𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

03: vágy

Hazaérve realizáltam, hogy igazából mit is tettem.

Nem fért a fejembe a mai viselkedésem, mintha nem is én lettem volna.

Magabiztos voltam, beszédes és legfőképp nyomulós, ami más esetben nagyon zavart volna, most meg szemrebbenés nélkül flörtöltem az orvosommal.

Ezt kicsit fel kell fognom és egy kis szünetet hagynom, mint magamnak, mint Jungkooknak.

Ez lesz a legjobb döntés.

Három hónap telt el az óta az ominózus este óta, és Jungkook folyamatosan hívogatott telefonon, küldte az e-maileket, és üzeneteket írogatott.

Minden egyes nap.

Nem tudom ezek után lesz e bennem annyi erő és férfiasság, hogy elé álljak és újra pácienseként lépjek abba a szobába.

Túlságosan élveztem azt a csókot.

Túlontúl jó csók volt, csak az a probléma, hogy ő cseppet se ezt érzi evvel kapcsolatba, és ez az, ami elszomorít, és rányomja a bús bélyeget a mindennapjaimra.

Délután lehetett, amikor újra megcsörrent a telefonom, már kerestem a kijelzőn a ꞌJungkookꞌ nevet, de most egy ismeretlen számról hívtak.

Felvettem.

Elsőre megismertem ezt a hangot: Jungkook.

- Komolyan, meddig vagy képes elmenni, hogy felvegyem ezt a kurva telefont? Már unom. – köptem oda a szavakat, és vártam mit fog erre szólni.

- Pontosan eddig, hogy végre felvedd. – szinte suttogta, mintha azt hinné, hogy mérges vagyok rá. Igazából csak fáradt voltam és olyankor kissé ingerültebb vagyok.

- És most mi? Jól lemondasz mindenféle retkes buzinak, és aztán nevetve, leteszed a telefont és boldogan élsz tovább? Mert akkor felesleges. Hidd el, pont elég szarul érzem magam, nem kell az a sok süket szöveg. Köszönöm. – készültem letenni a telefont. Ő azonban nem engedte.

- Taehyung várj! Le ne merd tenni! Mert esküszöm elmegyek a lakásodra és akár erőszakkal beszélek veled, ha az hiányzik! – komolyodott el hangja, és úgy voltam vele, hogy meghallgatom.

- Jó rendben, meghallgatlak.

- Gyere a rendelőbe, amilyen gyorsan csak tudsz. Szia. – mondta gyorsan a szavakat és még válaszolni se tudtam, mert a hívás megszakadt.

Ott álltam bambán és összezavarodva, jobb lett volna, ha hagyom, hogy jöjjön hozzám.

Nem, nem Tae, nem szabad.

Gyorsan elhessegettem a furcsa gondolataim és valamiféle normális ruhát indultam magamnak keresni.

Végül egy fekete farmer és egy fehér ing lett a választottam.

Ezután fogmosás és egy kis parfüm.

Cipőt és kabátot kaptam magamra, és a házat gyorsan hagytam el, mint aki alig várja, hogy találkozzon Jungkookal.

Nem figyeltem semmire, csak mentem és mentem.

Közben pár autó rám dudált, de nem tudott érdekelni, hisz Jungkook nem haragszik, érdekli, mi van velem.

Boldog vagyok.

Szinte szökdécselve sétáltam, pontosítok ugráltam a rendelő felé, és a csengőre helyeztem mutató ujjam, majd lassan megnyomtam.

Az ajtót játszi könnyedséggel tudtam kinyitni és már az emeletre tartottam, kedvenc orvosomhoz, aki ide hívatott.

Az ajtója elé érve mosolyt villantottam, ami meglepő, de őszintén kúszott kissé meggyötört arcomra.