James Potter és a Százak Pergamenje

Az első csíny

  James és Sirius nem sokáig bírták ki, hogy ne menjenek vissza a Bűbájos Bajkeverők Kelléktárába.
Egy halomnyi érdekes, csínytevéshez tökéletes holmit gyűjtöttek össze, az adománygyűjtő dobozba pedig nem felejtettek el bedobni néhány galleont.

A fiúk belepakolták a szerzeményeiket a táskáikba, és visszamentek a klubhelyiségbe.
James elővette egy pergament, és elkezdte kitervelni, hogy mit, hogyan tudnának hasznosítani.

A pergamen fölé görnyedve körmölte a jobbnál jobb ötleteit, amikor Sirius odalépett hozzá.
- Mit csinálsz? – kérdezte gyanakodva. – Ugye nem leckét írsz?
- Nem – legyintett James.
- Biztos?
- Nem, tényleg, esküszöm, hogy rosszban sántikálok – nevetett James Sirius elé tolva a pergament. – Arra gondoltam – kezdte fojtott hangon –, hogy a csuklasztó cukorkát be kéne csempészni a mardekárosok klubhelyiségébe.
- Az nem jó – rázta meg a fejét Sirius, és leült James mellé. – A felsőbb évesek mind tudják, hogy az hogy néz ki, és nem ennék meg. Inkább valami italba kellene belekeverni.

James a pennája végét rágcsálva eltűnődött.
- Akkor meg kéne majd keresnünk a konyhát. De azt szerintem ne most tegyük, ráér – legyintett. – Viszont a békanyálkás szappant be kellene juttatni. Csak az a baj, hogy nem tudjuk, hogy hol a klubhelyiségük. Viszont ezt vacsora után kifigyelhetjük, akkor szinte mindenki visszamegy oda.
- És az orr-rágó teáscsésze? – kérdezte Sirius. – Azt nem lenne jobb reggeli előtt kirakni az asztalukra?
James nagyot bólintott.
- De.

James és Sirius úgy döntöttek, hogy a többi cuccot majd csak később használják fel.
Vacsora előtt James felment a hálószobába, és elővette ládájából a láthatatlanná tévő köpenyét, majd bedugta talárja zsebébe.
Remus és Peter társaságában indultak el a nagyterem felé.
- Gyanúsok vagytok ti nekem – mondta Remus, amikor már az asztalnál ültek. Szedett magának egy jó adag sültkolbászt.
- Mi? Ugyan már, Remus – csóválta a fejét James. – Áldott jó lelkek vagyunk.
A sápadt fiú csak sóhajtott.

Amikorra a vacsorázók nagyrésze befejezte az evést, James és Sirius már a köpeny alatt várták a mardekárosokat.
Azok, hamarosan feltűntek a színen, és elindultak a pincébe vezető lépcsősor felé. Jamesék kis lemaradással követték őket.
A labirintus szerű pincefolyosókon egyre mélyebbre haladtak, míg végül a pár mardekáros, akit követtek, megállt a pince egyik nedves fala előtt.
- Mors super sordidum – mondta ki egyikük a jelszót, mire a falban lévő titkos kőajtó kinyílt.
A mardekárosok bemasíroztak rajta, Jamesék pedig gyorsan utánuk eredtek.
Előre megbeszélték, hogy valakikkel együtt mennek majd, mert túl gyanús, ha az ajtó egyszer csak kinyílik magától.

A Mardekár klubhelyisége hosszú, alacsony mennyezetű helyiség volt. A durva kőfalakat csak néhány, láncon lógó zöld lámpa világította meg.
A szépen faragott székekben mardekárosok üldögéltek és beszélgettek.
Mivel a fiúk féltek, hogyha leülnek egy székbe, akkor valaki rájuk ül, inkább lekuporodtak az egyik sarokban.

Csendben figyelték, ahogy a Mardekár klubhelyisége először megtelik diákokkal, majd szép lassan ürülni kezd. Először a kisebbek, aztán a nagyobbak is elindultak a hálószobáik felé. Amikor az utolsó diák léptei is elhaltak, Jamesék felpattantak.
- Melyik lehet a fürdő? – kérdezte suttogva James, miközben körbe hordozta tekintetét a helyiségben.
- Az a lányoké, az pedig a fiúké – mutatott Sirius két ajtóra. – Figyeltem, hogy folyton oda mentek be, meg jöttek ki – magyarázta James kérdő tekintetére. - Az egyik lány még kis neszesszert is vitt magával.
Jamesnek megfordult a fejében, hogy megkérdezi Siriust, hogy hol hallott olyan szavakat, min „neszesszer" és hogy miért használja, ahelyett, hogy örök életére elfelejtené, de inkább nem tette; helyette határozottan megindult a fiú fürdő felé.


A fürdőszoba kifejezetten hasonlított a griffendélesekéhez. James ezt annak tudta be, hogy a vízvezetéket később vezették be a Roxfortba, és valószínűleg senkit nem érdekelt, hogy melyik házhoz tartozik a fürdő, csupán az volt a lényeg, hogy legyen.
A zuhanyfülkék hosszan, egymás mellett helyezkedtek el.

Jamesék levették a köpenyt, miután becsukták maguk mögött az ajtót.
- Kezdődhet a buli – jelentette ki Sirius vigyorogva, mire James heves bólogatásba kezdett.
A már meglévő szappanokat összegyűjtötték egy zacskóba, majd a helyükre óvatosan kipakolták a békanyálkás szappant.
- Csak képzeld el, ahogy megszokásból felkapják, és elkezdik dörzsölni magukat ezzel az undorító, nyálkás és büdös szappannal – nevetett Sirius, miközben az utolsó darabot is a helyére tette.
- Ritka gusztustalan – bólintott James vigyorogva.

Visszavették a köpenyüket, majd elindultak a lányfürdő felé, oda azonban nem tudtak belépni.
- Ne már, ez csak a lányokat engedi be? – görbült le James szája.
- Úgy tűnik.
- De akkor a lányok simán tudnak majd rendes szappant adni a fiúknak. Lőttek az egész tervnek – akadt ki James, mire Sirius elkezdte csitítgatni.
- Jó, nyugi kitalálunk valamit.

A két fiú megpróbált nekifutásból átmenni, ám mintha csak láthatatlan falnak ütköztek volna, lepattantak.
- Valahogy csak be lehet jutni – morogta Sirius. – Elég régi ez az iskola, és biztos volt már néhány párocska, akinek megfordult a fejében, hogy milyen érdekes dolgokat lehet bent csinálni.
- Ebbe inkább ne menjünk bele – húzta el a száját James, mire Sirius nevetni kezdett.
A fiúk jó ideig tanakodtak, viszont semmi ötlet nem jutott eszükbe.
- Legalább a begyűjtőbűbájt tudnánk – mérgelődött James. – Akkor elvihetnénk a szappanjaikat.
Sajnos azonban egyikük sem tudta a megfelelő varázsigét.

Kimentek a Mardekár klubhelyiségéből, mivel már nem volt dolguk ott.
- Azért sajnálom, hogy holnap este nem láthatjuk majd a fejüket – nevetett Sirius.
- Hát igen. Én is szívesen megnéztem volna az arcukat – helyeselt James. – Viszont hátra van még egy feladat! És annak az eredményén jót nevethetünk majd.

A köpeny rejteke alatt felmasíroztak a nagyterembe. Becsukták maguk mögött az ajtót, majd, amikor meggyőződtek róla, hogy senki nincs a helyiségben, levették magukról a köpönyeget, és a mardekárosok asztalához sétáltak. Sorban kirakták az orr-rágó poharakat, és amikor elkészültek, visszakapták magukra a köpenyt.
Mielőtt kiléptek a nagyteremből, vigyorogva végignéztek a remekművükön.
- Hát, haver, azt hiszem, a csíny letudva mára – nevetett Sirius.

Úgy döntöttek, hogy nem fekszenek le aludni arra a pár órára, ami még hátra volt az éjszakából, inkább bóklásznak a kastélyban. Bejárták a Roxfort nagy részét, és bár néha kissé elálmosodtak, felélénkítette őket a gondolat, hogy reggelinél végig nézhetik az orr-rágó csészék mutatványát.

- Hajnalodik – állapította meg Sirius, amikor a nap első sugarai már láthatóak voltak.
- Menjünk vissza a nagyterembe – indítványozta James. – Nem akarok lemaradni egy mardekáros megcsócsálásáról sem

A nagyterem szinte teljesen üres volt, mindössze egy hollóhátas lány üldögélt bent.
Az asztalok már meg voltak terítve, azonban az orr-rágó csészék továbbra is ott díszelegtek a mardekárosoknál.
James még nem volt éhes, Sirius viszont falatozni kezdett.
A nagyterem szép lassan megtelt diákokkal, és hamarosan Remus is megérkezett Peter társaságában.
- Hol voltatok az éjjel? – kérdezte Remus.

Jamesék nem nagyon figyeltek rá.
Az első mardekáros diákok is megérkeztek, és asztalhoz ültek. James legnagyobb örömére pont Piton kortyolt bele először az egyik orr-rágó csészébe. Az ráharapott az orrára, és a fiú akárhogyan próbálta leszedni, nem eresztette el.
James majd megszakadt a nevetéstől, és Sirius is hasonló állapotban van.
Piton húzta a poharat és rázta a fejét, de sehogy sem sikerült szabadulnia.
- Figyeld, hogy harapdálja a csésze a nagy orrát – nevetett James, és már elkezdetett könnyezni is.

Azok a mardekárosok, akik Piton közelében ültek, eldobták poharaikat, mert féltek, hogy hasonlóan járnak, azonban a távolabb ülők mit sem sejtve kezdtek el inni orr-rágó csészéikből, hogy aztán ők is hasonló módon próbáljanak tőle megszabadulni, mint Piton.
James nevetés közben leesett a székéről.
Lassan a többiek is észrevették, hogy mi történik. Pár hollóhátas szintén eldobta a poharát, néhány hugrabugos felállt a székén, hogy jobban lásson, a griffendélesek egy része pedig tapsolni kezdett.

- Potter! – hallott meg James egy hangot. Ezzel egyidőben megpillantotta a hang tulajdonosának lábát. A fiú átfordult a hátára, és úgy nézett McGalagonyra, aki mérgesen fújtatott felette. – Ezt mégis mire véljem?
- Honnan is tudhatnám pont én, tanárnő? – nevetett James a földön fekve. McGalagony pengeélesre préselte össze ajkait.
James felállt, és csatlakozott a tapsolókhoz.
- Rágjátok le az orrukat! – szurkolt kiabálva a poharaknak.

- Potter!
- Parancsoljon, tanárnő – nézett komolyan McGalagony professzorra.
- Megmagyarázná, hogy mégis mit képzeltek Mr Blackkel, anikor ezt az egész felfordulást...
- Már elnézést, professzor – vágott közbe Sirius –, hogy érti azt, hogy mi?
- Ártatlanok vagyunk – jelentette ki James.
- Valóban, Mr Potter? – McGalaogony szeme szikrázott a dühtől szája szinte nem is látszott már, annyira összepréselte ajkait. – Akkor miért csak maguk ketten pillantgattak a Mardekár asztala felé azelőtt, hogy azok a csészék megtámadták a diákokat?
- Hát, öh...
- Húsz pont a Griffendéltől, fejenként. És vacsora után jelentkezzenek nálam bűntetőmunkára – jelentette ki szigorúan a professzorasszony, majd elviharzott, hogy segítsen kollégáinak megszabadítani a diákokat a poharaktól.

James megvonta a vállát.
- Harapdáljátok az orrukat, pohárkák! – folytatta a szurkolást, mintha mi sem történt volna.


- Negyven pontot vontak le miattatok a Griffendéltől! – Lily vádlón nézett a két fiúra, amikor azok beléptek a mágiatörténet terembe. Barátnői ott álltak mellette és ők is próbáltak csúnyán nézni.
- És? – kérdezte James.
- Nem fogjuk megnyerni a házak közötti versenyt évvégén – mondta Alice.
James átkarolta Alice vállát.
- Ugyan, Allie, ne csináld már. Kit érdekel, hogy ki nyeri meg? Nem wellness nyaralást kapunk, hanem egy feldíszített nagytermet. Abban meg nincs semmi izgi.
- De akkor is bántottátok a mardekárosokat – nézett rájuk Lily durcásan.
- Hogy oda ne rohanjak – mondta unottan Sirius. – Azok a csészék nem leharapták az orrukat, hanem kicsit megrágták. Nem lesz semmi bajuk tőle.
- Szándékosan bántjátok őket! – érvelt Lily.

James értetlenül meredt a lányra.
- Mit vagy úgy oda? Ezek csak mardekárosok. Őket se érdekelné, ha a te orrodat rágnák poharak. Szerintem a kis zsírgombóc haverod is csak nevetne egy jót, pedig nem úgy néz ki, mint akinek van humora... vagy egyéb jó tulajdonsága. Ha pedig csak a kis Pipogyusz pajtásod félted, akkor elárulom, hogy semmi okod nincs rá. Még szívességet is teszünk neki, ha egy kicsit átszabjuk azt a hatalmas orrát. Mások ezért rengeteg pénzt költenek.

Sirius és Felicia nevetni kezdtek.
- Perselus nem nevetett volna ki – mondta Lily mérgesen, és láthatólag majdnem sírva fakadt. – És igenis vannak jó tulajdonságai. Arról pedig nem tehet, hogy nagy orra van.
- Szóval, elismered, hogy nagy az orra? – nevetett James, de amikor látta, hogy Lilyt ez mennyire mélyen érinti, megpróbált kicsit kedvesebb lenni. – Nyugodj már, meg, ez csak vicc volt – tette a lány vállára a kezét, és közben megvillantott egy kedves mosolyt. – Ezek a csészék nem okoznak fájdalmat – magyarázta, bár fogalma sem volt róla, hogy mennyire erősen rágcsálják meg az ember orrát. Valószínűleg elég erősen, de ezt mégsem mondhatta vigasztalás képen. – És pár nap múlva már mindenki csak nevetni fog az egészen. Azok is, akiknek kicsit meg lett harapdálva a szimatolója.
Lily könnyes szemekkel bólintott.
- Remek. Akkor meghálálnám, ha leülnél, hogy én is helyet tudjak foglalni, és végre álomra hajthassam megfáradt fejem. Tudod, hosszú éjszakám volt – nevetett.

Miután év elején James és Sirius kibékültek, James szívesen ült volna barátja mellé a mágiatörténetórákon, azonban Sirius közölte vele, hogy neki kell a két hely a tökéletes pihenéshez, így James kénytelen volt Lily mellett maradni.

A fiú mágiatörténetórára nem vitt más felszerelést magával, csupán egy kispárnát. Kényelembe helyezte magát, majd pár másodperc múlva el is szenderült.


Este James és Sirius McGalagony szobájában ültek.
- A büntetésük nem más, mint az egyik harmadik emeleten lévő, nem használt tanterem kitakarítása lesz. Valamint írni fogok a szüleiknek is.
A tanárnő zöld szeme a két fiú arcát fürkészte.
- Indulás – biccentett az ajtó felé, mire a fiúk megindultak.
Felvezette őket a poros tanterembe, ahol már várta őket két felmosónyél- és vödör.
- Ha végeztek, elmehetnek – mondta McGalagony, és elindult kifelé.
- Tanárnő! – szólt utána James.
- Igen, Mr Potter?
- Ezt hogy kell használni? – mutatott a felmosóra a fiú.
McGalagony rápillantott Siriusra, aki szintén tanácstalanul nézte az eszközöket, majd fáradtan magyarázni kezdett.


Másnap bájitaltanon Lumpslucsk körbement és beszedte a házidolgozatokat. James óra előtt gyorsan elővett egy pergament és ráírta: