Az Erdő Farkasai

2.fejezet 5.rész

A reggeli ébredés könnyen ment, bár kicsit később mint terveztük. De ennek ellenére nagy lelkesedéssel pakoltunk össze és indultunk neki egy újjab hosszú túrának, vissza a táborba. A még fáradt és csendes hangulatot vicces story-k mesélése által keltett nevetésünk zavarta meg. Így töltöttük az út negyedét mikor már voltunk annyira éberek hogy merjünk vágtatni, anélkül hogy lefordulnánk a lóról. 

*^*^a vágta számomra mindig is felemelő érzés, mikor a fák és bokrok egyre gyorsabban haladnak el mellettünk, nem létezik semmi ezen pillanatban csak az érés amelyben érzed, hogy te és lovad egyek vagytok. Egy lélek két testet kapcsol össze egy olyan kötelékkel ami életre szól. A lovas élet tanít, melyben a ló a tanárod, megtanít tisztelni és tiszteletet kiérdemelni. Ahogy a szél belekap a hajadba, és csak mész. Egy pillanatra mindent elfelejtesz, minden gondot és bármi féle negatív dolgot mely életed során melléd szegődött.^*^*
Így folytattuk utunkat vissza a táborba, úgy terveztük estére érünk oda de még az út felénél se jártunk, amikor elkezdett sötétedni, közeledett a tél és a napok egyre rövidebbek voltak. Körülbelül az út háromnegyedénél járhattunk amikor valami nagy zajt hallottunk a fák közül. Egy nagy csorda szarvas szökellt át az ösvényen előttünk, a lovak nagyon nyugodtak a vadászat miatt hozzászoktak, de most ők is megijedtek. Éjjfél nekiindult vadvágtába a sötét erdő ágas-bogas rejtelmének, Niki próbálta tartani velünk az iramot mert tudta, még nem tanultam ki olyan jól a nyomolvasást, hogy visszataláljak egyedül a táborba. Éjjfél lassulni kezdett, sikerült felvennem és megállítanom, Niki is beért minket.
-Úristen Tessa jól vagy? Nem esett bajod?
-Nem, csak egy két karcolás, az ágak amik nekünk csapódtak.
-Nagyon rám ijesztettél. Azta, nézd, milyen gyönyörű tó!
Nikivel a nagy ijedtségből kijózanodva megpillantottuk hova is hoztak minket a lovak, egy csodás kis tavacska, égkékszín vízén a félhold tündökölt és majdnem teljesen kör alakú volt, tavirózsák gyülekeztek rajta mint valamiféle csipkék, egyszerűen csodálatos volt.
-És most hogy jutunk haza?
Kérdeztem kétségbeesetten
-Nyugodj meg, ma rakunk itt egy kis tábort és reggel korán visszaindulunk, látszik a csapás az útról, Éjjfél mindent letarolt.
Mondta kicsit viccesen és csipkelődve.
-Rendben, akkor kössük ki a lovakat és szereljük le, a nyergek jók lesznek párnának.
Raktunk egy kis tüzet, néztük a csillagokat egy picit még, majd így szenderültünk álomba. Reggel újult erővel vághatunk neki a hazafelé tartó túrának.