Öngyújtó/Nana fanfiction/

11

Vasárnap. Otthon. Mostmár jobban.
- Szóval mennyit is ittál?- néz rám Yuriko. Átjött hozzánk.
- Mindent. És még így is rémlik minden. Csak ez a hülye utóhatás...
- Hát, legalább már ezt is tudjuk. Legközelebb inkább a betépést ajánlom.
- Ha ha...
- És Shinnel mi volt?
- Hm? Semmi. Tudod, ő érettebbnek hiszi magát, mint az átlag 18 évesek.- mondom.
- Nem bírod?
- Kicsit sem. Undorítóan nagy a pofája.
- De azért smároltatok a rudaknál.
- Mondom, hogy nem smároltunk! Csak egy hülye helyzet volt, most mond meg őszintén, ha ennyire utálom, miért másznék rá?
- Mert kívánod.
- Persze. Fizetnem nem kell?
- Ugyan. Mi lenne, ha adnál neki egy esélyt?
- A büszkeségemet dobnám el. Meg még pár dolgot. Szüzesség és hasonlók, ilyen lényegtelen dolgokat dobnék oba neki.
- Jó, értem, akkor nem.
- Nagyon nem.
- Hát akkor megszerzem magamnak.
- Hajrá... Biztos nagy szükséged van egy selyem fiúra. Lesz rá elég pénzed?
- Csak a versenyszellem kedvéért, gondoltam bedobom ezt a trükköt is.
- Ja, gondoltam. Mindegy. Ezt most hagyjuk. Tudsz arról, hogy valamelyik fiú titkon dalszöveg író lenne?
- Nem. De hátha, csak nagyon titkolják.
- Remélem. A dal. Amit a "felvételin" játszottatok. Az a sajátotok?
- Aham. Van több is.
- Ezt miért csak így mellékesen mondod?
- Hát, még nem foglalkoztunk annyira a saját dalokkal. Gondoltam, még ráér.
- Az a baj, hogy minden nap, minden perce számít. Szóval. Takashi DÖK-ös, nem?
- De
- Akkor van kulcsa az iskolához.
- Igen.
- Hívd fel a fiúkat és találkozzunk négykor a sulinál és Takashi hozza a kulcsot.
- Ez nem ér rá holnap?
- Minden nap, minden perce!- nyomatékosítom.
- Ah, jó. Akkor hívom őket.
- Köszi.- előveszi a telefonját, majd kikeresi a neveket.
- Szia Takashi, ma otthonbvagy? Ja, hülye kérdés volt. Na mindegy. Yuri ott van? Okés. Gyertek a sulihoz négyre. Hozd a kulcsot Takashi. Okés. Sziasztok!
- Akkor minden megvan. Te nem szoktál dalokat írni?
- Nem. Az agyam pontosan a két ütőmig terjed. A kreativitást hírből sem ismerem.
- Ja, hasonló. Elmegyek tusolni.
- Okés.- mondja, majd ráveti magát az ágyamra és lóbálni kezdi a lábát.
Bemegyek a fürdőmbe, majd ledobom a ruháimat és a zuhany alá állok. Istenem, a tegnap este. Miután elkezdtem borozni nem történt semmi, csak Shin nyomult rám jobban. Mintha tesztelné, hogy milyen normális középsulis fiúnak lenni. De ezt miért rajtam teszteli? Ott volt Yuriko, aki nálam kicsit jobban is adja vissza ezt a középiskolás diáklány dolgot. Alacsony, cserfes, örökmozgó. Mondjuk, nekem lehet, hogy nem lenne hozzá energiám. Nem is értem, hogy bírták ki őt a fiúk. De igazából eléggé szeretnivaló lány. Olyan ember, akire én nem tudnék haragudni. Elzárom a vizet és kilépek a zuhanyból. Magamra kapom a köntösöm és kilépek a fürdőből. Yuriko éppen a könyvespolcomat vizslatja.
- Miért csak mangáid vannak.
- Mert mást nincs kedvem olvasni. Meg az illusztrációk is szépek.
- De, ha könyvet olvasol, akkor te döntheted el, hogyan nézzenek ki a karakterek. Ez szerintem tök király.
- Mindenesetre, a könyvek hosszúak, a mangák 60%-a csak a rajz. Szép, és még egy izgalmas történetet is ad. Na, várj egy kicsit.
Előkeresek egy fehérneműt, pólót és nadrágot, majd ránézek Yurikora. Asamival általában nem vagyunk szégyenlősek egymás előtt, csak nem tudom, hogy Yuriko hogyan viszonyul ehhez.
- Mire vársz?- néz rám értetlenül. Aham. Hát jó. Ledobom a köntösöm, majd elkezdek öltözni. Yuriko közben levesz a polcomrólegy könyvet és elkezdi olvasgatni. Egyszer rám pillant, majd újra visszatér a könyvhöz. Meglepően természetesen fogadta a nudizást.
- Oké, kész vagyok.
- Akkor szerint mehetünk is.
Lemegyünk a földszintre és kimegyünk az ajtón. Hideg van.
- Ahj, várj, veszek egy kabátot.- fordulok vissza a kapuból és gyorsan lekapom a kabátomat az akasztóról.
Az utca csúszós volt.
- Ti egyébként mióta vagytok barátok?
- Hát, szüleink gimis barátok, ezért igazából már születésünk előtt is barátok voltunk, ha mondhatjuk így. De igazából nem kerülhettük el a barátkozást, ugyanis minden iskolát együtt jártunk ki. Ugyanaz az általános, alsó közép és középsuli. Pedig először utáltuk egymást. Engem szimplán azért utálták, mert lány vagyok, ezért nekem se kellett több ok. Ők meg alapból két teljesen különböző ember. Yurit idegesítette Takashi okoskodása, Takashi meg utálta Yurit, mert nem hallgatta végig az okoskodásait.
- Akkor hogyan lettetek barátok?
- Mondom. Túl sokat voltunk együtt. Végül egymáshoz kellett szólnunk és ez lett belőle. De tudod, néha kezdenek unalmassá válni a fiúk. Örülök, hogy barátok lettünk.- mosolyog rám.
- Oh, én is. Féltem, hogy nem leszek olyan jó barátotok mint ti egymásnak.
- Ugyan, az idő nem számít.
Az iskola előtt már ott voltak a fiúk nyakig felhúzott kabátokban.
- Hol voltatok?- kérdi dideregve Takashi.
- Csak nyisd ki.- mondja Yuriko.
- Jó-jó, de valószínű be van fagyva egy kicsit a..
- Valószínűleg ez senkit nem érdekel.- mondja valaki a hátunk mögül. Csak a szeme látszódik ki a hatalmas sálából.
- Miért pofázol bele?- kérdi ingerülten Takashi.
- Csak vicceltem Takashi.- húzza le a sálat a szája elől. Shin. Mit keres ez itt?
- Shin? Mit csinálsz te itt?- kérdi Yuri. Basszus. Néha tényleg visszavethetne  a hangjából.
- A közelben lakom.
- Aham.
- Mit csináltok?
- Bemegyünk a suliba gyakorolni.
- Aha, értem. Na akkor én megyek, jó szót, sziasztok!
- Szia!- köszönök el elsőként.
- Nem jössz?
- Sajnos rengeteg dolgom van.
- Hát, jó, sajnáljuk, menjünk.- mondom.
- De talán... ja, ráér. Lepakolok és visszajövök. Vagy nem is. Gyertek fel!- mosolyog kedvesen. Direkt csinálta. Tudja, hogy nem bírom, ezért akár több időt tölteni velem.
- Komoly? Nem zavarunk majd? Otthon vannak a szüleid?- kérdezi Yuriko.
- Nobuval lakom egy lakásban. Őt nem zavarjátok, de szerintem nincs is otthon.
Megyünk pár utcán keresztül, mire elérjük a magas épületet. Shin beüti a kódot, majd felmegyünk. Harmadik emelet.
- Megjöttem.- motyogja Shin, majd ledobja a cipőjét. Mi még az előszobában bénázunk a cipőfűzővel. Kicsi lakás. Az ajtóból lehet látni az ágyból kikandikáló lábát.
- Ember, öltözz fel.- mondja hanyagul.
- Mióta vagy te szégyenlős?
- Nem én, csak hoztam fel két lányt is.
- Shin, megmondtam, hogy ide nem hozahtsz kuncsaftokat.
- A WR van itt.
- He? Oké várj, adj egy gagyát.- basszus, elpirultam. Fél perccel később egy teljes öltözékbe bújt Nobu tárul a szemünk elé.
- Sziasztok!
- Mehetünk is.- mondja Shin.
- Hova mentek?
- Suliba.- mondja Yuri.
- Hehe, Shin suliba megy, ez vicces. Mit csináltok vasárnap az iskolában?
- Gyakorlunk.
- Jé, mehetek?- csillan fel a szeme.
- Ja.- mondom.
- Király.
A visszaúton már sötétebb volt. Istenem. Mennyi időt elpocsékoltunk. Most meg próbálhatunk előttük.
- Várjatok.- Takashi előveszi a kulcsát és kinyitja a zárat. Bemegyünk a kapun, majd az épületbe.
- De régen voltam gimnazista.- nosztalgiázik Nobu.
- Miért? Hány éves vagy?- néz rá Yuri.
- 22.
- Szerintem az még nincs is olyan régen.
- De azóta sokminden történt...
- Oké, itt van.- kinyitja az ajtót, majd belépünk a sötét zeneterembe. Villanyt kapcsolok.
- Na, lássunk neki.- mondja Yuri. Yuriko megint letelepszik a dobok mögé és ott unja szét az agyát amég a fiúk hangolnak. Én párszor megköszörülöm a torkom, de nekem sincs különöseben semmi dolgom.
- Várj, legalább menj az ablakhoz és ott szívd el.- szólok rá Shinre, mert ő a terem közepén akár rágyújtani.
- Jó, bocsi.
- Nem hiszem el, hogy el kell ezt mondani. Ah, nem lényeges, hogy álltok?- nézek a fiúk felé.
- Stabilan.- mondja Yuri.
- Ha ha.
- Viccen kívül, én kész vagyok.
- Én is.
- Ja, még valami. Fiúk. Vannak saját dalaitok? Olyanok, amelyeket eddig nem mutattatok meg?
- Nincs.
- Van.- mondja Yuri.
- Most viccelsz?
- Nem, tényleg vannak, csak...
- Csak?
- Az a baj, hogy nagyon közönséges az összes.
- Ne viccelődj már.
- Nem, tényleg, ezért nem mutattam meg, mikor a bandát alapítottuk.
- Mindegy. Itt vannak nálad?
- Mindig a táskámban hordom a füzetem, de tényleg eléggé...
- Figyelj, megnézzük, eldöntjük.
Yuri előveszi a táskájából a füzetét és a kezembe nyomja.
- Kérlek, először csak te olvasd el.- néz rám Yuri.
- Rendben.
Hát, tényleg eléggé közönséges, de jó. Szépen ír. És WhiteRosé a nevünk. A fehér az ártatlanság színe, úgyhogy ez tök jó ellentmondásos izé.
- Tetszik, dallamra írtad?
- Tetszik?
- Aham.
- Dallamra írtam, de..
- Kérlek, játszd el nekem szöveggel.
- He? De ezt egy lány szemszögéből írtam. Gondoltam, akkor nem tűnik annyira mocskosnak.
- Énekeld el kérlek!
- Ah, jó. De ez elég buzis lesz.
Tényleg buzis. De jó. Csak kicsit távol áll tőlem ez a stílus. Majd belejövök. A számnak vége.
- Ezt egy magányos estéden írtad?- néz rá Takashi Yurira.
- Szerintem jó.- mondja Yuriko egyszerűen.
- Megpróbálhatom?- kérdem.
- Ja, persze, tessék.- adja át a füzetet. A dallamot tudják a többiek. Elkezdik. Próbálok lépést tartani velük, de közben a szövegére is koncentrálnom kell.
- Hát ez jó szar volt.- mondja Shin.
- Bocs, most próbálom először.
- Tudom, de miért vagy ilyen karótnyelt? Ez az élvezetről szól. Mutasd a szöveget.- neki is átadom a szöveget. Olvasgatja a füzetet bele-bele lapoz.
- Ha nem leszel kicsit szabadszelleműbb, akkor bukik a banda. Ne állj ilyen szerencsétlenül. Próbálj elbűvölni.- adja az instrukciókat. Felvonom a szemöldököm, majd megmutatom neki a középső ujjamat.
- Elbűvölő... te vagy a nőiesség megtestesítője - forgatja a szemét.
- De nem tudom, hogyan kell elbűvölni az embereket.
- Pedig a suliban sokaknak tetszel, mondja Yuriko.
- Hidd el, nem direkt csábítom el azokat.
- De akkor alapjaiban meg van hozzá mindened, csak nem alkalmazod.
- De mit kéne csinálnom, hogy egy kicsit is nőiesebb legyek?
- Görnyedt vagy.- mondja Shin.
- Tessék?
- Járj egyenesen. Ezzel is tudod gyakorolni egy kicsit az előadásmódodat úgy, hogy közben nem is szánsz rá időt.
- Egyenesen... de akkor még jobban kitűnnék a tömegből az iskolában.
- Jaj, ugyan. Ez az utolsó évetek, túléled.- mondja Nobu. Most nézem. Elég alacsony.
- Akkor járjak egyenesen. Ennyi?
- Told ki a melleid és a segged.- mondja Shin egyszerűen. Pirulás.
- Heh? Nőiesnek kell lennem, nem kurvásnak.
- Nem túlzottan, csak annyira, hogy feltűnjön az embereknek, hogy nem vagy lapos. Mint Yuriko.- Yurikora nézek, az ő arca is piros.
- Én csak egyenesen járok. Nem direkt tolom ki...- motyogja.
- Nem szoktál körülnézni Dora? Hachiko és Reira is így járnak.
- És Nana?
- Ő máshogy csinos. Kicsit hasonlítotok, de most a zenéhez kell alakítani téged. Figyelj a tartásodra.
- Rendben. Akkor megpróbálom így mégegyszer.
A szöveg a kezemben, a dal elindult. Kihúzom magam és énekelek. Jobban hallatszik a hangom és jobban érzem magam. Ezt eddig miért nem próbáltam ki? Beleélem magam egy kicsit és úgy érzem, hogy a banda 1000 darabos kirakósába össze tudtunk rakni két elemet. Jó érzés. Mintha a végtelenségig tartana a dal. Lehet, hogy mostantól a srácok is jobban odafigyelnek majd a fellépéseken(mármint, ha lesznek). Természetesen 3perc múlva a dal véget ér és feleszmélek a mámorból, aminek a rabaj voltam röpke percekig. Shin engem bámul és az arcára(badabimm badabumm...) kiült egy kis pír. Elpirult. Hah. Isten vagyok. A mellette ülő Nobu szintén nem jut szóhoz. Ez tetszik. A fellépések után ilyen reakcióra vágyom.
- Na, jó volt?- kérdem izgatottan.
- Jó volt...- mondja bárgyún Shin.