Deep Breath [KAISOO]

$ Állítólagos igazság $

"Utálok felriadni álmomból, ilyenkor azt hiszem, hogy az egèsz, amit az èletemnek nevezek csak egy rèmálom volt. De rá kell èbrednem, hogy a valóságban nekem már nincs olyan, hogy szülő, olyan, hogy család."

A kèzifegyver hangos durranással jelezte, hogy Byun Baekhyun volt oly bátor, hogy a család utolsó tagjával is vègezzen. Tehetetlenül terültem el a földön, nem èreztem semmit, csak a fejem tompa lüktetèsèt, nem èreztem, hogy a testembe bármilyen vasgolyó fúródott volna. Újra èmelyegni kezdtem ès a látásom fokozatosan homályosodott el. Ütèseket, kiáltásokat ès egyèb zajok folytak körülöttem, látásom kièlesedett majd újra elhomályosodott, ès ez így ment egy darabig. Kèt fekete folt mozgott elöttem. Egy vèkonyabb testalkatúból Baekhyunt nèztem ki, a másik teljesen ismeretlen volt. Fájt a fejem, pihe könnyűnek èreztem magam ès már semmit sem láttam, a sötètben szinte már világító fehèr plafon is eltűnt a szemem elől ès fejem èlettelenül csuklott oldalra.

$

Egy ismerős hang suttogott nekem. Borzasztóan monotonnak tűnt, ugyan azt hajtogatta. Előszőr nem èrtettem, hogy mit is motyog, majd idővel tejesen kitisztult a hallásom ès èrtelmes szavak születtek.

-Kelj fel!

Az ismeretlen egyre magabiztosabban ès hangosabban kántálta a kèt rövid kis szót, kezdett ijesztővè válni. Minèl hamarabb szabadulni akartam az árnytól így minden lèlek ès fizikai erőmet összeszedve, erőt vettem magamon ès felnyitottam règóta megszokott állapotban pihenő szemhèjjamat.
Erős fèny hatására azonnal vissza is csuktam azokat, majd lassabb tempóban újra nyitogatni kezdtem, hogy fokozatosan szokjak hozzá. Egy hófehèr teremben voltam, egy hófehèr ágyon pihentem. Felültem ès 180°-osan is körbe tudtam pillantani. Kezemben a kanül, a fejemen fehèr kötès, de ami a legfurcsább volt, hogy az ágyam melletti szèkről egy idegen fiú meredt rám hidegen.

-Üdvözöllek újra az èlők soraiban!-mosolyodik el gúnyosan. Ekkor hirtelen megcsapott a felismerès, ez a hang, ès azok amik szinte az összes álmomban feltűntek, ugyan az. A gúnyos hangnemet amit a legtöbb beszèlgetèsünk során használt, bárhonnan felismernèm.

-Te...te...-kezdek bele a mondandómba de mèg magam sem tudom, hogy mit is akartam kinyögni.

-Igen, èn?-vonja fel a szemöldökèt ès látszik az arcán, hogy magában röhög. Rajtam.

-Te meg ki a fene vagy?-kèrdem megemelve a hangom.

-Tudod te az jól!-húzza mosolyra dús ajkait, majd sötètbarna szemeivel egèszen a lelkemig lát.

-Igen, ismerem a gúnyos hangnemedet amivel minden, vagyis a legtöbb álmomban hozzám beszèltèl, de ez mèg nem jelenti azt, hogy az igazi szemèlyedet, nèvre is ismerem. Neked nem is kène èlned, mi van ha...-intèzem a szavaimat a barna bőre miatt  japánnak kinèző sráchoz.

-Nem, Kyungsoo, nem álmodsz. Ez igen is a valóság, te nem tudod, hogy az álmoknak van valóságalapja?-kèrdi a szèkben előrehajolva, ezzel nyomatèkosítva a beszèdèt.

-Ennyire ne nèzz hülyènek, nem most jöttem le a falvèdőről.-mondom ès finoman visszahuppanok az ágyba.-Mióta vagyok itt?

-Lassan egy napja nem voltál eszmèletednèl, a holnapi tárgyalásig fel kell èpülnöd ès el kell menned rá. Kèrdezz olyat ami tènyleg èrdekel.

-Mi törtènt Baekhyunnal?-kèrdem ès szívem gyorsabban kezd el dobogni.

-Elmenekült èn pedig nem mentem utánna, nem hagyhattalak meghalni.-mondja sejtelmesen ès hátradől a szèkèben.-Ha kiengednek, el kell menned a tárgyalásra, èn pedig Byun nyomába eredek.