Öngyújtó/Nana fanfiction/

20

Először láttam valakit így elgyengülni. Ha nem ölelem, lehet, hogy összerogy. Annyira félek, hogy nem tud majd rám támaszkodni.
- Egyébként, Nobu hol van?
- Iszik, Yasunál van, Yasunál iszik.
- Nem próbálod meg te megvígasztalni?
- Próbáltam, de neki most nem az ésszerű gondolatokra van szüksége. Szar látni, ahogyan minden egy olyan ember miatt megy tönkre, aki még meg se született.
- Nem akarsz sétálni?

Az utcán csak a hidegen világító utcalámpák adtak fényt az éjszakában az elhagyott környéken. Shin felém nyújtja a Blackstone-os dobozt és én veszek belőle egy szálat. Mintha tükörképek lennénk, ugyanakkor emeljük a szánkhoz az öngyújtót.
- Tudod, először nem bírtalak.- mondja Shin.
- Én néha most se bírlak.
- Én se téged, de tudod, te voltál az ideális ember ehhez az egészhez. Nem voltál túl kurvás, de apáca se vagy.
- De Yuriko is kb. ekörül a mérce körül forog, nem?
- Hát, nem tudom. Ő inkább emlékeztet diáklányra, mint te. Engem az nem indít be.
- Akkor egyáltalán miért diáklánnyal kezdtél ki? Neked volt valami Reirával is, nem?
- Reira?
- Igen.
- Ezt te honnan veszed?
- Hát, amikor másodjára találkoztunk és éppen a mosdóban hánytattam Takashit, ti is ott voltatok, te kirontottál a mosdóból.
- Aham, tudod, Reira is fizetett nekem.
- Ne már.
- De, mire számítottál?
- Valami király titkos viszonyra és szabályokat áthágva szöktetek át egymáshoz éjszakánként.
- Nos, nem került természetesen nyilvánosságra, de tényleg bujkálnunk kellett.
- És megszeretted?
- Mármint?
- Reirát.
- Ha beleszeretnék egy kuncsaft fel is hagyhatnék ezzel a munkával.
- Igaz... meghát, ha van valakid, az biztos nem nézni jó szemmel, ha a barátja mindig mással csinálja.
- Tudod, folyton meglepsz. Eddig tényleg azt hittem, hogy a diáklányok mind ostobák és mindenkibe beleszeretnek.
- Látszik, hogy nem jártál középiskolába.
- Lehet.
Az estét Nobu lakásában töltöttem.

  Hajnali 4 van, a ház teljesen üres.
Felosonok a szobámba és ledőlök az ágyamra. Teljesen ki vagyok merülve.
Nem tudok rajta segíteni, mit kell tenni ilyenkor? Egyáltalán kell valamit ilyenkor csinálni? Egy olyan dolog miatt aggódik, ami talán az egész jövőjét tönkreteheti, de nem is ő idézte elő. Bonyolult. Legalábbis az én képességeimet meghaladja.
Kopognak. Halkan kinyitom az ajtót.
- Kell valami?- kérdem az ajtóban hunyorgó Josh-tól.
- Hol voltál ilyen sokáig?
- A városban.
- Egyedül?
- Nem.
- Kicsit bővebben?
- Aranyos, hogy próbálod játszani a fiú testvért, de felesleges. Túléltem az egyke éveket is. Fáradt vagyok.
- Történt valami?
- Semmi az ég világon ami miatt aggódnod kéne.
- Jó.- mondja, majd átkullog a szobájába. Eddig még nem tapasztaltam, hogy egy testvér lehet idegesítő is. De egyszer mindennek el kell jönnie. Rohadtul zavara, hogy Josh apukának képzeli magát, miközben lófaszt de tud. A szüleim nagy ívben tesznek rá, hogy mikor, hol vagyok, csak ne legyen belőle rendőrségi ügy. Ő miért nem tudja ezt a példát követni? Olyan nagy a ház, ha akarnánk soha nem találkoznának. De lám, ő mégis fontoskodik. Ah leszarom. Nyűgös és fáradt vagyok.

- Dora, kelj fel, hét óra.- kelteget anyu.
- Ah.
Elcsoszogok a fürdőig és bevetem  magam a zuhany alá. Szörnyen fáradt vagyok. Hm. Mióta is nem aludtam rendesen? Ne tudom. Talán 1 hónapja, amióta lett a banda.
Elzárom a csapot és bemegyek a szobámba. Utálom az egyenruhát. Minden egyes reggel a szar is belém fagy, csak mert nem vehetünk fel harisnyát, ezért kb. egy combközépig érő combfixet kell hordanom, amit egész nap húzogathatok. Ma különösen hisztis vagyok, de nem tudom, miért.
Nos, amint átfutott az agyamon ez a gondolat, rögtön görcsbe rándult a gyomrom és éreztem, hogy valami megered odalent. Baszki. Bementem a fürdőbe és kedvetlenül beraktam egy betétet. Ezek a napok annyira szörnyűek tudnak lenni számomra. Nincs egy nyugodt éjszakám se, mivel folyamatosan görcsölök és figyelnem kell arra, hogy ne legyen az ágynemű piszkos.
Elmegyek és elveszem az ebédemet.
- A fiúk?
- Még nem jöttek le, nem szólnál nekik?
- De, persze.
Bekopogok Jonathan-hez.
- Kicsit kapd össze magad, mert mindjárt indulunk.
Semmi válasz.
- Jonathan, hallod?
Semmi. Benyitok a szobájába és az ágyon ülő fiúra bámulok.
- Te süket vagy? Kétszer szóltam.
Ő csak ül. Körülnézek a szobájában.
- Ez meg mi?- mutatok az íroasztalon heverő kis dohánytartóra.
- Cigi.
- Rászoktál?
- Nem tudom.
Kinyitom a dobozt és 6 csavart cigit látok belerendezve szépen sorban. Megszagolom. Ez nem dohánnyal van töltve.
- Te füvezel?
- Nem, az csak sima dohány.
- Ez nem dohány. Te füvezel.
- Elveszed tőlem?- néz rám aggodalommal telt tenkitettel.
- Igen.
- Kérlek ne, esküszöm, hogy le fogok szokni, csak adj egy kis időt.
- Jó, akkor kezdjük azzal, hogy én ezt elveszem, de hagyok neked itt egyet. És ez mehet egészen addig, amíg el nem fogyott az a hat szál.
- Nem fogom kibírni, kérlek, ne tedd ezt!
- De! Nesze, itt az egy szál. Ne hisztizz! Inkább örülj, hogy adok.
Kimegyek a szobából. Josh éppen akkor csukták be az ő szobájának az ajtaját.
- 'Reggelt!
- 'Reggelt!

A suliban Asami állított meg.
- Na, ki szervezett fellépést?
- Te?
- Nem.
- He?
- Vicceltem, én. Ugye az apám kiadónál dolgozik és...
- Szerződtetni akar minket?- csillan fel a szemem.
- Nem fejeztem be. Szóval. A gyakornokának a lányának bulija lesz és élőzenét keresnek. Ééés bedobtam a gyakornok csávónak az ötletemet és még fizet is!- hát, ez is jobb mint a semmi.
- Ah, szuper. Mikor?
- Január 20-án.
- Remek, akkor majd szólók a többieknek és megbeszéljük.
- Okés.
- Asami!
- Hm?
- Köszi. Tök rendes vagy.
- Hát, nincs mit. Esetleg megdobhatnátok 7-8%-kal.
- Ez a legkevesebb. Rendben. Esetleg megadod a csávó számát?
- Itt a névjegye- átnyújtja a kis kártyát.
- Kösz.
Bemegyünk a terembe.
- Annyira utálom az iskolát.- köszönt Rem.
- Én is.
- Detto.
- Már csak ez az év és szabad vagyok.
- Jha.
- Ennyi? Nincs semmi más?
- Hát, nincs, mostanában nem gondolkodom az év végén.
- Pedig kéne, hogy állsz a tanulással?
- Ahogy eddig.
- Akkor kapd össze magad.
- Minek? Senki nem nézi, hogy hanyasra érettségiztem. Lesz és kész.
- Nem veheted ilyen könnyelműen.
- De mégis ezt teszem.
- Asami, te mész egyetemre?
- Igen, leadtuk a jelentkezésemet.
- Látod, Dora? Mindenki tesz valamit.
- Te eddig mit tettél?
- Nos, várom. Csak te nem viszonyulsz sehogyse hozzá.
- De ha egyszer még a holnapomhoz se tudok viszonyulni, ehhez hogyan viszonyuljak? Még nem érzem magam készen arra, hogy tegyek egy ekkora lépést az életemben, mint az egyetem vagy a fősuli.

Bementem 4 körül a zeneterembe és vártam a többiekre. Közben Shin is megérkezett.
- Hála az égnek.- pillant rám megkönnyebbülten.
- Miaz?
- Figyelj, most egy ideig nem fogunk jönni, se én, se Nobu. Ne kérdezz semmit, mert majdnem elkaptak a fotósok idefel.
- Hát, jó.
Kiviharzott a teremből én meg még némát hallgattam a lépteit a folyosón.
- Hello. Shin?- néz körül Yuri.
- Nem jön egy ideig.
- He? Miért?
- Nem tudom.
- Ok. A többiek mindjárt jönnek.
- Jó, nekem nem sürgős.
Lóbáltam a lábam a széken és agyaltam. Mi lehet Shinnel? Hachi miatt esik szét mindenki? Hiszen sok felelőtlen kismama rohangál szerte a világon, meg hát, ha nem vetette el, akkor minek aggódni? Nyilván szeretne gyereket. Vagy ha nem is mostanság akart, egyszer biztos szeretett volna.

Próbák után haza vonatoztam és bedöltem az ágyamba.
Francba is, teljesen kimerültem.