Öngyújtó/Nana fanfiction/

14

A szünet után hárman lépünk be az iskola kapuján. Nénányan felénk pillantanak, vannak, akik mutogatnak. Nem érdekel. Valamiért úgy érzem, hogy meg kell védenem a fiúkat. Talán már is a testvéreimnek tekintem őket? Lehet.
- Oké, ahham. Itt van a termed.- motyogom Jonatahannak.
- Rendben, köszi.
- Nincs mit...- motyogom, majd ismét a folyosót fürkészem. Utoljára bepillantok Jonathan termébe. Már beszélget pár sráccal.
- Akkor, gyere.- intek Josh-nak. Nem jön. Hátra fordulok. Már néhány lány körülvette őt. Rámenősek. De végülis. Ez a hasznomra válhat.
- ...mi is abba az osztályba járunk!- csillan fel az egyik lány szeme.
- Bocsi. Megtennétek, hogy felkíséritek a termetekbe?- nézek a lány csapatra- Igaz, engem bíztak meg, de ugye ez nem nagy fáradtság?
- Nem, úgyis a terem felé indultunk.- elindulnak a folyosón én meg az ellenkező irányba felbaktattam a lépcsőn.
- Bocs, Dora!- szólít le egy fiú.
- Igen?
- Hello. Amano vagyok, a melletetek lévő osztályból. A termetek felé mész?
- Igen.
- Megyünk együtt?
- Aham. Miért ne.- mellettem lépked vidáman, mintha az előbb kérte volna meg a kezem. Idegesítő. Miért nem hazudtam? Így utólag rengeteg kifogást tudok. Mindegy, már a terem előtt állunk.
- Délután nincs kedved eljönni karaokézni?
- Bocsi, haza kell mennem.
- Hát, oké. Máskor?
- Meglátjuk.- mondom, majd bemegyek a terembe.
- Ki volta fiú, akivel suliba jöttél?- lép elém Asami.
- Az unokatestvérem.
- De mit keres itt?
- Hát, hozzánk költözött ő, meg az öccse.- leülök a helyemre.
- Kicsit részletesebben?
- Most nem. Mindjárt kezdődik az óra.
Szokásos, unalmas tanórák. Az utolsó óra után összeszedtem a fiúkat.
- Figyelj, elhívott pár lány a parkba, szóval, ha lehet, én majd később megyek haza.- mondja Josh, mikor megálltam a terme előtt.
- Oké. Akkor majd egyszer érj haza.- elindulok Jonathan terme felé. Ilyen könnyű lenne az ismerkedés? Csak jól kell kinézni? Mármint. Nem tagadhatom, hogy Josh jól néz ki, csak egyszerűen furcsa, hogy máris ennyi rajongója van. Jonathan terme előtt megállva nagy levegőt vettem és félrehúztam az ajtót. Mindenki rám nézett, én még egy kicsit feszengve kerestem a tekintetemmel Jonathant.
- Jé, szia. Azt hittem külön megyünk haza.- lép elém.
- Hát, ha tudod az utat, mehetsz egyedül.
- Igazából fogalmam nincs. Mindjárt jövök.- visszaszaladt a terem végében álló fiúkhoz és kezet rázott velük, majd váltottak néhány szót és kijött velem a teremből.
- Népszerű vagy.- jelenti ki.
- Tudom.
- Ez kicsit beképzelt hozzászólás volt.
- De ha egyszer tudom? Egyébként meg, nem szoktam ezzel visszaélni. Nem tehetek róla, hogy király vagyok.- kacsintok rá.
- Ha csak összemennél pár centit.
- Nem direkt nőttem meg. Egyébként, ha ez megnyugtat, a testvéred is hasonlóan híres.
- Tudom.
- Ennyire képben vagy? Én elsőben alig találtam olyan embert, akivel rendesen tudtam beszélni. Mindenki azt hitte, hogy nem tudom a nyelvet.
- Hehe. Jó szar lehetett. Mondjuk. A fiúk is kicsit jobban artikuláltak, amikor megszólítottak. Rögtön az volt az első kérdésük, hogy honnan ismerlek. Én válasz gyanánt bemutatkoztam. Nem nagyon akartam rólad elrugaszkodni.
- Örülök neki.
Otthon anya köszöntött minket. Az ebédlőben írtuk a leckét és közben anya pletykáit hallgattuk. Hasznos információkat tudtam meg Yukoshi asszony szeretőiről és Funaba asszony családi gondjairól.
- Megjöttem.- halljuk az előszobából Josh hangját.
- Szervusz! Neked hogyan telt az első nap?- köszönti őt is anya.
- Egész jól. Sok embert ismertem meg. Szerencsére a tanterv ugyanaz, mint az előző iskolánkban.
- Örömmel hallom. Gyere, éppen teríteni akartam.
Josh leül mellénk, mi meg elpakoljuk a füzeteket.
- Na, milyen volt?- susogós neki, hogy anya ne hallja.
- Először jónak tűnt, aztán szar lett.
- Ahhoz képest elég sokáig távol voltál.- száll be Jonathan.
- Igen, mert közben sikerült megszöknöm.
- És egyedül sétálgatni jobb, mint itthon a melegben leckét írni?
- Nem voltam egyedül.
- He?
- Yuriko mentett ki.
- HE?
- Mit értetlenkedtek? Yurikóval töltöttem egy délutánt. Olyan nagy csoda ez?
- Hát, én azt hittem, hogy Yuriko homoszexuális.- mondja Jonathan.
- Ezt meg mégis honnan gondoltad?- nézek hitetlenkedve.
- Hát, én szentül meg voltam győződve, hogy ti együtt vagytok. Mármint. A barátnője vagy, ez persze nem elég bizonyíték, de el is sírta magát, amikor megkapta az ajándékodat. Csak annyira félreérthető volt a szituáció.
- Ah, nem lényeg. Szóval mi volt?- fordulok Josh felé.
- Így, kész!- rakja le anya a fazekat az asztal közepére. Bravúros időzítés...
Vacsora után felmentünk Josh szobájába, hogy kifagassuk.
- Csak sétáltunk és beszélgettünk. Elvoltunk. Aztán megcsókoltam.
- Ja, hát persze. Egy délután után én is simán lesmárolok mindenkit.- forgatja a szemét Jonathan.
- De mégis miről tudtatok beszélgetni?
- Suliról. Emberekről. Hasonló a véleményünk.
- És visszacsókolt?
- Aham. Elég hevesen. Éppen egy kicsit intimebb témát boncolgattunk. Hangulat meg minden. Gondolta: miért ne? Aztán ennyi.
- Mit takar az intimebb téma?
- Na szerinted? Nem azt kérdezgették, hogy gombás-e.
- Jó-jó, értem. De ez ilyen egyszerű?
- Te vagy az idősebb. Ne beszélj már úgy, mintha még nem csókolóztál volna.
- De az nem olyan "lekaplak, mert miért ne?" volt.
- Ez se.
- Pedig úgy adod elő.
- Basszus, nem szoktam ábrándozva mesélni. Egyszerűen megtörtént. Szeretnék járni Yurikóval, de te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű.
Este alig bírtam elaludni. Összejönni? Ő is Yuriko? Érdekes. Mindenesetre, én drukkolok nekik.