𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

27: vissza az intézetbe

Szomorúan konstatáltam, hogy reggel van és a mai nap folyamán vissza kell mennem az intézetbe.

Jungkook-ra pillantottam, ő azonban még nyugodtan aludt, így inkább nem keltem ki az ágyból, nehogy felébresszem.

Ijesztő arccal bámulhattam rá, mert, ahogy kinyitotta a szemét kicsit megijedt, de nem sokkal utána magára húzott és egy erős ölelésbe vont.

Homlokomra lehelt egy kicsiny csókot, majd kómásan kikelt az ágyból és kisétált az ajtón, majd visszafordult.

- Mit kérsz enni? – édesen elmosolyodott, és én is kiszálltam a kényelmes, meleg és puha ágyból.

Majd mellé lépdeltem és megfogtam a kezét.

Ezt követően együtt mentünk reggelit készíteni.

Mikor beértünk a konyhába egyből a hűtő elé sétáltam, és nagy lendülettel nyitottam ki, majd össze illő hozzávalók után kezdtem el kutatni.

Végül rántotta lett belőle, amit az asztalhoz ülve fogyasztottunk el, miközben úgy bámultuk egymást, mintha a másik egy értékes kincs lenne.

Mikor nem épp a tányérunkra néztünk akkor szemkontaktust tartottunk és csillogó szemekkel néztük a másikat.

Magunkba szippantottuk a látványát a másik félnek és jól elraktároztuk.

Nem sokára búcsút kell vennünk a másiktól, és márpedig az együtt töltött időt jól ki kell használni.

Befejeztük a reggelizést, a tányérok elmosogatása Jungkook feladata lett én pedig pislogás nélkül bámultam hibátlan testét közben.

Mögötte foglaltam helyet, így tökéletes rálátásom volt lábaira, fenekére, izmos hátára, nyakára és a kócos hajára.

Mindez olyan összhatást adott, amitől csak úgy random felizgultam.

- Mit teszel velem, Jungkook? – hangosan mondtam ki a gondolataimat, majd összekulcsoltam ujjainkat.

- Hm? – értetlenül fordult meg, hogy szemben legyünk egymással. – Mit teszek? – most már azonban kacér vigyor jelent meg gyermekies arcán és így bámult rám.

- Tudod te azt jól. – majd jobb kezemet arcára vezettem és egy határozott mozdulattal csókoltam meg ajkait.

Azonnali választ kaptam, a következő pillanatban pedig már a hálószoba felé botladoztunk.

Már a ruháink felétől meg voltunk szabadulva, amikor is Jungkook telefonja hangosan elkezdett csörögni.

Káromkodott egy sort, majd kikelt az ágyból és a készüléket hajkurászta.

Megtalálta és azonnal kissé idegesen fel is vette.

Beleegyező hangokat hallottam, majd egy köszönést.

Elkomolyodott és lekonyult fejjel tért vissza.

- Jimin volt az. – válaszolt a még fel sem tett kérdésemre.

És gondoltam, hogy ő volt a korai hívó.

- Mit mondott? – puhatolóztam, miközben ő leült az ágy szélére miután a földről felvette a ruhadarabokat, majd az enyémet a kezembe nyújtotta.

- Öltözködj. – mondta nekem. – Vissza kell, hogy vigyelek. Mindössze ezért hívott. – továbbá is szomorú arckifejezéssel járt a lakásban és lassan szedte össze a cuccaim.

Ötletem se volt, hogy mivel tudnám felvidítani, vagyis volna mivel, csak arra már nincs időnk.

Így én is magamra kaptam a levetett ruháim és a nappaliba sétáltam ki.