𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

17: ajánlat

Napok, hetek teltek el, és amíg Jint látogatta NamJoon, addig Jungkook ide se tolta a képét, egyszer se.

Dühöt, mérget éreztem, de legfőképp csalódottságot.

Jin és én jóban vagyunk, azonban Hoseok jobban felkeltette az érdeklődésem.

Ugyanis pár napja engedték ki egy magánzárkából, ahol mindenféle kísérleteket végeztek rajta.

Szegény.

Úgy döntöttem, hogy ma beszélek vele, kell a segítsége.

Vagyis pontosabban ő kell.

Azért óvintézkedésként megkérdeztem Jimint, hogy beszélgethetek-e Hoseok-al, aki minden gondolkodás nélkül igennel felelt, mindössze annyit fűzött hozzá, hogy továbbra is szedjem a gyógyszereim.

Utamra indultam, ami abból állt, hogy a szobáját kerestem.

Körülbelül kiszámoltam, hogy amikor elindultam anno az én szobámból honnan ugrott ki.

Találomra bekopogtam egy ajtón, azonban tévedtem, így megpróbálkoztam a mellette lévővel és sikerrel jártam.

Először megismert boldog és élettel teli arca most besüppedt volt, és fehér, szinte minden élet eltávozott belőle.

- Jesszus Hoseok, jól vagy? – adtam a hülyét, mint aki semmiről se tud.

- Nem a legjobban TaeTae. Mi járatban vagy erre felé? – arcára erőltetett egy tőle nem megszokott vigyort, meggyötört arcvonásai nem illetek neki.

- Már egy ideje nem láttalak, és gondoltam ismét megpróbálkozom, hátha most ajtót nyitsz és tessék.

- Te többször is kerestél? – bizonytalanul nézett, és mintha nem akarná elhinni. Mondjuk mivel nem is igaz, de erről nem kell tudnia.

- Persze. De mi volt veled? – merészeltem feltenni azt a kérdést, amit legelőször akartam, bár nem tartottam valami okos húzásnak így későbbre terveztem, mint például mostanra.

- Elvittek egy külön szobába és ott kellett töltenem ezt a pár napot vagy hetet, már nem is tudom. Azóta összefolynak a napok. – eközben már behívott a szobába és ágyán ülve osztotta meg velem az elmúlt hét sötét titkait.

- Igazából, egy ajánlatom lenne számodra.

- Hadd halljam, rosszabb már úgysem lehet.

- Ugye, mint mondtad, hogy meghaltak a barátaid. El kell mondanom, hogy nekem is. – teljes testével felém fordult, és ebből tudtam, hogy megnyertem a figyelmét.

- Te ölted meg őket? – ugyanolyan csillogással a szemében kérdezte, mint amikor találkoztunk. Szeme újra az övé volt, és most már bármit mondok neki, ő el fogja hinni.

- Mondhatjuk úgy is. Azonban a te feladatot az lesz, hogy meg kell ölnöd valakit vagyis valakiket, benne vagy? – szenvtelenül meredt rám, és láttam, ahogyan dolgozza fel a bejövő információkat.

- Hogy a viharba ne! Ez a lehető legjobb ajánlat. Ez olyan pont nekem való feladat, ezt már kisujjból megcsinálom. – belelkesedett és egy kis élet szorult újból belé.

- Ebben bíztam. – mondtam szinte alig érthetően és Hoseok fel sem figyelt rá. – Tehát elmondjam mit, hogyan szeretnék? – bólintott egy aprót fejével és továbbra is engem bámult, azt lehet mondani, hogy a lelkembe nézett.

- Egyelőre két emberről lenne szó, itt az intézetben kellene őket elintézni. Az egyik páciens, a másik látogató.

- De miért is kell ezt tenni? – tette fel a legnehezebben megválaszolható kérdést. Rögvest kellett választ adnom, mert ha lacafacázok, nem fog komolyan venni, márpedig a vezető minden körülmények között határozott.

- Mert gonoszak, Hoseok. Bántani akarnak minket. – azt nem mondtam, hogy hiteles és igaz válasznak kell lennie, de ez megteszi. Tekintve a múltjára, a lehető legjobb válasz.

- Akkor töröljük el őket a Föld felszínéről. – lepacsiztunk, s hozzá láttam a tervem szövögetéséhez.

- Ennek örülök. Mostantól mindennap szeretnék veled beszélgetni. Megoldható?

- Persze, főnök.

- Ez már tetszik, akkor legközelebb vacsora után találkozunk, addig pedig nagyjából összerakom a tervet. Szia, addig.

- Szia. – kinyitottam az ajtót, majd kilépve rajta köszöntem el tőle. Magam után becsuktam és már most elégedetten mosolyogtam. Hoseok volt a legjobb alany erre. Mosom kezeim minden egyes gyilkossága után. Hiába fogja rám fogni, senki nem hiszi majd el neki.

Ám én sem maradok ki a buliból.

A holttesteket elszállítja nekem valahogyan, én pedig majd kezeskedem róluk, hogy testük megéljen még egy-két szenvedést.

Bár élő embert élvezetesebb lenne megkínozni, de a csekélyke hely és a körülmények végett be kell érnem ezzel is.

Egyből a szobámba trappoltam.

Ajtómat gondosan becsuktam és elé toltam az ágyamat, hogy véletlenül se jöjjön be senki.

Aprólékosan mentem át a tervemen már vagy huszadszor.

Nem lehet benne egyetlen hiba sem.

Mivel lassan vacsoraidő volt, a papírt rendesen elrejtettem és úgy indultam meg enni.

Beültem a veszettül nagy étkezőbe, és Hoseok is pár percen belül megjelent.

Szokásosan boldog arcával és kirobbanó pozitivitásával.

Mellettem foglalt helyet és azonnal neki láttunk a vacsorának.

Rekordidő alatt végeztünk vele és pisilésre fogva kikéredzkedtünk onnan, majd egyenesen Hoseok szobájába mentünk.

A papírok a trikóm alá voltak rejtve, amire kaptam fel még egy szvettert is, hogy véletlenül se lehessen látni az alatta rejlő titkos dokumentumokat.

Helyet foglaltunk egymással szemben az ágyon és elkezdtem.

- Jól figyelj! Minden le van írva kétszer, szóval lesz nálad is egy példány és nálam is. De! Ezt senki nem láthatja meg. Megértetted? – szúrós szemekkel néztem rá, és remélem, hogy ez segít abban, hogy ne mutogassa mindenkinek eme remek és gonosz papírokat.

- Értve főnök. – húzta ki magát és újból rám figyelt száz százalékosan.

- Szóval, mivel ilyen kedves és pozitív személyiség vagy, ezért mindenki úgy is áll hozzád. Ezt jól ki tudjuk használni. Az emberek bírják az ilyen embereket, plusz te még emberközpontú is vagy, meg aztán szociális és hasonló ilyen baromságokkal is rendelkezel. Ez neked könnyű lesz. Úgy fogjuk kezdeni, hogy szépen annak a két személynek a bizalmába férkőzöl és utána egy óvatlan pillanatban rájuk támadsz és megölöd őket. Semmi beleélés, csak megölöd és kész. A többi móka az én feladatom. A két személy, akit el kell tenni láb alól, nem más, mint... – el kellett hallgatnom –... mint amikor először találkoztunk. Imádtam. – kezdtem hangos hahotázásba, és Hoseok hál istennek kapcsolt és folytatta.

- Igen emlékszem. Teljesen rád mozdultam. Magam sem értem miért. – vette fel ő is a nevetésem ritmusát, Jimin pedig ránk mosolygott és már ment is ki a szobából.

- Huh, ez meleg helyzet volt. Vigyáznunk kell.