A 081-es bábu meséi

5. Fejezet

- Hé! Ne piszkálj!... Ja, hogy te vagy az! Tudod, hogy nem szeretem, ha talpaimat piszkálják! - mondom ezt a hátam mögött térdelő szobaparancsnokomnak.

- Tudom hát! De ne nyafogj kismajom! Ne feledd ki a parancsnokod! Azt teszek veled, amit akarok! Most pedig lássuk a popsidat! - mondja a lány, majd egy határozott mozdulattal lerántja rólam a rövidnadrágot.

Eközben megérkezik a többi szobatársam is, hogy megnézzék, mit csinál velem a szobaparancsnok a fal mellett. Na, ne gondoljátok, hogy azért jöttek, mert aggódnak értem, nem erről szó sincs, csupán engedelmes szolgaként követik a parancsnokukat. Hátha szüksége van valami segítségre. Nem mintha valaha megpróbálnék ellenkezni a parancsnokkal. Hiszen sokkal erősebb nálam, és egy lányt amúgy sem ütnék meg soha. A lány éppen az alsómat tolja le a bokámig, majd így szól a többiekhez.

- Fogjátok le a kismajmot!... Húzzátok szét a lábait!... Ez az, tartsátok meg így!... Nyugi kismajom! - adja ki az utasítást a nálam  két évvel idősebb lány, amit a többiek szó nélkül végre is hajtanak.

Így most négyen tartanak lent, a fal mellett hason fekve, enyhén szétterpesztett lábakkal. A parancsok közben egyik kezével finoman elkezdi vizsgálgatni a pucér fenekem, majd megszólal.

- Fáj a popsid kismajom?... - kérdezi kissé gúnyos hangon. Szólni sem tudok a szégyentől, csupán bólintok felé, hogy igen. Eközben a lány tovább nézegeti a hátsóm.

Hát... Jól megdurrantott az a szemét... az egyszer biztos! De semmi vész, mindjárt segítek rajtad kismajom!... Ne mozdulj, rögtön visszajövök! - mondja a lány, majd lassan feláll a földről és elindul az egyik őr felé.

Most is, mint mindig örök vigyáznak ránk a szobában, illetve inkább arra, hogy se magunkba, se pedig egymásba ne tegyenek kárt az áruk, amíg együtt vannak.

Szóval, amikor felemelem a fejem a szőnyegről látom, hogy a szőke hajú lány odasétál az egyik őrhöz és valamiről beszélgetni kezdenek. A parancsnokom valamit magyaráz a nőnek, közben pedig az ajtó felé mutogat, majd hirtelen a szőke lány elmosolyodik és következő pillanatban váratlanul megcsókolja az őrt. Ezután még egy ideig beszélgetnek, majd az őr lassan kisétál a szobából. A lány pedig ott marad a szoba másik végében és csak az ajtót figyeli. Néhány perc elteltével a nő visszatér a szobába és odasétál a parancsnokomhoz, majd ismét rövid beszélgetés következik kettejük között.

Messze vagyok tőlük, így semmit sem hallok a beszélgetésből, csupán annyit lehet látni, hogy az őr titokban valamiket átad a szőke lánynak, aki ettől ismét elmosolyodik, majd közelebb hajolva egymáshoz ismét elcsattan egy röpke csók kettejük között. Ezután a parancsnokom lassan visszaindul felém kezében tartva azt a néhány dolgot, amint az imént az őrtől kapott. Félúton felém a lány még visszanéz a nőre és rámosolyog. Ám az rögtön látszik, hogy a mosoly, amit az őrzőjének mutat, nem őszinte. Sokkal inkább egy kényszeredett mosoly, amit az ember időnként magára erőltet, ha épp arra van szüksége egy kellemetlen helyzetben.

Végül aztán a lány visszatér hozzám és letérdel a szőnyegre, majd ismét megszólal.

- Na, itt is vagyok! Szerencsére megszereztem, amire most szükséged van! De sokba fog még neked ez kerülni kismajom! Most pedig lazítsd el a feneked, amennyire csak tudod! - mondja kedves hangon a szőke lány, miközben egyik kezére felhúzza a több számmal nagyobb gumikesztyűt, majd egy kúpot vesz ki a csomagolásából.

Halva a kicsomagolás hangját, reflexből felkapom a fejem és megpróbálok hátra nézni. Ám a kezeimet lefogó két szobatársam gyorsan reagál a történtekre és megakadályozzák, hogy hátra fordítsam a fejem. Ekkor már érzem, hogy hamarosan történni fog valami, és én most sem tehetek ellene semmit.

- Nyugi, nyugi kismajom! Nem lesz semmi baj, csak lazíts! Ti pedig segítsetek megemelni a fenekét egy kicsit, és tartsátok erősen! - adja ki az utasításokat a lány, aminek hatására a lábaimat fogó két szobatársam elkezdi magam alá tolni a lábaim, miközben továbbra is terpeszben tartják őket.

Én pedig már ellenkezni sem merek, csupán igyekszem ellazítani testem, ahogy azt a parancsnokom kérte az imént. Így végül félig térdelő pozícióba kerülök a szőnyegen, amitől egy kissé kiemelkedik pucér fenekem.

- Ez az! Így marad! Tartsátok meg! - szól a lány, majd egy gyors mozdulattal igyekszik szétfeszíteni a fenekem, végül hirtelen belém dugja a kúpot, amit az imént kicsomagolt.

Olyan mélyre dugja belém a gyógyszert, és ezzel együtt az egyik ujját, amennyire csak tudja. Ettől a fájdalmas és kellemetlen érzéstől persze azonnal felsikoltok, majd szinte azonnal el is hallgatok.

A lány még vagy egy percig bennem tartja gumikesztyűs ujját, míg végül nagyon lassan kihúzza. Ekkor valamivel enyhül a fájdalom a fenekemben, majd valami hideget érzek a hátsómban.

Ezután a parancsnokom lecsavarja egy kis tégely tetejét, majd a még tiszta gumikesztyűs ujjaira vesz egy kicsit a tégelyben lévő krémből. Ezután finoman, lassú mozdulatokkal igyekszik bekenni a fenekem, belülről kifelé haladva. Ettől valami egészen különleges, kellemes érzés önti el a testem.

Hirtelen felnyögök, és testem is egy kissé remegni kezd. Ez az egész egyszerre kellemes és kellemetlen érzés a számomra. Hiszen egy nálam csupán két évvel idősebb lány foglalkozik a fenekemmel, miközben amit tesz, sikeresen enyhíti a fájdalmam. Valljuk be a két nappal ezelőtt történtek után ez most tényleg felemelő érzés.

- Aaaahhh... Kérlek... ne hagyd abba... Csináld még Aaahhh... - szólok elcsukló hangon, szinte alig hallhatóan.

- Na azért ennyire ne éld bele magad kismajom! Majd akkor élvezheted, ha fizetsz érte... mint mások! Na, ebből elég! Húzzátok fel rá az alsóját és a gatyáját! Addig én keresek ennek egy kukát! - veti oda a többieknek szinte gúnyosan, majd elindul keresni egy szemetest az elhasznált gumikesztyűnek.

Ekkor az egyik szobatársam - valószínűleg az ikerpár egyik tagja lehet - elengedi az egyik lábam, majd fogja az alsóm és minden teketóriázás nélkül felhúzza azt az érzékeny hátsómra. Ettől persze azonnal felkiáltok és megpróbálok elmenekülni a fájdalmas helyzetből. Ám ekkor hirtelen rácsap valaki az alsóval fedett fenekemre, amitől ismét felkiáltok. Ezután érkezik egy újabb csapás az érzékeny területre, amitől most már nem csak felkiáltok, de csendesen sírdogálni is kezdek a szőnyegen elterülve.

A többi gyerek közül ekkora már többen felfigyelnek rám és nevetni kezdenek. Én pedig nem tudok mit tenni ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Ezért csupán fekszem tehetetlenül a szőnyegen, várva a következő ütést az érzékeny hátsómra. Ám mielőtt célba érne a következő ütés, a parancsnokom éppen visszaér hozzám, és félbe szakítja fenekelésemet. Végül pedig rákiabál a bántalmazómra.

- Te meg mit csinálsz ezzel a szerencsétlennel?! Azt mondtam, hogy öltöztessétek fel! Vagy netán azt szeretnéd, hogy én fenekeljelek el téged?! Tűnj innen! - mordul rá a szobatársunkra, egyértelműsítve ezzel minden jelenlévőben, hogy ki is a főnök.

Ekkor mind a bántalmazom, mind pedig a többi gyerek hirtelen otthagy engem, csupán a lány marad mellettem. Aki ekkor egy gyors, ugyanakkor óvatos mozdulattal adja rám vissza a rövidnadrágot. Közben halkan sírok, szólni sem merek, csupán figyelek, hogy most vajon mi fog történni.

- Így ni, készen is vagy kismajom!... Fejezd be a sírást! Nem bírom a síró kölyköket, felidegesítenek! - mondja határozottan a lány.

Ezt követően leül a lábam mellé szőnyegre a szoba falának dőlve, én pedig igyekszem szót fogadni és abbahagyni a sírást. Ám ez nem is olyan egyszerű, ha az embernek így sajog a feneke. Kicsivel később azután végre képes vagyok abba hagyni a sírást, de még mindig hangosan szipogok, miközben az egyik kezemmel próbálom finoman megmasszírozni érzékeny hátsómat. A parancsnokom pedig senkitől sem zavartatva az ölébe veszi a lábaim.