Máshonnan (Angelfall Fanfiction) ⭒BEFEJEZETT⭒

17. fejezet

- Tessék. - hajolt oda hozzám az angyal kezében egy pohár vízzel, amit hálásan vettem el tőle. Alig fél órája jöhettünk be mindketten a nappaliba, miután az emeleten belefutott még két ahhoz hasonló lénybe, mint ami rám is támadt, amik közül az egyiket elintézte, de a másik megszökött. Azonban hiába kérdeztem, hogy mik ezek, csak mogorván elfordult és amikor faggatni kezdtem azt mondta, hogy semmi közöm hozzá.

- Mi az, hogy nincs? - csaptam le a bögrét a több ezer dollárt érő mahagóni asztalra, úgy hogy a pohár tartalmának a fele ki is borult, de hidegen hagyott. Még mindig fájtak a sebek a kezemen, ahol a raktárban megégettem, most pedig tompán lüktettek a karmolásnyomok is rajta. Rájuk fért volna, hogy kitisztítsam őket, amire itt meg is volt a lehetőségem, de még előtte tisztázni akartam pár dolgot.

Egész eddig olyan hihetetlen és távoli dolognak tűnt az, hogy végre megérkezzünk. Úgy éreztem, minthogyha az indulástól számítva hetek teltek volna el, annyi dolog történt, de csak napok voltak. Hosszú és kimerítő napok.

Most pedig itt voltunk a biztonságosnak hitt menedékben, ami mint az korábban kiderült, korántsem volt az. És a néma csendben töltött percekben volt időm végiggondolni a dolgokat. 

- Mit fogsz most csinálni?

Az angyal a kérdésem után percekig csak bámult ki az ablakon, ahonnan visszatükröződött az arca, ami most is kifejezéstelen volt. Aztán halkan megszólalt. 

- Nem tudom. Még nem találtam ki. - mostanra már nyoma se volt a gőgnek és a lenézésnek a hangjában.

Felé fordultam a kanapén, de nem álltam fel. Így már én is ott voltam mögötte a tükörképen. 

- Visszamész?

A kérdésem láthatóan meglepte, talán az ő fejében is valami ilyesmi járhatott, mert összerezzent. 

- Nem. Nekem már nincs köztük helyem. - rázta meg a fejét. - Csak adj nekem időt, amíg kitalálom. Ígérem nem foglak zaklatni addig.

Bólintottam és végigsimítottam a rikító színű dívány egyik párnáján. Mindig is utáltam az extravagáns berendezést, amihez a bácsikám valami miatt különösen ragaszkodott. 

- Rendben van. De...

Azonban nem hagyta, hogy végigmondjam, mert egy hirtelen mozdulattal megfordult. A szárnyai vége centikkel tévesztette el az arcomat, ahogy elhúzta őket előttem. 

- És Te? Te mihez kezdesz most?

Nagyot nyeltem a kérdésére, ebbe bele se gondoltam eddig. 

- Nekem is idő kell. Eddig azt hittem, hogy itt biztonságban leszek egy ideig, de tévedtem. Sehol sem biztonságos. - körebenéztem, olyan rég jártam itt, hogy nem emlékeztem a berendezésre. - Ha csak átmenetileg is, de jó lesz itt. Utána pedig... még meglátjuk.

* * *

- Sakk- matt. - ütöttem ki a lovammal a második bástyáját is, ami a királya utolsó védelmezője volt. - Vége van. Add fel - ásítottam és nyúltam végig a díványon.

Az angyal ugyan igyekezett közönyösen viselni a vereséget, de a szeme dühösen csillogott. 

- Újra.

Elvigyorodtam és elkezdtem visszarendezni a bábukat a sakktáblára, az este folyamán már sokadszorra. Mert miután mindketten kijelentettük, hogy egy kis időt várakozással és gondolkodással töltünk, csend telepedett közénk ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve kikaptam a poros bőrkötéses sakkdobozt a kis szekrényből unalmamban. A velem szemben ülő szárnyas alak, pedig percek alatt megértette a szabályokat, így belekezdtünk a játékba. Rég játszottam már, soha nem voltam benne olyan jó, mint a bácsikám, de annyira igen, hogy minden korábbi játszmában levertem az angyalt. Aki ezt idáig szótlanul tűrte, de most már láttam, hogy nagyon bosszantja a dolog.