Örökké tartó vonzódás

~1.~

-Apa!Apa!
-Ss, kincsem! Maradj csendben, apu alszik- kaptam fel Márkot a derekamra és vissza mentem vele a nappaliba, igazán nehéz volt terhesen a 4 éves kisfiamat csak úgy felkapni. Viszont máskülönben képtelen lettem volna elrángatni a hálószoba elől, ahol Dávid aludt, a műszak után-mint mindig-.
-Apuuut akarooom!- nézett rám könyörgően a kisfiam.
-Kicsikém- tettem le a kanapéra Márkot. -Apu dolgozott, most alszik, ha felkel játszik veled, ígérem.- mosolyogtam Márkra.
-Szeretlek,mamiii!- ölelte meg a pocakom, majd gondolkodva rám nézett a barna bociszemeivel -Anya. Mikor jön már ki a kistesóm onnan?- kezdte el simogatni a hasam.
-Nem soká,Márk, nem soká- mosolyogtam le rá és a hasamra tettem én is a kezem.-Ennyire várod már?
-Igeeen!- lelkendezett Márk, mikor is kinyílt a hálószoba ajtó, amin Dávid sétált ki, kábán pislogva.
-Apuuuuu- rohant oda a kisfiúnk az apjához, aki vidáman felkapta.
-Kifárasztottad anyát rendesen, picúr?- nézett Dávid a fiúnkra.
-Csak mint mindig- mosolyogtam rá Dávidra és csókkal köszöntöttem, ahogy lehajolt hozzám.

Riadtan, zihálva ébredtem az álomból és azonnal felkapcsoltam az éjjeli lámpát, ami a fejem mellett pihent, hajnali 3, hm.. szinte majdnem ugyanakkor ébredtem fel, mint az előző nap.
Ahogy a fény betöltötte a szobát szomorúan vettem tudomásol, megint, hogy Dávid már nincs mellettem. Még csak egy hét telt el a szakításunk óta, viszont még mindig meglepődöm, hogy nincs mellettem. Nincs itt se reggelente, se délután, se este és éjszaka sem. Rám tört ismét a hiánya, na meg a menstruációmé.. 3 napja késett és nagyon aggódtam, ilyen rémálmok kísértek éjszakáról éjszakára. Viszont tudtam, hogy nem lehetek terhes. Nem, ez egyszerűen nem következhet be, noha tényleg Dáviddal tudtam volna csak elképzeleni az életem,a jövőm.

Belebújtam a mamuszomba és a köntösömbe bújva kimentem a konyhába egy pohár vizért, majd vissza mentem a hálóba.
A rohadt életbe, hogy ott is minden rá emlékeztetett, a bútorok, az ágy, arról nem is beszélve, hogy a kép a falon kettőnkről sem került le, így mindig mikor megláttam össze szorult a szívem.
Elfordultam, az ágy felé, levettem a mamuszomat és vissza másztam a franciaágyamba, amit szintén Dávid segített kiválasztani.
-Miért emlékeztet minden rád? És Alexa, miért beszélsz magadba?- nevettem fel kínosan és megittam a pohár vizet, majd az éjjeliszekrényre tettem az üres poharat.
Az agyam csak a közeledő házibulin kattogott, mert tudtam, hogy Dávid igenis megfog jelenni és én is. Békében váltunk el, így tudtam, hogy nem fogunk balhézni, de fogalmam sem volt, milyen lesz újra látni.
A napjaim azóta csak elteltek, meló, alvás, pakolás otthon. Nos, én a barátnőmmel, Bekával éltem, aki utálta Dávidot és az érzés kölcsönös volt. Hogy miért nem éltünk együtt?
Mert míg én a város egyik szélén dolgoztam és éltem, addig ő a másikon. Illetve nem akartunk még össze költözni, neki is volt állandó lakótársa, és nekem is. Noha mindig csak nálunk voltunk, vagyis náluk csak akkor, amikor a lakótársa nem volt otthon, így is elég sok időt tudtunk együtt tölteni.
20 évesek voltunk, nem akartuk mi el sietni a dolgokat és milyen jó, hogy nem is tettük, hisz...
Most itt ülök egyedül az ágyamon és nem azért, mert dolgozik, hanem azért, mert szétmentünk.
Borzalmas volt ezt így beismerni, én.. naivan azt hittem, ő az igazi, teljesen megértett és ott voltunk egymásnak, mindig és a szex, eszméletlen volt. Úgy éreztem mikor vele voltam, mintha megtaláltam volna a másik felemet, s rettentően elszomorított, hogy ennek most vége. Elveszettnek éreztem magam, nagyon... Nem is akartam rajta többet gondolkodni hisz..vége lett. Inkább beállítottam a Tv-t időzítőre és átfordulva a másik oldalamra hallgattam, ahogy a focimeccs zaja halkan hallatszik. Elkezdtem könnyezni, mérgemben pedig ingerülten letöröltem a könnyeimet.
Nem!Nem! És nem!
Tovább lépek és nem hagyom, hogy többé hasson rám Dávid, bárhogy is.
Így lesz.

Ezekkel a gondolatokkal sikerült elaludnom, a meccs pedig szólt a háttérben, ahogy Dávid mindig nézte, miközben én hamar bealudtam a mellkasán pihenve....

~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~☆~
Itt az első rész, amolyan "előszó". Remélem tetszeni fog.
Köszönöm, ha vetsz rá egy pillantást 😊❤