𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

24: nővérke

Kellemesen ébredtem, hisz Jungkook egész éjjel itt feküdt velem, és ölelgetett, csókolgatott.

Kócosan borult haja homlokára, miközben az ingjén lévő gombok nagyja ki volt gombolva.

Fogadok valamit műveltünk az éjszaka, de nem emlékszem rá pontosan.

Annyi megmaradt, hogy gyilkos vagyok, beteg vagyok, szüleim nincsenek, ő a jegyesem és egy elmegyógyintézetben vagyok.

Csak ennyi?

Szerintem tiszta átlagos vagyok.

Jungkook még mindig mély álomban volt, így csak csendben figyeltem azt, ahogyan szuszog, és ahogy álmában csámcsog.

Még így is csodásan festett, akárcsak egy festmény.

Isten bizony, legközelebb őt fogom lefesteni.

Bár olyan jót nem tudnék festeni, ami tükrözné, hogy valójában milyen káprázatos a megjelenése.

Már egy jó ideje bámultam őt.

Telt ajkaira tévedt a tekintetem, utána a felsőtestére, majd feszes fenekére és kellően izmos lábaira.

Itt helyben meg tudnám rontani minimum 5 féleképpen, de hely szűkében, kéz hiányában és lehetőség hiányában ez nem fog teljesülni, pedig mennyire akarnám.

Milyen régen várunk egymásra.

Nem mondom, teljesen élvezem, hogy érzelmi szinten így ki vagyok elégítve, de jól esne már egy testi kielégülés is.

Elkalandoztak gondolataim és ekkor vettem észre, hogy Jungkook ébredezik és lassan felült.

- Jó reggelt álomszuszék. – alig hallhatóan mondtam ki a szavakat, ő pedig egy kellemes mosoly kíséretében viszont kívánt nekem. – Jól aludtál? Nem volt kényelmetlen így aludnod? – puhatolóztam, ügyelve arra, hogy ne legyek túl zajos. Mégis csak most kelt fel.

- Mivel veled aludhattam, csodás éjszakám volt. – szabályosan rám támadt és mivel vállaimban kapaszkodott meg, én pedig nem tudtam magunkat megtartani, így hátamra dőltem ő meg fölöttem volt.

Csók.

Meg akartam én is érinteni.

Hajába túrni, nyakát simogatni, hasát cirógatni, hátát óvatosan karmolni, de nem tehettem meg ezeket, csak ő.

Elkámpicsorodtam, ezt észrevette és kérdőn nézett rám.

- Én is hozzád akarok nyúlni, mindenhol. Nem éri, hogy csak te érhetsz hozzám. Ez így kínzás. – görbítettem le ajkaim, mutatva, hogy szomorú lettem. 

- Hidd el nekem is pontosan olyan jól esne, mint neked, de nem vehetem le rólad. Pedig mennyire, hogy le akarom venni. – nyalta meg száját, majd erőszakosan ráhajolt ajkaimra és alsó ajkamat harapta meg, amit élveztem.

- Azt áruld el nekem Jungkook, hogy így hogy foglak szeretni, vigyázni rád, törődni veled, ha a négy fal közé vagyok zárva? – mélyen szemébe néztem, mert teljesen kétségbeestem.

- Megoldjuk. Mindig itt leszek, de ezt már számtalanszor elmondtam.

- Az oké, hogy Te itt leszel, de ez nem olyan élet, mint amilyet egy magadfajta akarna. Itt tölteni minden idődet, csak mert a beteg férjjelölted itt kell, hogy tartózkodjon. Ez így nem igazságos. Nem hagyhatom, hogy így éld le a fiatalságod... – halkultam el, mert rettentő nehéz volt kiejteni ezeket a szavakat.

- Ne butáskodj Taehyung. Engem nem érdekel, hogy meddig kell rád várnom, én szeretlek. Ez a kis akadály nem fogja megváltoztatni az érzéseimet feléd. Tudnod kell, hogy minden este úgy fekszem le, hogy rád gondolok. Mikor reggel felkelek az első gondolatom már te vagy.  Egyszerűen nem tudom elmondani neked, hogy mennyire szeretlek. – mosollyal néztem rá, meghatottak őszinte szavai, és ebből tudom, hogy valóban igazat beszél.