Öngyújtó/Nana fanfiction/

17

- Tudod, néha aludhatnál is este.- szól oda reggel Jonathan. Nyilván a karikás szemeimre gondol.
- Megpróbálok.- motyogom álmosan. Miután tegnap este hazaértem nem sokat aludtam. Agyaltam. Rengeteget.
- Nahát, mi a baj kincsem? Rosszul aludtál?
- Igen, de nincs semmi bajom.
- Igen-igen... ha akarod itthon maradhatsz. Biztos nagyon fáradt vagy. A próbák meg az iskola.
- Nem, nem kell. Hétvégén alszom majd eleget.
- Rendben, ahogy gondolod.

Így gondolom. Tudom, hogy anyu sejt valamit, na meg ha itthon leszek akaratlanul is csak gondolkodni tudok az este történteken. Hirtelen elpirulok.
- Elmentünk, szia anyu!
Hideg van. A fiúk mellett lépkedtem némán.
A vonatra megkönnyebbülve szálltunk fel. Végre valami, ami nem -7°C alatt van.
A suliban Asami támadott le.
- Megkaptad a dalokat?
- Még nem néztem a telefonomat.
- Ahj. Rendben. Elküldtem a címet is.
- Ok...
- Van valami baj?
- Fáradt vagyok.
- Ah. Értem.
Bementem a terembe, majd ledobtama táskámat a padomra. Leültem és lehajtottam a fejemet az asztalra. Mit tettem? Annyira képmutató vagyok. Folyamatosan szidom Shint, erre elveszi a szüzességem.

Órák után bementem a zeneterembe.
- Sziasztok...- köszönök álmatagon.
- Te mit csináltál tegnap Shinnel?- lép elém Yuriko.
- Csak tanácsokat akart adni az előadással kapcsolatban.
- Hagyjál már. Nem vagyunk hülyék. Mit csináltatok?
- Ez nem rátok tartozik.
- Minket hagytál itt, szóval egy kicsit de.
- Nem akarom részletezni, hogy mit csináltunk.
Néma csend.
- Oh.- nyögi ki Yuri.
- Kezdhetjük?- kérdem.
- Aham.
Se Nobu, se Shin nem jött el a próbára, ami mondjuk nem is baj.

A próbát kb. 11-kor hagytuk abba, a Rém buliján előadott dalokat játszottuk. Jelentősen sokat fejlődtünk(szerintem). Yurikonak már alábbhagyott a szétszórtsága, a fiúk is valamivel jobb összhangban vannak velem, én meg rengeteget skáláztam gyakorlás előtt.
- Ez jó volt.- mondja Takashi megkönnyebülve.
- Igen.- Yuriko rádől a dobra.
- Rem buliján nagyot fogunk aratni.- mondta Yuri, majd betette a gitárját a tokba.
Együtt indultunk hazafelé.
- Gyertek, vegyünk valamit.- mutat Yuri egy közértre.
Bementünk a boltba, majd megrohamoztuk az élelmiszer polcokat.
Végül 3 zacskónyi cuccot vettünk és autómatikusan átmentünk hozzánk. A szüleim aludtak, Jonathan és Josh pedig úgy tűnik, hogy nincsenek itthon.
- Melyiket együk meg először?- néz csillogó szemekkel Yuriko a leveses dobozokra.
Végül hosszas idő után felforrt a víz, így mindannyian el tudtuk kezdeni enni a leveseinket. A kajákkal felvonultunk az emeletre.
- Most merre?- hunyorog Yuriko a sötétben. Én a kis folyosó végén található "közösségi helyiség" felé irányítom őket.
Igen, ilyen is van. Igazából a szüleim ezt azzal a céllal építették, hogy ha majd lesznek barátaim, akkor ide tudjunk menni játszani, de mivel nem nagyon voltak itt a barátaim, 18év alatt igencsak lakatlanná vált. Igaz, néha(félévente) bejárok takarítani, de azon kívül nem csinálok itt semmit.
Elhúzom az ajtót és felkapcsolom a villanyt. Kevésbé porosabb mint hittem.
- Szóval neked a szüleid építettek egy egész lakosztályt az emeletre?- ámuldozik Takashi.
- Hát, igen.- tudom, hogy szörnyen el vagyok kényeztetve, de mentségemre szóljon, nem szoktam dicsekedni vele.
- Ez de jó!- Yuriko leül az egyik székre.- Mondjuk eléggé hideg van.
- Ah, igen.- bekapcsoltam a fűtést.
Leülünk és elkezdünk enni.
- A szüleid mikor költöztek ide?- néz körbe Yuri.
- Hát, azt hiszem, én még Angliában fogantam meg és utána pár héttel költöztek, az áthelyezés miatt. Úgyhogy kb. 19 éve.
- Mit dolgozik apukád?
- Építészeti mérnök.
- Anyukád?
- Fodrász.
- Hogy kerültek össze?
- Hát, ez a történet az elejétől egészen mostanáig csöpög a nyáltól. Anyu neki vágta le először a haját és megborotválta. Apu a pénzzel együtt megadta a telefonszámát is és utána még párszor elment anyuhoz az üzletbe.
Aztán végre elmentek randizni. Anyu elmondása szerint "megvolt a kémia", ezért egy évbe se telt és összebútoroztak, pedig csak 19 évesek voltak.
Aztán a következő évben összeházasodtak, utána meg a nászúton összehozták a bátyámat, de anyu elvetélt.
A következő 9 évben nem próbálkoztak gyerekvállalással. Élték a tökéletes életüket. Eljártak vacsorázni, moziba és hasonlók. De aztán anyu mégis szeretett volna egy kisbabát. És így lettem én.
- Ez egy elég egyszerű kapcsolat.- töpreng Takashi.
- De pont ez benne szép. Nem erőltettek semmit.- mondja Yuriko.
- Egyébként a ti szüleitek gimnáziumi barátok, nem? Ők milyenek?

- Mindig vannak apró vitáik.- kezd bele Yuriko- mivel viszonylag fiatalon szült anyám, így elég tapasztalanok voltak és egy gyerek rendesen kikezdi az idegeit az embereknek.
Aztán rá 4 évre megszületett a húgom, de ő most egy elit suliban tanul, ezért nincs sokszor otthon.
Anyámék most élik ki magukat, mivel én nemsokára elköltözöm így szinte csak az ünnepekre kell készülniük. Mindketten egy étteremben dolgoznak.

- Az enyémek eléggé imádják egymást ahhoz, hogy összehozzanak 6 gyereket.- mondja Yuri- Én vagyok a legidősebb és miután betöltöttem a ötöt, a szüleim közölték, hogy anyám ikreket vár. Miután megszülettek, pár hónapra rá megint közölték, hogy anya terhes. Ez így ment egészen 10éves koromig, aztán leálltak. Most van 5 húgom, akik nagyon idegesítőek. Egyébként anyám könyvtáros, apám meg fotós.

- Nekem szétmentek a szüleim. Vagyis nem tudom, hogy most mi van velük, ugyanis ők még mindig a gimnazisták szintjén állnak. Folyamatosan megy a se veled, se nélküled játék. Van, amikor nagyon imádják egymást, aztán hirtelen minden szar és elkezdik a másikat hibáztatni valami felesleges dolog miatt. Most azt hiszem, hogy apu átköltözött a nappaliba. Én egyke vagyok. Mindketten ügyvédek és a tetejében még egy helyen is dolgoznak.

Az este további részében folytattuk a spontán ismerkedős estét.
Kiderült, hogy Yurikonak hatalmas vagyon öröksége van, amit még a nagyszülei hagytak rá, ebből tudja fizetni a lakást, ahova a nyáron költözik és vesz magának egy saját dobot.
Yuri szülei meg galériát nyitnak a közeljövőben, ahol majd Yuri be akar segíteni nekik miután elvégezte a gimnáziumot, meg folytatni akarja a zenélést.
Takashi egyetemre megy és nemrég megpályázott egy ösztöndíjas egyetemet(ami mellékesen itt van Tokióban, úgyhogy tudja folytatni a zenélést), ahol nagyon jók az esélyei.
Én elmondtam, hogy még nem akarok továbbtanulni, csak talán 2 év múlva, ha a bandának lőttek.
Yuri előveszi a zsebéből egy doboz cigit, mindenki vesz belőle egy szálat.
- Egyébként, örülök, hogy benne lehetek ebben.- mondom.
- Mármint?
- Úgy általánosságban. Ebben a társaságban, bandában.

Most érzem csak igazán, hogy semmit nem tudtunk egymásról, legalábbis én nem tudtam semmit róluk. Megnyugtat, hogy újabb dolgokat tudtam meg róluk. Lassan olyan, mintha én is az 1000 éves barátjuk lennék.