Az Intézet

4. bejegyzés

Két napig kuksoltam új szobámban, míg valaki hajlandó volt velem foglalkozni. Ezalatt a két nap alatt sokszor volt áramingadozás, néha arra lettem figyelmes, hogy az ajtó csippan egyet-egyet, vagy pedig a világtás hunyt ki. Egyszer a fehér neon kéken izzott fel. 

Azt hiszem, az tűnt a legnehezebbnek, hogy tudatlanul gubbasztottam egy helyben. Nem mintha korábbi életem több izgalommal kecsegtetett volna, de akkor nem voltam egyedül. Sőt, igazából még sosem voltam egyedül, mindig ott volt nekem Missza, aztán meg Icy, de most... egyetlen lélek sem járt erre. Nem jött értem újabb Kísérő, nem jött parancs, hogy hivatnak, nem volt semmi. 

Talán az ablak-incidenseimnek köszönhetem, hogy ezúttal egy ablaktalan szobába zártak, ahol a levegő tisztítását a szellőző rendszer és egyéb gépek látták el. Legalább nem volt mit betörni. Vagy kitörni. Talán csak én magam... hiszen nyílvánvaló, hogy be akarnak törni, mint egy vadlovat. Mert irányíthatatlan vagyok, mert nincs elegendő önkonrtollom, és veszéleyes vagyok a többiekre nézve. Ha valakinek, hát nekem itt a helyem. 

Mikor meghallottam a két koppanást az ajtón, mely egy kísérő jelenlétét jelezte, felpezsdült a vérem: végre kijutok innen! 

A folyósók ezúttal zsúfoltak voltak, mindenfele hófefér ruhába öltözött néma Kísérőket láttam akik embereket vezettek valamerre. A legtöbben csendben ballagtak, de néhányan gyorsan lepacsiztak. Most először láttam öregeket. Hófehér vagy szürke fejű különlegeseket, akik némán, lehajtott fejjel vonultak. Most először éreztem valamiféle szomorúságot. Bár ajukuk szorosan zárva volt, tekintetük csakúgy ordított a fájdalomtól, vagy talán a reménytelenségtől. Pontosan olyanok voltak, mint Lektra. Vajon mit láthattak ők, amit én nem? 

Ugyanabba a laborba vezetett a Kísérő, ahol néhány napja Proffal találkoztam, ezúttal is ott volt, a számítógépére tapadva, de ahogy beléptem, kiegyenesedett és rám nézett. Mosolyt villantott, majd hozzám sietett, és megölelt. A döbbenettől hátrahökőltem, mire elnézést kért. 

-- Hogy érzed magad? -- kérdezte.

-- Nem tapasztaltam semmi szokatlant. -- feleltem a jól betanult szavakat.

--Kérlek ülj le. Szeretnék elvégezni még néhány vizsgálatot, csak a szokásosakat. Viszont most is szükség van vérre, illetve nyálkára. Utána pedig átirányítalak Locan doktornőhöz, hogy beszélgess vele. Rendben? 

Ismét ez a kérdezgetés, mintha válaszra várna. Talán még új és nem rázódott bele. 

Miután átestem mindenféle szúrkáláson, megálltam az ajtóban, és vártam, a két koppanást. 

-- Érdekes -- mormogta Prof -- arra számítottam, hogy valami változás lesz. De semmi! Olyan, mintha a tested nem is érintkezett volna az MC2536-al... Mondd csak, megetted az ételt? 

-- Igen. 

-- És a megittad a gyógyteát? 

-- Igen. 

-- A Kísérő vitte? 

-- Igen. 

-- Nocsak...

Érdekes nő volt ez a Prof. Kócos, göndör haja volt, kicsit olyan volt mint egy üstökös, ahogy fel-alá járkált a szobában, haja lobogott utána akár a fénycsóvák, közben folyamatosn mondott valamit...de nem nekem címezte, ezért nem kíváncsiskodtam. Végül megállt előttem és megszorította a kezeimet. 

-- Ez fantasztikus... vagy éppen borzalmas. Még nem döntöttem el! Úgy tűnik immunis vagy a gyógyszerre. Kíváncsi vagyok mi történne, ha egyenesen a forrással találkoznál. Bár lehet, hogy csak látszólag tűnt el... -- elhúzta a száját -- mondd csak, fel tudnád emelni azt az edényt. 

Abba az irányba néztem, egy átlátszó üvegre mutatott. Játszi könnyedséggel reptettem a kezébe. A döbbenettől felkiáltott. 

-- Lenyűgöző! Szóval valóban felszívódott! 

Az izgalom, ami kiült az arcára... annyira kiváncsi voltam, hogy mi okozza ezt a meglepetés, mire vagyok immunis? Bárcsak megkérdezhettem volna. 

-- Látom rajtad -- szólalt meg nevetve -- bár nem lenne szabad, de beavatlak. Elvégre mégiscsak rólad van szó, jogod van tudni! 

"Jogod van", bár ismertem ezt a kifejezést, mégis olyan furcsán csengett. Itt csak a "kötelesség" és a "valami érdekében" volt használatos kifejezés.

-- Az MC2536 egy különleges fiúból kinyert anyag. Az ő képessége, hogy lére tud hozni láthatatlan pajzsokat, hogy megvédje magát, ugyanakkor a véréből kinyert fehérvérsejteket elegyítettük egy olyan anyaggal, amely normál esetben a hibás gének dekodólásáért felelős. Ez a vegyület így általában képes ideiglenesen elzárni azt a gént, amely a különleges erő kialakulásában játszik szerepet. Ez a legtöbb embernél működik is, de úgy látszik, te valamiért kivétel vagy. A te véredben valahogy nem marad meg... mintha... a tested kiválogatná az idegen anyagokat, és megsemmisítené őket... egyfajta védőmechanizmusként. Nem tudod, volt-e már ilyenre példa korábban?
-- Nem szokták az orromra kötni a fejleményeket...
--Oh, persze. El is felejtettem... Fogadni mernék, hogy ritkán betegszel meg!
--Ez így igaz. (Bár a légtisztitó gépek is közrejátszanak ebben, tettem hozzá magamban.)

Ekkor két koppanás hallatszott az ajtótól. Tétován az ajtó felé léptem, vártam, hogy szükség van-e még rám, de Prof egy sóhaj kíséretében legyintett, én pedig már ott sem voltam. 

Azelőtt sosem közölték velem, hogy mit szúrnak belém, nekem pedig meg sem fordult a fejemben, hogy egy másik ember vérét fecskendezik át... Ez valahogy annyira... undorító. Ez nem helyes, nincs így rendjén.

A Kísérő elvezetett egy újabb terembe, ahol egy őszhajú nő várt apró helyiségben. 

-- Ülj le! 

Hangja nélkülözött minden kedvességet vagy melegséget, amely szinte sugárzott Profból. Ez  a ridegsé valahogy mégis otthonosabb volt, a dolgok visszarázódtak a megszokott kerékvágásba. Ő kérdezett, én feleltem - tökéletesen működő gépezet.