Az Erdő Farkasai

2. fejezet 3. rész

Ez a nap is jól indult. Bár kicsit fáradt voltam az éjjszaka elmaradt alvás miatt. De teljes mértékben megérte. Paul mellett nem éreztem a fáradságot se a félelmet. Vele minden jó volt. Már nagyon régen éreztem ezt az érzést, teljesen elfelejtettem milyen ha szeretnek. Nikivel már előző este megterveztük a haza felé úton a mai napot, úgy gondoltuk jót tenne egy kis kikapcsolódás. Ezért elmegyünk egy közeli tóhoz, a legutóbbi vadászatnál találtuk.

-Szia Tessa, Jó reggelt, Hogy aludtál?  
-Jó reggelt, háát úgy sehogy.És te?
 -Én jól, akkor megyünk megkeressük azt a tavat?
 -Persze, hozom a lovakat. 
-Nem lenne jobb gyalog menni?
-Nem, fáradt vagyok. És nem mellesleg a lovaknak se árt ha megfürdetjük őket ebben a melegben.
-És milyen igaz, biztos nekik is jól esne egy kis fürdés.
-Na sietek!
Elmentem a lovakért felszereltem őket és már indultunk is, mikor egy elágazáshoz értünk arra mentünk amerre Niki akart menni. Hiba volt. Nem baj, bár egy órával később de odaértünk. nagyon jó volt megpihentünk, pihentek a lovak is. Sokat bolondoztunk, majd mikor elkezdett sötétedni hazaindultunk. Rövid napnak tűnt, de nagyon jól éreztük magunkat, és persze jól el is fáradtuk. Ezért hamar aludtunk is. 

Másnap reggel mikor felkeltem William rögtön letámadott hogy segítsek nekik fát hordani így félálomban nekiálltam farönköket pakolni. Nagyon élveztem, had ne mondjam mennyire..:) Nehéz munka volt de elég hamar végeztünk vele a sok segítségnek köszönhetően. Ezután egy jó késői ebéddel lezártuk a délelőttöt. Utána mindenki ment a saját dolgára, én Nikivel és Paullal mentem sétálni az erdőbe. Bár az erdőben élek már lassan egy éve nem untam egyáltalán, mintha oda születtem volna. Élveztem a madarak csicsergését, ahogy a szél fújja a fákat, a levelek susogását. És természetesen a lovak mellett a többi állatot is imádom. És gondolom mondanom sem kell hogy az érintetlen erdő mélyén több állat van mint a városba. Persze ott vannak az állatkertek de az más, látni lehet az állatokon hogy félnek, és nem élvezik az életet. A szabadság csodálatos érzését elvették tőlük. Mintha csak magamat láttam volna bennük. Ezt a szomorúságot látni lehet a szemükben. Tudom milyen ha megszabják mikor mit csinálj, mikor hova mehetsz, kikkel barátkozhatsz. Én is így éltem születésem óta. Akár egy fogságban született oroszlán aki ki akar szabadulni a ketrecből. És ha egyszer sikerül, soha többé nem hajlandó visszamenni, semmi áron nem engedné el a szabadság varázslatos érzését. Sétálgatás közben mindig egyre közelebb kerültünk egymáshoz, nagyon sokat beszélgettünk. Beszélgettünk mindenről, családról, barátokról. De végül mindig egy pontnál lyukadtunk ki, hogy ott vagyunk egymásnak, és meg bízunk egymásban. Ha együtt él valakivel az ember máshogy látja,  mert minden ember más közösségben, és otthon, vagy barátok előtt. Mert mindenkinek három személyisége van, egy amit a közösség felé mutat, egy amit a barátok és a család felé, és egy amiről csak ő maga tud. Ez az amit senki sem érthet meg. Mert ezt az énjét mindenki saját maga ismeri csupán. Na de ennyit a beszélgetésből,  térjünk vissza a story-hoz.
Egy jó hosszú lelkizéssel és beszélgetéssel teli séta után visszatértünk a táborba. Niki segített a tábor kész részét egy kicsit szépitgetni, Paul pedig a fiúkkal együtt az új tábor többi részét építgették. Én pedig egy kicsit magammal foglalkoztam. Pihentem, egy kicsit egyedül voltam. Mert akármilyen társas lény is az ember, szügsége van néha egy kis magányra. Ezután este egy jó kis tábortűzzel, beszélgetéssel zártuk a napot. Összességében nagyon jó volt, élveztem minden egyes pillanatot az erdőben. És már egyáltalán nem bánom, hogy elszöktem otthonról. Itt végre önmagam lehetek. Itt megtaláltam a családomat, ha nem is a vér szerinti, de senki se tudja mi is történik valójában. Minden este elgondolkodtam ezen. És sokszor ez a gondolat ringatott álomba. Most is így történt.