Máshonnan (Angelfall Fanfiction) ⭒BEFEJEZETT⭒

28. fejezet

" - Tíz másodperced van, hogy elmondd mi közöd van a vezetőmhöz, vagy meghalsz - súgta az idegen. Először azt hittem, hogy Michael az, mert neki is hasonló tónusú lágy baritonja volt, de kellett pár pillanat, hogy rájjöjjek, az ő hangja karcosabb. 

Nem kellett megfordulnom, a víztükörben pontosan láttam, hogy egy angyal áll mögöttem. "

~

Ahelyett, hogy a torkomon akadtak volna a szavak vagy eszeveszett magyarázkodásba kezdtem, értetlenül néztem le újra földön lévő füzetre, ami pont ott volt kinyitva, ahol az angyalról készült rajzom kapott helyet, csak időközben észre sem vettem, hogy kiesett a kezemből. 

- Michael a vezetőd?

Ennyi is megtette a hatását, hallottam, hogy az ismeretlen angyal levegő után kezd kapkodni a név hallatán. 

- Most, lassan fordulj meg!

Nem ellenkeztem, szinte térden állva fordultam meg, nem törődve azzal, hogy mekkora szégyen éppen egy angyal előtt térdelni, aki egy kardot nyom a nyakamhoz. Így legalább már szemben voltam vele, szinte elállt a lélegzetem, hogy megpillantottam. Michaelt is igazi görög istennek gondoltam, de hozzá képest elmehetett volna takarítani egy iskolába. Ugyanis az előttem álló angyalból szinte természetfeletti szépség sugárzott. Míg Michael arccsontja karakteres és szélesebb volt, zöld szeme enyhén mandulavágású, a haja aranybarna árnyalatú, göndör és a füle alá ért, a bőre pedig enyhén kreolos beütésű volt, addig az idegen teljesen az ellentéte.

Sokkal magasabb volt, sápadt bőre szinte fehérnek tűnt a mélyzöld háttér miatt, az arca hosszúkás volt, világoszöld szemét fekete csipkére emlékeztető pilla fedte, aminek a vége fehér volt. Szalmaszőke, szinte már fehér egyenes tincsei jóval a válla alá érhettek, de hátul összefogta a tarkóján, így rálógtak, a vajfehér szárnyaira. Hiába volt nála egy hasonlóan díszes markolatú kard, a vállán egy tegez és sötét fából készült faragott íj lógott. Ezen kívül még egy valamiben nem hasonlított a volt útitársamra. Míg Michael gőgösen, néha szórakozottan nézett rám, addig az előttem álló társa hűvösen és távolságtartóan méricskélt.

- Honnan ismered? - nézett ridegen rám.

Nem válaszoltam azonnal. Sok múlhatott a válaszomon, akár az angyalom vagy az én életem. Ha az előttem álló alak is egy volt az életére törők közül, akkor nagy bajban voltunk. 

- Mit számít az?

Elkerekedett a szeme, olyan erősen zárta össze a száját, hogy szinte hallottam, ahogy megcsikordult a foga. 

- Válaszolj a kérdésemre, Ember lánya vagy itt helyben végzek veled!

Kezdtem unni a becenevet, amit minden angyal az igazi nevem helyett használt, még így ismeretlenül is. Ekkor megzörrent a mögötte lévő fenyő és kibújt az ágak közül még egy társa. Kezdett forróvá válni a talaj a lábam alatt.

Vagy két fejjel volt alacsonyabb a társánál, zömök és izmos felsőtestét csupán egy mellény fedte. Göndör, vörös haja kócos volt és láthatóan nem fordított rá túl sok gondot. Egyből találkozott a tekintetünk, mire elhúzta a száját a jelenet láttán és közelebb lépett hozzánk. 

- Miért kell mindig ekkora jelentet rendezned a halandókkal, Nathaniel?

A szőke angyal csak megforgatta a szemét és a kardjával a füzetem felé intett.