Az Erdő Farkasai

2. fejezet 2. rész

El is indultunk. Úgy döntöttünk hogy lovagolunk de hogy a futás se maradjon ki versenyt futottunk a lovakig. Annyira jó érzés, hogy itt lehetek akár újra 5 éves is mert olyan jó itt. Lehetek bolond vagy komoly. Gyorsan lecsutakoltuk a lovakat és úgy döntöttünk hogy most szőrén megyünk. Megbeszéltük hogy lemegyünk a város szélén lévő tisztásra és ott versenyezünk. Nem mondom szokásos sablon szöveget hogy hamar le is értünk mert nem így volt. Nagyon sokáig mentünk hiszen már majdnem besötétedett de nem bántam nagyon jókat beszélgettünk és hülyültünk közben. Amikor odaértünk nagyon meglepődtem és majdnem el is ájultam. Dave volt ott a haverjaival, kicsit meg igazítottam a hajam és a ruhám megkérdeztem Nikit hogy mennyire nézek ki hülyén, azt mondta csak egy kicsit de azt már megszokta tőlem. Kinyújtottam rá a nyelvem majd leszálltam a lóról. Oda mentem, megöleltem és nem mondtam semmit. Nagyon meglepődött mert nem vette észre hogy itt vagyunk csak annyit hallhatott hogy fut valaki mögötte és hátulról átöleli. Mikor megfordult csak annyit mondott:
-T..Tessa? Te mit csinálsz itt és hol voltál? A szüleid már betegre aggódták magukat.
-Jah el tudom képzelni mennyire aggódnak értem. De nem érdekel új családom van, barátaim megértenek meghallgatnak.
Ekkor már eljöttünk a haverjaitól, és Niki felé vettük az irányt. Mikor odaértünk mind ketten csak nézték egymást. Nagyon úgy nézett ki hogy megtetszettek egymásnak. De ezzel nem foglalkozva mindent elmondtam Dave-nek.
-Eltűnsz hónapokra és egyszer csak nyugisan idelovagolsz?
-Nem terveztem hogy találkozok bárkivel is. És otthon mizu van? Vagyis inkább azt kérdezem hogy apád és a szüleim hogy vannak azután hogy eltűntem?
-Ó, jó hogy mondod teljesen lemondtak rólad már a rendőrség sem keres azt hiszik meghaltál.
-Jobb is lesz úgy ha ez így marad, nem akarok visszameni abba a börtönbe. Mert hogy én otthon úgy éreztem magam, alig mozdulhattam ki azt is nagy ritkán. Itt pedig szabad vagyok azt csinálok amit akarok. Nagyon kérlek ne mondd el senkinek hogy láttál. Rendben?
-Oké, bár nagyon nem értelek mit szeretsz ebben. Nézz már magadra teljesen szakadt ruhába vagy, te nem ilyen voltál.
-De most ilyen vagyok és én így is tökéletesen boldog vagyok. Már olyanok mint a második családom, vagy már elvileg meghaltam akkor ők a családom, ha már a vérszerinti szüleim lemondtak rólam.
-Rendben te dolgod. Csak aztán vigyázz nekem magadra nincs sok olyan ember akivel úgy tudnék beszélni mint veled. Már amennyit ezek után beszélni fogunk. Na mindegy látom sötétedik nem mentek?
-Niki? Megyünk?
-Ha nem gond tényleg kéne.
Amint megkaptan ezt a választ véget vetettem a beszélgetésnek, elköszöntem és már ott se voltunk.
Hazafelé megint csak beszélgettünk.
Mikor vissza értünk már nagyon késő volt. Mindenki aludt kivéve Pault.
-Már aggódtam értetek hol voltatok?
-Találkoztunk Tessa egy barátjával és beszélgettünk.
Vágta rá határozottan Niki.
-Mi? A városnál voltatok?
-Igen.
-Akkor már értem miért voltatok olyan sokáig.
Niki el ment aludni, én viszont szokás szerint Paulal beszélgettem nagyon sokáig. De ez nem volt átlagos nap, nagyon tiszta volt az ég és hulló csillagok is voltak. Olyan hajnali egy lehetett amikor valami zajt hallottunk az egyik kis bokorból. Egy róka volt és majdnem ránk támadt. Én nagyon féltem. Furcsa ezt úgy mondani hogy egy farkassal alszol. Mindegy is. De az a majdnem ránk támadt az nem teljesen majdnem volt, meg is tette de Paul egy ággal arrébb ütötte. Hallottam hogy nyiffant egyet és elmegy. Ekkor én már Paul ölében ültem annyira féltem reszkettem. Ekkor ő átölelt, finoman magához húzott és megcsókolt. Mikor ajkaink szétváltak azt mondta:
-Ne félj, itt vagyok!
Egész este nem aludtunk ott ültünk és beszélgettünk. És élveztem, azt hogy ott van velem, hogy átölel és biztonságban érezhetem magam. Már reggeledett mikor kezdtem elfáradni. De akkor már mindegy volt mert segíteni kellett az új falu építésében. De végül, ez a nap is jól telt és az a lényeg.