Patience》S.M.《 {{✓Befejezett❤️}}

#22

Beca megkérdezte, hogy odaülök-e hozzájuk. Meglepődtem, hogy ilyen kevés idő alatt ilyen bensőségesen fogadnak be körükbe. Felálltam majd leültem a körbe és készségesen hallgattam, ahogy arról áradoznak mennyi gondjuk van, de Kyle szótlan volt. A földet nézte bamba egyöntetű tekintettel.
Felnézett és belevájta kék íriszeit a zöld szemem világába. Csalódott volt, dühös és kiszámíthatatlan. Miközben nézett szólt az egyik lánynak Jennifernek szólt,hogy ülljön az ölébe.
A lány mosolyogva helyezkedett bele a rosszfiú ölébe mire a fiú elkezdte csókolgatni a nyakát.
Féltékennyé akar tenni? Lehetetlen, hogy bedőljek neki...mert a szívem már ellopta egy férfi. Barna göndör és lenőtt hajával. A csokoládékat megalázóan szép szemek tulajdonosa. Akinek a hangja halattán összeugrik a gyomrom. A szívem ütemtelenül ver de mégis az övével együtt dobban...és végül...az a személy az...csak is az az egyetlen személy az akit szeretek és akinek a gyermekét a szívemen hordom és éppen ezekben a pillanatokban a szívem alatt is.
Bevallom hiányzik...mocskosul hiányoznak a viccelődései...az érintése...
-Theresa! Hahó!
-Ömm...elnézést. Miről maradtam le?
-Hivatják a 105-ös terembe.
-Köszi Becca! Mindjárt jövök.- felálltam és mentem az említett terembe. Végig jártam a folyosókat majd megláttam a kiírt számokat. Kopogtam majd benyitottam... Körbenéztem a teremben. Ott ült. A tanáriszéken. Rám nézett majd felpattant. Összezavarodtam. Mit keres itt?
-Szia Kicsim.
-Szia.- a beceneve nélküli köszönésem hallatára lenézett a földre, én meg elkezdtem sírdogálni...-Hogy gondoltad?!-ordítottam neki-Hogy gondoltad, hogy majd ide állsz és a nyakadba ugrok? Shawn Kibaszott Peter Raul Mendes ezt kurvára elbasztad!-a végén felnevettem majd folytattam- Az az tényleg a szószoros értelmében ugyanis itt állok terhesen.
-Kicsim kérlek...tudom,hogy hibáztam. Tudom, hogy elbasztam. Tudom, hogy egy kurva nagy seggfej voltam. De nem akarom, hogy a mi kettőnk gyümölcse kárba vesszen!-közelebb jött majd térdre rogyott, mint mikor a konyhában a fejét a hasamhoz tette és átölelte a derekam. Talán még egy-két könnycseppet is éreztem.-Szükségem van rád. Rád ki világosságot hozol a szürke mindennapokba, a szürke városok szürke utcáin te, mint gyönyörű csillag ragyogsz és átszínezed azt amihez hozzáérsz. A tömegben csak téged kereslek, az utcákon minden csodálatos dologról te jutsz eszembe.   Azt akarom, hogy egy boldog család legyünk...együtt.
-Én...én...