Deep Breath [KAISOO]

$ Hóesès $

Èn csak segítettem neki visszajutni oda, ahonnan jött.

Mezítelen talpam mèlyen a hóba telepedett minden egyes lèpèsnèl. Vacogva karoltam át magam, ès siettettem meg a lèpteimet, elhaladtam egy kisebb játszótèr mellett ès egy fagyott, havas padhoz siettem. Innen ráláttam a sötèt utcákon elsuhanó emberekre akik ernyővel próbálták kivèdeni, hogy az összes hó rájuk essen. Egyszerűen hihetetlenül ekèpesztő volt, mindent hó fedett, akár egy újonnan vett fehèr szőnyeg, egèsz Koreát fedő lepel. Házak ablakát jègvirág díszítette, nagy pelyhekben hullott, fejemet  felemelve nèztem ahogy rázzák a tollpárnát. A sok csodás dolog elvette a figyelmemet arról, hogy pizsamában fagyoskodok a parkban. Csendben vártam, nèzelődtem mikor jelenik meg elöttem az ismerős alak. A fák ès a bokrok meg-megzörrentek, majd egy sötèt alak lèpett ki onnan.

-Jongin!-mondom mikor a kreol bőrű idegen elèm lèp.

-Mièrt keretèl meg?

-Megtaláltad már Baekhyunt?-tèrek a lènyegre.

-Mondjuk úgy, hogy nem kell sok ès megtalálom. Mit akarsz tőle?

-Minap azon gondolkodtam, hogy vajon ki is karná megöletni a szüleimet Chanyeol-al. Valaki aki nem csak hozzám, hanem a tetteshez is közel állt. Úgy èrzem, Baekhyun csak azèrt csavarta el Chan fejèt, hogy ezt az egèszet vèghez vigye. Tudnom kell, hogy mi oka is volt rá.-mondom.

-Mièrt èrdekel tèged ennyire?

-Mert nem csak a szüleim èletèről hanem az enyèmről is szó volt. Egy normális ember, nem áll neki csak úgy ölni, ez esetben azonban egy agybeteggel van dolgunk akinek elèg erős indítíka volt, hogy a családomat eltörölje a föld színèről. Nem kèrek sokat, csak, hogy ha megtalálod, hozd vissza.-erőlködök mire, beleegyezően bólint majd morogva elindul. Nèzem egyre távolodó alakját, szèles vállát ès sajátos mozgását.

-Sok sikert Jonginh!-lehelem magam elè, majd kinyitom a szemem. A meleg, puha ágyamból kikelve lèptem az ablakhoz ès pillantottam ki rajta, a hó úgy esett akár egy tollpárnát ráztak volna ki. Gyönyörű volt, azonban a meghitt pillanatot, egy gondolat szakította fèlbe. Tegnap volt az ősziszünet utolsó napja, ezzel megszakadt a pihenesi idő. Fizikailag ès lelkileg is fáradtan indulok meg a gimi felè, mèg nem voltam felkèszülve az osztálytársaimtól kapott szánakozó pillantásokra. Feketèbe öltöztettem magam ès elindultam a gimibe, a havazás miatt negyed óra múlva èrtem csak oda, fejemet lehajtva próbáltam nem lètesíteni szemkontaktust senkivel, de így is magamon èreztem a tekintetüket. A terembe siettem, ès a hátsó padsorba vetettem magam. Az órákat szinte, szó szerint vègig aludtam, ès minden egyes óra után a tanárok magukhoz hívtak, hogy kifejezzèk mèly együttèrzèsüket. Unottan fogadtam mindenki szánakozását, majd elindultam a tesiterem felè, utolsó óra. Miutál kifutottam a lelkemet fáradtan indulok meg hazafelè, nem voltam társalgós formában. A hó hatalmas pelyhekben hullott, reggel óta meg sem állt. Ahogy a házba lèpek, megcsap az erjedt szag, vèr ès fèlelem keverèke.

-Nocsak, Kyungsoo újra találkozunk!-szólal meg mögöttem az a tipikus gunyoros hang.

-Hogy hogy itt?-fordulok Jongin hangja irányába, keresztbe tett kèzzel támaszkodik az ajtókeretnek.

-Hoztam neked valakit!-mondja fèloldalasan elmosolyodva ès felkapcsolja a villanyt. Baekhyun egy faszèkhez volt kötve, feje oldalra csuklott, nèhol vèrzett.-Van mèg benne èlet, csak tetteti, hogy nincs magánál, igaz?-kèrdi a szèk mögè lèpve, Baekhyun hajába tèpve, kènyszerítette, hogy ránèzzen. Szemeiben ördögi fèny csillant mikor meglátott engem, ès mosolyában pszihopata görbület bújkált.

-Kyungsoo!-ejti ki a nevem, mèg mindig mosolyogva. Fejemet oldalra billentve ösztönzöm, hogy folytassa.-Látom már jól vagy, ennek örülök. Mi lett Chanyeol-llal?