1000 mérföld barátság

2. Fejezet: Az élő meglepetés

Ma kilenckor keltünk. Fél órával  később a kelleténél, mert Kellynek újra lemerült a telelfonja. Húú, holnap én fogom beállítani az ébresztőt. Szóval kemény tíz percünk volt fogat mosni, sminkelni, felöltözni, és a táskánkat előkészíteni. A reggeliről már késtünk tíz percet.
-Szerencsére csak tíz percet késtünk!-mondta Kelly az étkezdéhez rohanva. Amikor bementünk megpillantottunk egy négy méter
hosszú svédasztalt!
-Jujj, ha van kalács, lekvár, és vaj, az én reggelim tökéletes!-rohantam az asztalhoz. A lekváros kalács a kedvenc
-Együnk valamit amit nem szoktunk!-győzött meg engem Kelly, hogy mégse azt egyek.
   Tíz perc múlva mind a ketten két telerakott tányérral ültünk egy szabad asztalhoz. Teleettük magunkat.
-Gyerekek....., gyerekek!-ordított Scanburry.-Tizenöt perc múlva mindenki legyen a recepciónál!
   Gyorsan betömtük a maradék ételt, és elindultunk a recepcióhoz. Alig bírtunk állni! A recepciónál Scanburry Lanciával várt.
-Jolván gyerékek, gyórsan megérkeztétek, má á Colosseumhoz mégyünk!-szólt Mr.Lancia de nem sikerült neki hangosan. Jó 10 percbe került az indulás.
  Már fél órát gyalogoltunk mikor végre megérkeztünk. Az egész osztálynak tetszett. Be is mentünk. A falak enyhén leestek, egypárnak még ott vannak a maradványai.
-Láttad? Ott valami átfutott!-súgott Kelly a fülembe amikor Lancia éppen azt magyarázta, hogy hogyan készítettek a Colosseumból víziszínházat.
-Biztosan egy szarka volt.-mondtam én, de Kelly már húzott is el az osztálytól. Egy kis leesett kőnél barla fordultunk, és megpillantottuk a világ legcukibb dolgát:
-CICAAAAA!- ordított Kelly
-Ó, de cuki! Biztosan valakié!
-Nem, nézd a nyakörvét! Egy menhelyt jelöl. Elszökött egyről. Vigyük haza!
-Oké, de csakegy éjszakára!
-Szupi, szupi, szupiiiiiiii!
    És mivel Kellynek nagy a táskája, bele is gyömöszöltük a cicát. Kelly észre is vette hogy nőstény.
-Kell neki egy név is!-mondta Kelly amikor bementünk a Starbucksba "delelésre". Megettük a reggelinél készített szendvicseket, és éppen a vanília fagyis jegeskávénkat kortyolgattuk, amikor is Kelly megszólalt:
-Kellene neki egy név.
-Kinek?
-Hát a macseknak.-és erre egy kis üvegpalacknak a kupakjába vizet öntött, és a macskának nyújtotta, persze a táskájában. A macska gyorsan megitta.-Mit szólsz a Cumira?
-Nem! Rosszul hangzik. És a Misza?
-Az cukii, tökéletes egy ilyen kis cukorkának!
      Ezután visszatette a táskájába, és továbbmentünk. Nagyon meleg volt, és sütött a nap. Kelly és én együtt baktattunk a sor elején. Mr.Lancia éppen a római építészeti stílusról beszélt, mert éppen egy nagyon régi templomba igyekeztünk. Majd egyszerre valamit éreztem a hátamon, mintha megdobtak volna valamivel. Megfordultam. Dark csapata harsányan nevetett.
-Fáj a hátad, cica?-gúnyolódott velem Dark.
-Hagyd békén, Dark! Mi a bajod a barátnőimmel? Éld a saját életed, ne az enyémmel játsszál!-mondta Kelly, és visszadobta a kavicsot. A templomba érve, Scanburry elordította magát:
-Gyerekek! Mindenki vegye le a napszemüvegét, sapkáját, mindenét,.... vagyis a fején mindenét!
A fiúk elkezdtek nevetni. A lányok nem mondtak semmit. Szóval úgy viselkedtünk, mint egy átlagos hetedikes osztály.
A templom varázslatos volt. De engem a vatikáni templom érdekel. Egypáran körülnéztek, egypáran gyergyákat gyújtottak.
-Gyerekek! Most hazamegyünk, a szállodába, senki se nyafogjon a fülembe, hogy elfáradt, mert messze van a szálloda!-ordított Scanburry, amikor kiléptünk a templomból. Mr Lancia elment a maga útjára, és mi is elindultunk. Az út jó másfél órába telt, de egy pihenőt tartottunk. Akkor Kelly megetette Miszát, valamilyen szárított macskatáppal amit útközben vett.
   Este hatkor érkeztünk meg. Még volt egy óránk a mai vacsoránkig. Amikor beérkeztünk a szobába, kis csokik voltak a párnánkon, minden tiszta volt.
-Azta! Biztosan kitakarítottak! Jajj, de édesek! Még csokit is adtak!-örvendezett Kelly, majd ledobta a táskáját az ágyra, és kivette Miszát, meg a macskatápot, amit egy bögrébe öntött. Én benésztem a táskájába, és egy csomó csokit, és cukrot láttam benne.
-Ezt meg honnan szerezted?-kérdeztem.
-Hát ahol a macskatápot!-mondta, és forgatta a szemét, mintha hülyeséget kérdeztem.-Ó, ha már kérdezted, kibontunk egyet?
-Szerintem nem kéne, még nem volt vacsora..
-Nem vagyunk ovisok, nem kell szótfogadnunk!
-De Kelly, figyelj ott álomszerűen gyönyörű, és finom torták is lehetnek! Ha meg nem lesznek, majd utána is ehetünk.
-Ahogy akarod..
   Az az egy óra gyorsan elmúlt. Beszélgettünk, az anyukám is hívott, Miszával is játszottunk. Hét  órakor lementünk az ebédlőbe, és újra svédasztal tágult a szemünk elé. De most meleg ételek is voltak. Én bacont és rántottát ettem, Kelly halat, és valamilyen grillezett sajtot. És nem tévedtem!
Voltak kuglófok, péksütemények, mini sütik... Kelly és én a sütistálat támadtuk meg, és ott voltunk vagy húsz percet. Nyolckor visszatértünk a hotelszobába. Misza sehol.
-Misza! Misza! Hol vagy?-kiáltozta Kelly.
-Csöndesebben, még meghallanak!
Az egész szobát átnéztük. Sehol sem volt.
-Nem ugorhatott ki az ablakon!-sírt Kelly, én elkezdtem vigasztalni. Ott ültünk, és tévét néztünk.
Fél óra múlva elő akartam venni a pizsamámat a bőröndömből, és egyszer csak, valami nagyon selymeset tapintottam benne, ami egy macska volt, ami mélyen aludt.
-Hát itt vagy kislány!
-MISZAA!