Bárki is légy, aki ezeket a sorokat olvassa, tudnod kell, hogy azért írom ezt a titkos naplót, hogy végre kiderüljön mit is tesznek velem/velünk ezen a szörnyű helyen...
Este van és koromsötét. A szigetnek ezen része most csendbe burkolózik. Minden bábu alszik, vagy legalábbis próbál. Így van ezzel Dénes is, vagy ahogy őt a legtöbben szólítják, a 081-es bábu. Nagyon is szeretne aludni, hiszen teljesen kimerült a délutáni fotózástól, ám a fájdalomtól mely újra és újra hátsójába hasít, nem igen sikerül. Csupán nyöszörög és forgolódik az ágyában. A többi szobatársa persze úgy alszik, mint a tej. Nem mintha az ő napjuk könnyebb lett volna. Nem. Ezt pedig a fiú is tudja jól. Egész egyszerűen arról van szó, hogy társai már elfogadták a sorsukat, vele ellentétben. Szegény fiú még most is abban reménykedik, hogy hamarosan kijut erről az átkozott szigetről. Akkor pedig nem kell többé eltűrnie, hogy mások kihasználják és megbecstelenítsék. Hiszen ő csupán egy ártatlan gyerek.
Ezt mondogatja újra és újra éjszakákon át, miközben álomba sírja magát. De ma este még ez sem segít. A fájdalom ugyanis nem engedi, hogy álomba merüljön. Így nem marad más számára, mint a tehetetlen ébrenlét és az ezzel együtt járó düh. Ám váratlanul hangokra lesz figyelmes. - Valaki fent van!...Igen, valaki most kelt ki az ágyából! – mondja magában a fiú. Kicsivel később aztán a szobaparancsnok suttogó hangja tőri meg az éjszaka csendjét.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Valami baj van? Miért nem alszol? – kérdezi a lány egész közel hajolva hozzá, miközben egyik kezével finoman simogatni kezdi szobatársa haját.
- Fáj! Megint fáj!...Fáj a fenekem! – mondja síró hangon suttogva a fiú.
- Engedj ide! Had nézzem meg!... Psszt... Ne sírj, kismajom! – suttogja a lány mialatt óvatosan felhajtja a fiú takaróját, ezt követően finoman lehúzza róla a pizsama nadrágját.
Egy pillanatra megdöbben, amikor megpillantja szerencsétlen fiún a fehér alsóneműt, amit a vér mostanra halvány rózsaszínre színezett. Egy perccel később a lány úgy határoz, hogy lehúzza a fiú hátsójáról a véres textilt. Így óvatos mozdulatokkal, lassan haladva fedi fel a szebb napokat is látott hátsó fertályt.
- Fáááj! Nagyon fáj! Kérlek segíts! – mondja nyávogó hangon a fiú, miközben egyik kezével igyekszik sajgó hátsójához nyúlni.
- Hát téged aztán jól elintéztek!... Oké...Jó... Nyugi! Segítek, csak ne ébreszd fel a többieket!... – próbálja nyugtatni a lány, miközben azon töri a fejét, hogy mitévő legyen szegény fiúval az éjszaka közepén.
- Jóóó... De nagyon fáj! Fáj... - nyöszörög tovább a fiú.
- Tudom... Hozok segítséget! Addig ne mozdulj és maradj csendben! – mondja a lány még mindig nagyon halkan, ám ezúttal sokkal határozottabb hangon.
A fiú ekkor csupán bólogatni tud, majd nézi, amint a parancsnok nesztelenül elhagyja a szobát. Percekkel később aztán újra fény árad be a sötét kis szobába. A lány tér vissza az egyik őr kíséretében.
