Az Erdő Farkasai

1. fejezet 5. rész

Egy új reggel a faluban, lassan kezdem megszokni de még mindig furcsa hogy nem vagyok otthon. De nem mehetek vissza Dave apja egy őrült. Ahj miért pont én!? De nem baj ha nincs ez a helyzet nem találkozok Saraval és nem ismerem meg ezt a csodálatos falut. Sara bejött az ajtón egy másik lánnyal.
-Jó reggelt Tessa! Ő itt Niki veled egykorú szerintem jól meglennétek. Gyere Niki mondj magadról valamit.
-17 vagyok imádom a lovakat az állatokat. És szeretek mozogni.
-Na az tök jó! Szerintem megleszünk.
-Oké akkor itt hagylak benneteket beszélgessetek és aztán gyertek reggelizni.
Alig egy percel késöbb bejött William és monda hogy kezdődik a kiképzés amiről teljesen megfeledkeztem.
-Gyere Tessa mennünk kell. Először íjászkodással kezdünk ezen a héten vagy addig amég nem megy ezt fogjuk gyakorolni. Mert ez elengedhetetlen élelemszérzés szempontjából.
-Oké.
-Menyire megy? Fogtál már íjat a kezedben?
-Nem igazán.
-Rendben akkor állj be egy kicsit oldalasan. Jobb vagy bal kezes vagy?
-Jobb akkor bal kezedbe fogd az íjat és lőj utána meglátjuk mit kell rajta javítani.
*ellövöm*
-Nagyon jó. Csak arra figyelj hogy ne célozz a célzás sokáig tart és nem biztos hogy működik. Ráadásul ha lóról lősz mozog a célpont biztosabb ha érzésből lősz.
-Rendben.
*ellövöm*
-Fejlődsz! És még azt mondtad Saranak, hogy neked nem menne.
-Most mozgó célpontra fogunk lőni.
-Nem lehetne inkább még eztggyakorolni?
-Ha nagyon szeretnéd, de már így is úgy látszik, hogy a véredben van.
-Pedig nekem sok közöm nincs tudtommal az effélékhez.
-Na elég a csevegésből ideje gyakorolni nem gondolod?
-De igen
Ezután még sokat gyakoroltunk, én ma addig akartam el jutni, hogy a céltábla közepébe beletaláljak, erre a nap végére már háromból háromszor is beletalálok. Az ebédnél még az ételre se tudtam gondolni csak néztem  ki a fejemből, és azon gondolkoztam, hogy miért én? Hogyan és mégis mi céllal vagyok itt.

*^*^Minnél többet vagyok a faluban egyre jobban úgy néz ki ezt már nem fogom megtudni. De semmit sem lehet előre tudni nem de?
Így teltek a napok, hetek, hónapok. És semmi válasz arra a sok kérdésre. Az íjjászatban William szerint kiemelkedő tehetségem van, és az állatokkal se bánok úgy mint állattal. Inkább mint társal, vagy családtaggal. Éppen kezdtem volna beletörődni, abba hogy nincsen mindennek miértje amikor az északiak ránk találtak, és ez megváltoztatta a kellemes és békés tavaszi hangulatot.*^*^
-Tessa, Tessa kelj fel!
Rontott be Niki Sara kíséretében a házamba.
-Mi történt?
-Az északiak, ránk találtak.
-Gyere velünk, megyünk a lovakért Hanry és William intézi a többieket.
Futottam ahogy csak a lábam és a tüdőm bírta, ahogy odaértünk mindent felpakotunk a lovakra amit csak tudtunk, és az életben maradáshoz szükséges.
Én nem akartam menekülni, csak segíteni a többieknek. De Hanry parancsot adott Saranak hogy menjünk, mert rajtunk múlik az életben maradásuk. Mi tudunk még vagy már vadászni. A faluban nagy részt kisgyermekek és idősek voltak meg pár fiú akik segítettek visszatartani az északi felderítőket. Csak mentünk és nem néztünk vissza, csak én egyszer akkor már a falu lángokban állt. Azt se tudtam hol áll  fejem és hogy megéljük e valahányan a holnapot.
-Hol vannak a többiek?
Kérdeztem
-A hegy keleti lábánál találkozunk a harmadik menedéken, ahol már vártak minket a farkasok átadták az üzenetet amit Hanry bízott rájuk.
Mondta Sara majd leszállt a lováról.
-És most mi lesz? A többiek mikor érnek ide?
Kérdeztem értetlenül.
-Nem tudom, de most pihenjünk le. Ők a barátaink segítenek nekünk. Ők voltak a biztos pontunk egy ilyen esetre.
-Rendben, majd holnap megbeszéljük hogy mi volt és hogy mi legyen.
-Rendben a barlang végén találsz pár dolgot. Készülj fel minden esgetősére és aludjunk.
-Jó éjt Sara, Niki!
-Neked is!
-Neked is!
Mondták mindketten és egy kis időnyi gondolkodás után el is aludtam.