∆Draco Malfoy∆

2.1K 131 4
                                    

Draco pár másodpercig lefagyott, aztán egyből felállt a helyéről. Körbe nézett, megköszörülte a torkát és beszélni kezdett.

- Jó napot, sziasztok! A nevem Draco Malfoy, azt hiszem már sokan ismernek a végzősök közül. Nem vagyok, és soha nem is voltam a legszimpatikusabb ember. Ez talán azért is van, mert sokan tudják honnan jöttem, kik neveltek, miket csináltam. Így nehéz is mostanában beilleszkedni bárhova is, és új barátokat szerezni, mert mindenki tud a múltamról. Rengeteg dolgot tettem, amit megbántam. Először is, hogy hallgattam az apámra, és sikerült egy olyan embert nevelnie, aki olyan, mint ő, de azt a személyt már azt hiszem félig sikerült elpusztítanom. Borzasztó szót mondtam a mugli születésű varázslókra, illetve boszorkányokra, ezzel megsértve rengeteg embert... Még olyat is, aki varázsló szülők közt nőtt fel, de egyszerűen képtelen volt azt a szót hallani.

- Na persze, biztos megbánt mindent... - gúnyolódott halkan Ron, amit Hermione pont meghallott, és meglehetősen erősen (legalábbis ahogy Ginny látta) oldalba vágta, mire Ron majdnem felüvöltött.

- Igen, megbánta. Legalább ő igen, nem úgy mint egyesek... - mondta Hermione Ronra célozva.

- Miről beszélsz? - kérdezte Ron már kissé idegesen.

- Te is tudod, de hagyjuk ezt a témát, inkább hallgassuk Dracot.

- Igazából, ha őszinte akarok lenni - folytatta Draco -, először úgy éreztem, hogy fontos ember vagyok, ha Voldemort kiválasztott, hogy öljem meg Dumbledoret. De aztán később átgondoltam az egészet, és rájöttem, hogy ezzel csak olyan leszek, mint az apám, de már nem vonhattam volna vissza semmit, mert tudtam, hogy engem fognak megölni. Úgyhogy bele kellett törődnöm abba, hogy megkell ölnöm Dumbledoret...  Ami elég nehéz volt, és sokszor utáltam magam miatta, sokszor volt, hogy nem tudtam aludni se, csak feküdtem az ágyamban és gondolkodtam. De aztán végül mégsem én öltem meg, és ennyi év után is úgy érzem, hogy Perselus Piton miattam halt meg. Elvégre ha én ölöm meg Dumbledoret, akkor később Voldemort engem öl meg, és nem őt.

Hermione kicsit elsápadt ennél a mondatnál. Bele sem mert gondolni, hogy milyen lenne az élete, ha nem találkozik Dracoval itt, Amerikában és szinte egész nap unatkozna, mert nem tudna mindig Lizzel lenni, és nem tudna nem Ronra gondolni, és az eltöltött perceikre.
Ron és Harry is ledöbbentek, mikor meghallották, hogy Draco azt mondja: ,,Perselus Piton miattam halt meg" és ,,Elvégre ha én ölöm meg Dumbledoret, akkor később Voldemort engem öl meg, és nem őt."
Luna csak mosolygott, mint mindig, Ginny viszont talán a szokásosnál is furábban mosolygott. Mint amikor büszke valakire - ami valljuk be, Ginny Weasleynél nem túl gyakori, kivéve ha Harryről, vagy Hermionéról van szó -, aki most Draco Malfoy volt. Hermionével egymásra mosolyogtak, és hallgatták tovább Dracot.

- A háború után - folytatta Draco - anyukámmal elmenekültünk, és arra törekszünk azóta is, hogy minél jobban megváltozzunk. Az apámat az Azkabanba zárták és dementorcsókra ítélték. Bevallom őszintén, egyáltalán nem hiányzik. Mindig rossz volt hozzám, és soha nem mutatta ki, hogy egy kicsit is szeretne. Anya pedig... Nos, ő is csak titokban foglalkozhatott velem úgy igazán, mint egy igazi anya. Egész életemben talán ő volt az egyetlen ember, akire bármikor számíthattam, de mégse tudtam vele mindent megbeszélni, mert az apám mindig mögöttem volt, és ő irányított. Szóval amit tanácsolni tudnék nektek, az az, hogy soha ne hallgassatok azokra, akik csak a rosszat akarják másnak, és nem tudnak kedvesek lenni, csak parancsolgatnak. Azzal töltsétek az időtöket, akit szerettek, és ez kölcsönös is. Ne olyannal, aki utál, és ez így van fordítva is, mert higgyétek el, csak magatoknak ártotok ezzel. 

Draco még egyszer körbenézett, majd csendben leült a székére. Hermione és Harry egyszerre néztek rá. Hermione halkan odasúgta neki, hogy ,,Szeretlek" , Harry pedig csak bólintott egy kisebb mosoly kíséretében, jelezve, hogy büszke rá, hogy tényleg megváltozott.

_____________________________________

Sziasztooook. Remélem tetszik az új rész, próbáltam izgalmasra írni, hogy ne aludjatok el unalmatokban. Hamarosan hozom az új részt, ami már valószínűleg az előadás végétől fog folytatódni, és újra lesznek izgalmas pillanatok, de nem árilok el semmit, remélem tetszeni fog❤ 

Stay With Me | BEFEJEZETT |Dramione Fanfiction • Hungary|Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang