Friends can break your heart too

Osztálykirándulás - 21.rész

Előző nap este alig aludtam valamit. Nem izgultam,hanem inkább izgatott voltam. Ha hajnal körül el is aludtam,még jóval az ébresztőm előtt felkeltem. Akkor viszont már tényleg nem tudtam semmit aludni. Így hát elkezdtem készülődni.

Hogy miért is volt ez? OSZTÁLYKIRÁNDULÁS!! Ez csoda! Mivel az osztályfőnökünk elég köcsög volt és eddig nem volt hajlandó elvinni minket szinte sehova. Viszont most végre megjött az esze és elvisz minket egy szép kis városba. Vonatozni fogunk!

Reggeli rutinom után feldobtam a szokásos napi szempillaspirált és készen voltam ezzel. Már előző nap kiválasztottam,hogy mit fogok felvenni,szóval ezzel már szerencsére nem kellett foglalkoznom sokat. Elpakoltam a táskámba és ültem a lakásban kb. fél órát,ugyanis én már kész voltam,de még nagyon hamar lett volna elindulni.

Évtizedeknek tűnő percek után végre autóba szálltunk és megcéloztuk a vasútállomást. Mikor mi odaértünk,a többiek már szép számban gyülekeztek. Kipattantam a kocsiból,apa pedig elhajtott. Mindenkinek köszöntem,lepacsiztam velük majd létszám ellenőrzés volt.

-Hiányzik még valaki? -kérdezte Mr.Turner. Igen,Jeff. Gondoltam magamban. Ugyanis ő orvosnál volt ezért nem tudott jönni..:(

Miután megbizonyosodtunk róla,hogy mindenki itt van,elindultunk a sínekhez. Azt gondoltuk,hogy 5 percet várunk max. Perszeee..Kb negyed órát vártunk,mire a vonatunk hajlandó volt begurulni az állomásra.

Már a felszállásnál voltak kisebb gondok,de ez várható volt. Az úton legfőképp telefonoztunk és egymással dumcsiztunk. Én ültem belül és Kate az ablak mellett. Velem szemben,srégen egy elég furcsa lány ült. A haja megint a ,,tükörtojást lehetne rajta sütni" típus. És egész úton engem bámult. Mint egy pcihopata. Furaa..

Az út ahhoz képest hamar eltelt. Leszálltunk a vonatról az állomáson,majd az osztályfőnök elment jegyért a villamosra. Addig mi totál bezsongva beszélgettünk.

Villamossal mentünk pár megállót,majd gyalog folytattuk utunkat. Út közben elhagytam egyik szeretett hajgumimat:(. R.I.P.

Első célpontunkhoz meg is érkeztünk,ami egy múzeum volt. Bementünk és mindenki szelfizni kezdett. Mi mást? Maga a múzeum nem volt nagy szám. Egynek elment,de nagyon sok helyre nem is tudtunk bemenni,mert fizetős volt. De azért elvoltunk ott is.

Ezután megint villamosra szálltunk. Mivel kevés volt a hely,ezért rögtön az ajtóban kellett megállnunk. Amúgy sem mentünk sokat. Épp egy megállónál voltunk,amikor az osztályfőnököm mondott nekem valamit,hogy nyomjam meg a gombot a néninek. Először le kellett esnie,hogy azt a gombot,amivel ki lehet nyitni az ajtót. Aztán annak,hogy milyen néni?

De nem volt időm ezen elgondolkodni,mivel a fejem mellett egy kéz nyúlt el. A gombot benyomva.

-Meg van nyomva a néninek,bazdmeg! -hallottam meg a nő gúnyos hangját. Ezzel le is szállt.

-Bazd meg te! -ordítottam azért utána.

-Köcsög paraszt! -szállt be a buliba Scott is. Majd becsukódott az ajtó,szóval a háború befejeződött.

Miután leszálltunk a villamosról,elkezdtünk erről beszélni az osztályfőnökkel,aki csak jót nevetett és azt mondta,jól tettük,hogy visszaszóltunk. 

A város,amit látogattunk,egyik legszebb épülete előtti park szerűségébe mentünk. 

Itt is mindenki beállt egy csomó képre,valamint egy osztálykép is készült.

Aztán elmentünk egy PLÁZÁBAA! Mos tudnék regéket írni róla,mert hát mégiscsak lány vagyok,de inkább nem teszem. :P

Hazafelé szintén vonattal mentünk. El is aludtam,de kedves Scott barátom felébresztett,csupán kedvességből.

Miután hazaértem,a szüleimnek elmeséltem mindent,lefeküdtem aludni. De alvás helyett már megint elkezdtem gondolkodni. Olyan fura érzés volt,hogy tudtam,ez az utolsó évünk együtt ezzel az osztállyal. Megszerettem mindenkit az évek alatt. Nem mi vagyunk a tökéletes osztály. Nem mi vagyunk a mintatanulók,a mintadiákok. De egyediek,különlegesek vagyunk! És ezt nagyon kevesen tudják. Valamint az is biztos,hogy nem sok osztályban van ilyen összetartás. Kívülről nem úgy látszik,de az a lényeg,hogy MI tudjuk ezt. 

Ez az osztály úgy tökéletes,ahogy van.

EZ a MI osztályunk!

ÉS ÖRÖKRE AZ IS MARAD!