Friends can break your heart too

,,A tanévet megnyitom" - 18.rész

Nos,a szünetnek vége,irány újra az iskolapad a sok hülyével együtt.

Az első napon szép ünneplőben elindultam az iskola felé. Az út körülbelül 15 perces,de hamarabb indultam így volt időm a lassú sétára. Szinte mindenki megelőzött,de nem izgatott. Nem siettem.

Kavarogtak a fejemben a gondolatok. Egyrészt örültem,hogy nyolcadikba léphetek és én,azaz mi leszünk a legnagyobbak. Másrészt fájt,hogy már csak egy évet tölthetek ezekkel az idiótákkal,akikkel a  4 év alatt jól összeszoktunk. Visszapörgettem az összes emléket,a nevetéseket,a veszekedéseket és minden pozitív és negatív dolgot. Hihetetlen,hogy milyen gyorsan telt el ez a pár év. Fájt,hogy már csak ilyen kevés időnk van együtt..Fájt,hiszen ezek az emberek voltak azok,akik felállítottak engem a nehéz pillanataimban. És ez kölcsönös is volt. Szeretjük egymást..Szeretem őket. A mi osztályunkat...

Az őszi szellő csikizte a karomat. 
Körbekémleltem,madárkák a fákon. A fák levelei hol zöldek még,hol már sárgák,de akadt köztük egy pár másmilyen színű is. A nap kedvesen nézett le rám és mindenki másra,ezzel egy kis meleget adva testemnek. A fekete nadrágom szépen magába szívta a Nap sugaraiból áradó forróságot.

Az iskolába beérve elindultam a termem felé. Néhányan az osztályból már szállingóztak befelé,köztük az osztályfőnökünk is. Elújságolta,hogy új lány fog jönni az osztályunkba. A nevét még nem tudtuk,sem azt,hogy honnan jött,de örömmel vártuk.
Mikor mindenki beért elindultunk ki az udvarra. Én lecsatlakoztam a csapattól és a mikrofonhoz sétáltam,ugyanis szokásosan konferáló voltam. Az igazgatónő még odajött,hogy egyeztessük a szövegeket.  Éppen azt olvastam,amikor előttem egy fekete magassarkút láttam meg.

Felnéztem a papírról és a lány éppen az én osztályomhoz tartott. Ezek szerint ő az új "bandatag".  Fekete hajú lány,de itt-ott felfedezni véltem egy-két vörös tincset. Festett a haja. Biztos. Fehér inge szinte teljesen átlátszott. A fehér anyagot beletűrte a szoknyájába. Szoknyája fekete,kissé fodros és nem túl hosszú. És hát az elmaradhatatlan magassarkú. Már nem szimpatikus. De adok majd neki egy esélyt.

Felkonferáltam az egyik osztályt és műsorát,majd a mikrofontól hátrasétáltam az igazgatónő mellé.

 -Olyan hihetetlen,hogy már nyolcadikosok vagytok. Nem sokára elhagytok minket -szólalt meg egy kis idő után. 

 -Igen. Hát,még én sem hitem el. Hiányozni fog innen minden és mindenki -mondtam és reméltem,hogy befejezzük ezt a témát,mert már így is éreztem,hogy könnyesedni kezd a szemem. Szerencsémre az igazgatónő csak mosolygott egyet és a témát lezártuk. 

Felkonferáltam később őt is. 10 perces beszéd után meghallottuk azt a mondatot,amit szerintem mindenki utál:

 -Ezzel a tanévet megnyitom. 

Lezártam az évnyitó ünnepséget és elindultam az osztály felé. Az új lány elég furcsán nézett. 

 -Szia,Loren vagyok. Én is ebbe az osztályba járok,csak mint láttad most én konferáltam -tájékoztattam,hogy képben legyen.

 -Aha,értem. Melanie vagyok.

Ennyi volt a nagy beszélgetésünk. Mivel mi vagyunk a legnagyobbak,meg kellett várnunk a többi osztályt és csak utána mehetünk mi is vissza a terembe. Még így első napon az osztályfőnökkel voltunk és beszélgettünk. A csajokkal és Jeff-fel megdumáltuk a nyári emlékeket. Hiányzott azért az osztály. 

Ezen a napon este nyomkodtam a telefonomat és megláttam,hogy az iskolánk nyolcadik osztályából kiválasztottak egy embert,aki díjat kapott. Hát elég kíváncsi lettem. Kiderült,hogy az egyik fiú osztálytársam kapta meg. Idézem: ,,Kimagasló közösségi és tanulmányi eredményéért."  Ideges és szomorú is lettem egyaránt.

Ráírtam Jeffre,aki észre is vette,hogy valami baj van.

 ,,Felhívhatlak?"

Kaptam tőle az üzenetet. Pár másodperc múlva már telefonon beszélgettünk és én elsírtam neki a bajaimat. Fájt,hogy ő kapta. Feldühített. Négy éve támogatom ezt a retkes iskolát. Ahány versenyre mentem,szinte mindenhonnan hoztam oklevelet. Már elég rég csak engem kérnek fel konferálónak. Kitűnő tanuló vagyok. Ez a gyerek semmivel sem több,mint én. Sőt.. Rengeteget dolgozok és ezek szerint ez nem tűnt még fel nekik és azt hiszik,nekem ez kisujjból jön. Ennyit érnék? Ennyit érne a munkám? Ez a köszönet? A nagy büdös semmi..?

 -Jaj,Loren! Minek foglalkozol vele? Pont te. A kitűnő tanuló lány,akinek mindig sírok a viccein. Okos vagy és még jó fej is. Ritka az ilyen. Tudod,rád kéne felnéznie mindenkinek. Nekem te vagy az egyik példaképem és örökre az is maradsz. Mindenkink tisztelnie kéne a munkádat és úgy általánosságban téged. Mert k*rva jó ember vagy és bomba nő! -hallottam Jeff hangját a telefonból miután én befejeztem a mondandómat. 

Ettől igazából csak még jobban sírni kezdtem,mert nagyon jól esett ez tőle. El sem tudtam képzelni mit csinálnék nélküle. 
Eközben Nikkinek is elsírtam a gondjaimat,de neki üzenetben. Ő szintén írt nekem nagyon kedves és bíztató dolgokat. Ezekért a barátokért éri meg ez az egész.

Miután mindenkitől elköszöntem,lefeküdtem és csak bámultam a plafont. Hiányozni fog mindenki ebből az osztályból. Csak reménykedni tudok abban,hogy nem felejtjük el egymást egy év után sem.

Ezekre a gondolatokra elmorzsoltam még pár könnycseppet,majd elnyomott az álomvilág.