azt hitted, hogy leakarlak fényképezni.- állt fel és rám vigyorgott én pedig elpirultam. Ezt a részét teljesen elfelejtettem az éjszakának.
-Jellemző rá.- jegyezte meg Dávid fapofával, mire mindketten ránéztünk.
-Igen, tudom.- bólintott Bence- Voltunk már együtt máskoris.- jegyezte meg én pedig abban a pillanatban azt hittem, hogy elsüllyedek szégyenembe. Hála az égnek Beka is megjelent az ajtóban.
-Bence!- szólt rá- Segítenél nekem a... a konyhában?- kérdezte Beka, számomra ugyan feltűnő volt,hogy mi a célje, de a fiúk nem hiszem, hogy észre vették.
-Persze.- indult meg Bence.- Szia Alexa!-ment ki a szobából.
-Szevasz- szólt utána Dávid, én pedig a kezemet tördelve fordultam felé.
-Lehet, hogy a fürdőben még van pár cuccod.- jegyeztem meg, mert kicsit ciki volt számomra az egész jelenet.
-Tehát voltatok együtt már régebben is?- meredt rám Dávid, én pedig felsóhajtottam.
-Igen.
-Megcsaltál ezzel a polyácával?- vonta fel a szemöldökét.
-Ne nevezd így Bencét!- mordultam rá.
-Jaj, már véded is, milyen romantikus- jegyezte meg ironikusan mosolyogva.- már gratulálni is lehet? Együtt vagytok?
-Ehhez neked kurvára semmi közöd.
-Ohh, dehogynem. Több is mint gondolnád, hisz ha szexeltél vele lehet, hogy elkaptam valami nemibetegséget tőletek.- jegyezte meg flegmán fintorogva.
-Hogy te kaptál el tőlem bármit is?- vontam fel a szemöldököm és szarkasztikusan felnevettem.- Rohadj meg- ráztam a fejem.- Inkább nekem kéne aggódnóm, ki tudja te milyen kurvákkal álltál össze az idő alatt, míg én nem engedtem magam.-vágtam a képébe.
-Legyek még én a hibás, azért mert te könnyűvérű vagy.
-Tudod ki a könnyűvérű, te paraszt!-lendítettem a kezem, hogy felpofozzam, persze sikertelenül, mert lefogta azt és a szemembe nézett.
-Szánalmas vagy,Alexa. Azt hiszed, hogy megtudsz ütni?- kérdezte vigyorogva.
-Eressz el, de kurva gyorsan!- ripakodtam rá.
-Mert ha nem mi lesz? Ohh, kitalálom, elkezdessz sikítozni és mi egymás, hogy az új lovagod segítsen, de őt is rohadt gyorsan leütöm- kacsintott rám.
-Őt is??!!?? Megakarsz ütni? Hát idáig süllyedtél?- néztem rá undorodva.- Látszik, hogy tényleg nem ismersz..- jegyeztem meg oldalra pillantva.
-Jobban ismerlek, mint azt szeretnéd.- röhögött fel, én pedig igen közel voltam ahhoz, hogy arcon köpjem, ám ehelyett csak ránéztem.
-Igazad van.-suttogtam halkan és lesütöttem a szemem, tudtam, hogy már csak azért sem fog elengedni, így inkább egy gyors mozdulattal a farkára markoltam, mire hangosan felnyögött.- Viszont akkoris, ez a legjobb részed- hajoltam hozzá közelebb és apró csókot leheltem az állára.
Felengedett, éreztem rajta, hogy enged a szorításon és igen, hogy beindult ettől az egyetlen mozdulattól. Nem hiába én is kiismertem.
-Rohadjak meg, hogy te biztos skizofrén vagy.- nevetett fel és elengedve a kezemet a derekam köré fonta a karját.- Egyszer elzavarsz, megegyezünk, hogy nem találkozunk többet, utána meg már a farkamat markolgatod- csóválta a fejét nevetve.- Kár, hogy már nem dőlök be ezeknek.-szorított magához, így hozzám nyomodótt a farka. Ezúttal én nyögtem fel.
-Megcsaltál vele?- tartott fél kézzel, miközben az állam alá nyúlva kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
-Hogy csaltalak volna meg...?- néztem rá őszintén.- Hisz én tényleg szerettelek.-vizslattam a szemét, nem volt erőm tovább harcolni ellene.
-Akkor ki ez?- nézett rám komoran, én pedig felsóhajtottam.
-Bence.
-A nevét eddig is tudtam.
-Az unokatesóm baszd meg.
-Ezt miért nem tudtad közölni előbb?- nézett rám mint egy hülyére és elengedett.
-Mert miért mondtam volna el?- kérdeztem vissza és fellélegeztem, ahogy elengedett.
-Mert azt mondtam.
-Komolyan.. én sem értelek téged.- ültem le inkább az ágyra.- Azt akarom, hogy elmenj.- néztem fel rá.- Pont azért, amit most csinálsz. Nem teheted ezt, mindig ezt csinálod, mintha hozzád tartoznék, mintha a te tulajdonod lennék, mintha.. mintha bármi közöm lenne hozzád, azon kívül, hogy ismerlek. Menj el, kérlek..- néztem rá, már könnyes szemmel.