∆Ez nem lehet igaz∆

5.1K 258 2
                                    

Draco Malfoy egy órája érkezett meg Amerikába, pontosabban az Ilvermornyba. Egyből találkozott egy tanárral aki oda adta neki a kulcsot a szobájához, majd elmondta, hogy merre is van ez a bizonyos szoba, hogy letegye a csomagjait, ezután pedig menjen fel az igazgatóhoz, ahol majd megtudja a részleteket.

Egyből sietett a cuccait lepakolni, és ment az igazgatóhoz, azonban mikor odaért, nem az várta amire számított.

- Rendben, köszönöm Shallbots professzor! - mondta a lány, aki háttal állt Draconak, de még így is felismerte a hosszú göndör barna haját.

Granger - mondta halkan Draco tátott szájjal, miközben a lány neki háttal állva beszélt az igazgatóval. Az említett személy, és az igazgató egyszerre fordultak a fiú felé.

- Ó, maga biztos Mr. Malfoy! - mondta az igazgató úr mosollyal az arcán.

- Igen, öhm... Jó napot Shallbots professzor!  - Malfoy zavarban volt egykori évfolyamtársa láttán, és ez valószínűleg Hermionével is így volt, mert elvörösödött.

Malfoy - Hermione biccentett egyet a fiú felé egy félmosoly kíséretében.

- Maguk ismerik egymást? - kérdezte az igazgató.

- Ami azt illeti, igen... - mondta zavartan Draco.

- Sajnos túlságosan is - fejezte be a mondatot Hermione.

- Ó, hát persze, hisz' mindketten a Roxfortba jártak! - az igazgatóúrnak hirtelen eszébe jutott, hogy legújjabb diákjai egyiskolában tanultak egykor.

- Igen, mindketten - motyogta Draco, majd vetett egy pillantást Hermione felé.

- Évfolyamtársak voltunk. Ő Mardekáros, én pedig Griffendéles - magyarázta Hermione, miközben ő is ránézett Dracora.

- Ez most sem lesz más, nálunk is négy ház van, akár csak a Roxfortban. A Mardekár házat a Vampuszmacska helyettesíti, a Griffendél házat pedig, a Viharmadár - magyarázta Shallbots professzor. - Gondolom nem igazán változtak, hiszen már kilenc éve, hogy elkezdték a Roxforti tanulmányaikat - mondta az igazgató úr.

- Nem... nem igazán változtunk - mondta kissé zavartan Draco mindezt csupán azért, mert nem volt kedve megint valami Teszlek Süveg féle ,,játékhoz". Pedig legbelül tudta, hogy változott. Már nem volt olyan, mint a régi Draco Malfoy, akit az apja nevelt belőle. Legalábbis próbált nem olyan lenni.

- Nem, én sem változtam... - felelte egyszerűen Hermione.

- Azt hiszem, Miss Granger mindent elmondtam, amit szerettem volna. Legyen szíves adja át ezeket az információkat Mr. Malfoynak - mondta az igazgató, majd a gyerekek kimentek az irodából.

- Szóval, Granger még mindig a régi könyvmoly... - mondta kicsit gúnyosan Malfoy mosollyal az arcán, a lány kezében lévő könyvre célozva.

- És Malfoy is a régi beképzelt bunkó - vágott vissza Hermione, de az ő arcán nem igazán volt észlelhető mosoly.

- Nyugi már, csak ugratlak! Egyébként... nem vagyok a régi. Vagyis próbálok megváltozni és teljesen elpusztítani a régi Malfoyt. Mióta apám meghalt, szerencsére könnyebben megy a változás - mondta Malfoy komoly hangvételben.

- Azta, Draco Malfoy megváltozott! Kíváncsi vagyok erre a változásra - gúnyolódott Hermione.

- Inkább mondd el, amit tudnom kell - mondta Malfoy halvány mosollyal az arcán.

- Jól van, jól van. Menjünk a szobámba. Már nem kell sokat menni, csak végig a folyósón, aztán jobbra, és a második ajtó - Hermione pontos leírást adott a szobájának útjáról, mintha azt akarná, hogy Draco könnyen megtalálja, ha át akar menni.

- Bocs, Granger, de szerintem eltévesztetted a szobádat. Abban a szobában én lakok, meg egy másik srác... vagyis azt hiszem srác, mert a táskája... szóval érted - Draco reménykedett, hogy Hermione tényleg csak véletlenül mondott rossz utat a szobájához, mert még mindig nem kedvelte igazán a lányt.

- Nem, biztos vagyok benne, hogy az a szoba az enyém! Shallbots professzor nem mondta, hogy a különszobát meg kell osztanom valaki mással is. Nézd csak - Hermione elővette a kulcsot a szobához, mire Draco meglepődött, és matatni kezdett a zsebében.

- Ez biztos valami félreértés - mondta Draco, miközben a két kulcsot nézte, amik megegyeztek egymással a cimkével együtt.

Ez nem lehet igaz! - a két újonnan érkezett diák kórusban szólaltak meg, amikor észrevették az ajtón a feliratot:

Különszoba
Hermione Granger & Draco Malfoy

- Nem, ez nem lehet! Nem fogok egy szobában lakni azzal a személlyel, aki több éven át zaklatott, és... és Sárvérűnek nevezett! - mondta idegesen Hermione.

- Granger, nyugodj meg. Mondtam, hogy próbálok megváltozni, és amúgy sem kell egy ágyban aludnunk. Két hálószoba van, meg a nappali a konyhával - Draco megfogta Hermione csuklóját, hogy a lány ne rontson be gyorsan az egyik szobába, de amikor észrevette mit csinál, elengedte a lány karját.

- Nem érdekel a változásod, nem érdekel a két szoba, a külön ágyak, csak az érdekel, hogy az órákon kívül máskor is találkoznom kell veled! - zihálta idegesen Hermione.

Draco ledöbbent. Nem jutott szóhoz. Még sosem látta ilyen idegesnek Hermionét. Még harmadikban sem volt ennyire feszült, amikor behúzott neki egyet.

- Bocs, én csak... azt hittem új életet kezdhetek, erre egy ismerős arc beállít... -mondta Hermione nyugodtabb hangon. - Ráadásul pont te - tette hozzá halkabb hangerővel.

- Tudom. Hidd el, nekem sem a legjobb, de nem kell egymáshoz szólnunk attól még, hogy egy szobában vagyunk - mondta Draco, majd becsukta maga mögött az ajtót.

- Egyébként - Hermione oda ment a táskájához - Ez a táska apámé, azért hihetted, hogy egy fiúval leszel - szólt miközben a kezébe emelte a táskát.

- Azt hittem a szüleid... - kezdte Draco.

- Igen, de aztán megtaláltam őket és... várj honnan tudod? - Hermione értetlenkedő arcot vágott.

- Csiripelték a madarak, hogy Granger Exmemoriamot használt a szülein - mondta Draco majd egy tőle megszokott mosolyt is vágott - Hogy megmentse a szüleit - tette hozzá, látva Hermiona nem túl boldog arckifejezését.

- Értem - bólintott. - Akkor én most... megyek is. Majd találkozunk - mondta Hermione, majd egy kisebb mosoly után bement a szobájába.

- És mi lesz a részletekkel? - kérdezte Draco kitárt karokkal állva, de a lány addigra már bezárta maga mögött az ajtót. - Akkor később... - motyogta Draco, majd a csomagjaihoz lépett, felkapta, és bement az üres szobába.

Stay With Me | BEFEJEZETT |Dramione Fanfiction • Hungary|Where stories live. Discover now