Apró meglepetés

5.4K 224 59
                                    



"Nem furcsa, ahogy a könyv vastagabbá válik, miután párszor elolvastad?
Mintha minden újra olvasásnál valami a lapok között maradt volna...
Érzések, gondolatok, hangok és illatok...
És amikor évekkel később ránézel a könyvre, újra meglátod magad, egy kicsit fiatalabb, kicsit más önmagad, mintha a könyv megőrzött volna, akárcsak egy préselt virágot. -
Idegen és mégis ismerős. "
Cornelia Funke






A Godric's Hollow melletti erdőszéli kúriában lakó Mr és Mrs Potter boldogan állíthatták, hogy nekik mindenük megvan. Bárki, aki csak látásból ismerte őket, vidám, mosolygós embernek tartotta a házaspárt. A boldogságra pedig volt is okuk.
Mr Potter, aki magas, fekete hajú férfi volt, harmincegy évvel ezelőtt épphogy befejezte az iskolát, amikor feltalálta a Debodor Frizuráló Főzetet, ugyanis rakoncátlan, fekete tincsei kezdték az őrületbe kergetni. Barátai javaslatára céget alapított, az onnan származó bevétellel pedig megnégyszerezte amúgy sem kevés családi vagyonát. Felesége, aki alacsony, vörösesbarna hajú, mosolygós nő volt, nem dolgozott, bár régebben Florean Fortescue Fagylaltszalonjában munkálkodott, ami az Abszol úton található. Oda pedig csak varázslattal lehet bejutni, de ez számukra nem okozott gondot.

Potterék ugyanis varázslók voltak. Egy pálcasuhintással elintézhettek bármilyen problémát, ami egy hétköznapi ember számára gondot okozott volna. Például elég volt elmotyogni egy varázsigét és a lakásban máris rend volt, vagy csak ki kellett szórni egy bűbájt és azon nyomban tiszták voltak az edények. Potteréknek tehát irigylésre méltó életük volt. De volt valami, ami mégis hiányzott az életükből. Ez pedig nem volt más, mint egy gyermek.

Az a júliusi reggel épp úgy indult, mint a többi. A nap erőteljesen sütött, a fákat lágy szellő cirógatta. A gyerekek szüleik oldalán a játszótér felé igyekeztek, a nagyobbak biciklizve beszélgettek, a tizenévesek csoportokba verődve nevetgéltek, a buszmegállóban ácsorgó munkások órájukra pillantva megállapították, hogy a busz már megint késik, az asszonyok pedig boltba indultak és meg-meg álltak a kerítések előtt beszélgetni néhány ismerőssel.

Mr és Mrs Potter megreggeliztek, miközben beszélgettek, átolvasták az újságot és nevetgéltek egy kicsit, majd Mr Potter beállt a kandallójába, magára szórt egy marék hopp-port és eltűnt. Ez a nap Potteréknek egy kicsit mégis más volt.

Mr Potter, bár már rég nyugdíjba vonulhatott volna, nehezen engedte el cégét és kollégáit, ezért még mindig járt dolgozni. Azonban mostanra már ő is megérezte, hogy sajnos az idő vasfoga rajta sem könyörül, meg persze szerette volna minden figyelmét feleségére fordítani. Úgy döntött hát, ideje mégis nyugdíjba vonulni, így ez volt az utolsó munkanapja. Ez volt az a nap, amikor eladta a cégét és a bájital receptjét; ettől a naptól kezdve a jogok egy másik vállalathoz tartoztak. Mr Potternek csak a papírokat kellett alá írni, mást nem is kellett csinálnia.
Akár haza is mehetett volna, de a sok munkatársa az évek alatt barátjává is vált.
Ralf, aki a pénzügyeket intézte és mindig volt valami vicces megjegyzése. Vagy Robert, aki szerette megtréfálni kollégáit. És Nora, akinek mindig volt egy-két kedves szava mindenkihez.
Sokat beszélgetett barátaival, de valami mégis haza húzta. Érezte, hogy neki most otthon lenne a helye. Így hát ebédre még maradt, de utána búcsút vett mindenkitől és hazament.

Otthon Mrs Potter azt csinálta, amit mindig: takarítgatott, olvasgatott és ismeretlen bűbájokat próbált ki; vagyis minden olyat, amit egy háztartásbeli boszorka szokott. Ezen a napon épp a kertben tevékenykedett, amikor férje hazaért.
Nem sokkal ezelőtt olyan dologra jött rá, ami az egész életét megváltoztatja. Annyira izgult, hogy Mr Potter mit fog szólni hozzá, hogy takarítás közben négyszer leverte ugyanazt a vázát, a varázslatokat nem tudta rendesen elvégezni, a kedvenc könyvéből pedig négy oldalt olvasott el úgy, hogy nem is figyelt szövegre, így inkább kiment a virágaihoz.
Takaros kis kertecskéjében varázsnövények és mugli virágok is egyaránt megtalálhatóak voltak, mint például azálea, harangvirág és kikerics.
Mrs Potter vizet engedett zöld kannájába, majd dúdolgatva öntözni kezdte kedvenc virágait.
Mamuk, az öreg házimanójuk szívesen csatlakozott hozzá. Hosszú fülcimpái lengedeztek, amikor előrehajolt, hegyes orra pedig majdnem belelógott olyankor a földbe.


Mr Potter, amikor hazaért hamar megtalálta feleségét. A nappali üvegajtaján keresztül pont rálehetett látni a feleségére, amint mosolyogva a kertet gondozza és a házminanónak magyaráz. A nő ugyanis nagyon szeretett beszélni, bármi is volt a téma, ő csak mondta és mondta.
Mr Potter kiment a kertbe, nesztelenül mögé osont és megölelte az asszonyt. A nő halkan sikkantott egyet meglepetésében, aztán kuncogott, majd szembe fordult szerelmével.
- Még csak két óra. Azt hittem, hogy tovább maradsz – mosolygott.
- Hiányoztál.

Mrs Potter átölelte férjét, aztán kibújt az ölelésből és a kertre nyíló üvegajtón át bement a nappaliba. Leült a kanapéra és úgy tett, mintha a könyvét olvasgatná. Valójában azt várta, hogy férje utána jöjjön és elmondhassa neki a kis titkát, azonban kellett neki pár másodperc, amíg megfogalmazza magában, hogy hogyan is lenne a legjobb közölni a hírt. Mr Potter hamarosan be is jött és kivette neje kezéből a könyvet.
- Mia, drágám, ne ezt olvasd. Végre annyit vagyunk kettesben, amennyit akarunk, te pedig olvasol, ahelyett, hogy velem lennél? – kérdezte komoly hangon, de a szeme nevetett.
Mrs Potter szíve hevesen verni kezdett. Most elmondhatja.
- Nem leszünk sokáig kettes...

Ekkor azonban kopogtattak. Mr Potter ledobta a könyvet a kanapéra, és az előszobába sietett, hogy ajtót nyisson.
Mrs Potter fülelt és hallotta, hogy a vendég bejön. Szóval nem fogja tudni most elmondani. Nagyot sóhajtott, majd felkászálódott a kanapéról, hogy ő is üdvözölje a vendéget..
Egy idős, ősz hajú, zöld taláros férfi lépett a nappaliba.
- Henry! – kiáltott fel vidáman az asszony, mikor megpillantotta.
- Harry, ha lehet – mondta a férfi mosolyogva és az apró nőhöz lépett, hogy megölelje.
- Hát persze. Mindig összezavarodok. Sosem tudom, melyiket szereted – nevetett az asszony. – Ülj le! – kínálta helyjel. – Mi szél hozott erre?
A férfi kényelembe helyezte magát és megvárta, míg Mr és Mrs Potter is leül.
- Nyugdíjba vonul a fiam, ez nem elég ok arra, hogy meglátogassalak titeket? – kérdezte.
- De, persze – mosolygott az asszony. – Hozzak valamit inni?
- Jól esne egy kis Lángnyelv Whisky. Kifárasztott az utazás.
- Nem hoppanálva jöttél? – kérdezte Mr Potter összeráncolt szemöldökkel.
- De. De egy ilyen öregembernek már az is épp elég fárasztó, Fleamont – nevetett fel a férfi a fiára nézve.

Mrs Potter kisietett a konyhába és a pult alól előhalászott egy poros üveget. Egy bűbáj segítségével levarázsolt két poharat a szekrényből, és maga előtt lebegtetve azokat visszament a nappaliba. Ott aztán töltött a két férfinak az italból és visszaült a kanapéra.
- Te nem iszol, drágám? – kérdezte Mr Potter.
- Nem, én most nem – mondta Mrs Potter, és újra elgondolkodott azon, hogy el kellene mondania a férjének a nagy hírt. De nem akarta az apósa előtt. Bár Henryben tökéletesen megbízott és mindig is kedvelte a férfit, úgy gondolta, hogy először kettesben kéne megbeszélniük a férjével.
- Na, és mondd, Euphemia, mit szólsz hozzá, hogy most már sosem leszel egyedül? A fiam nem fog hagyni neked egy nyugodt percet sem – szólt Henry; szája sarkában mosoly bujkált.
- Nem bánom – legyintett a nő. – Épp itt volt már az ideje. Egyébként pedig, Mia, ha kérhetem – tette hozzá Henryt utánozva.
- Hát persze.

Henry Potter egészen régóta nem lakott már a Potter kúriában. Amikor fia megházasodott, lemondott a házról és vett magának egy kis házikót Bristol közelében, amit ő mindig csak „Kuckó" néven emlegetett. A Kuckó kifejezetten kicsi volt, de ha ezt valaki szóvá merte tenni, akkor Henry Potter örök haragot esküdött. Direkt vett magának piciny házikót, amiben mindössze három helyiség volt.
Bár neki is volt kandallója, sosem hopp-porral érkezett, véleménye szerint ugyanis illetlenség egyszer csak betoppanni mások nappalijába; inkább midig hoppanálva közlekedett.
A férfi egészen estig maradt. Sokat beszélgettek, nevettek és hangulat egyre jobb lett, így csak nehezen tudott elbúcsúzni. Végül kilenc óra környékén nagy nehezen búcsút intettek egymásnak.
A házaspár visszasétált a nappaliba, miután végig nézték Henry dehoppanálását, Mr Potter pedig megcsókolta feleségét.
- Nos, szívem, én megyek fürdeni – jelentette ki, és már el is tűn a fürdőszobát rejtő ajtó mögött.
Mrs Potter kissé csalódottan nézett utána. Felvette a kanapéról a könyvet és olvasni kezdte.


oO0Oo

- Beszélnünk kell! – jelentette ki a nő egyből, amikor férje kilépett a fürdőszobából.
Mr Potter először picit meglepődött, de aztán elmosolyodott.
- Rendben, drágám, beszéljünk – ült le a kanapéra.
Mrs Potter egyszerre boldogan és félve nézett férjére.
- Nem is tudom, hol kezdjem. Mondhatnék hosszas körítéseket is, de úgyis ugyanoda lyukadnánk ki. Az a lényeg, hogy... Fleamont, én terhes vagyok.
A férfi először teljesen ledöbbent, de aztán hatalmas boldogság lett rajta úrrá.
- De hát ez remek!
- Igen az. De félek... félek, hogy...
- Hogy az lesz, mint az előző babával? – kérdezte Mr Potter, mire felesége sírva átölelte őt.

Potterék már nagyon régóta szerettek volna gyereket, de Mrs Potter évekig nem esett teherbe. Jártak a Szent Mungó Varázsnyavaja- és Ragálykúráló Ispotályban és mugli kórházakban is, kipróbáltak mindenféle gyógyteát, de semmi és senki nem tudott nekik segíteni. A nő rengeteg estét és éjszakát töltött sírva. Már szinte teljesen feladták a reményt, hogy valaha gyermekük születik, amikor Mrs Potter egyszer mégis teherbe esett. Akkor nagyon boldogok voltak, de sajnos az asszony nyolc hétre rá elvetélt. Mrs Potter utána rettentően megtört lett, rá sem lehetett ismerni, és Mr Potter sem volt olyan vidám, mint szokott lenni. Nagyon sok idő kellett, hogy visszanyerjék régi formájukat.

Most pedig Mrs Potter újra gyermeket várt, és egyszerre lenne nagyon boldog, mert újra felcsillan a remény, de félt is, mert tudja, hogy rosszabb, ha beleéli magát a dologba.

- Mia – emelte meg Mr Potter felesége állát. – Ne aggódj emiatt. Ha pesszimistán állsz a dolgokhoz, akkor ne csodálkozz, hogy rosszul sülnek el.
Mrs Potter megtörölte a szemét.
- Én a múltkor is pozitív voltam.
Mr Potter erre nem tudott mit mondani. A nő valóban mindig, mindenhez optimistán állt hozzá, nem volt ez másként előző terhessége ideje alatt sem.
A férfi felpattant a kanapéról, hogy elkerülje a kínos csendet.
- Kérsz enni valamit? – kérdezte.
Mrs Potter elgondolkodott.
- Talán valami gyümölcsöt.

Mr Potter mosolyogva kisétált a konyhába és egy-két bűbáj segítségével íncsiklandó gyümölcssalátát varázsolt feleségének. Utána visszament a nappaliba és letette a kisasztalra a tálat.
- Köszönöm – mondta az asszony mosolyogva és bekapott egy szelet almát.
Pár percig szótlanul ültek, majd Mr Potter megkérdezte.
- Fiút szeretnél, vagy lányt?
- Teljesen mindegy. Csak egészséges legyen.
Mrs Potter eltöprengett egy kicsit.
- Mondd, nem vagyunk mi már túl idősek ehhez?
- Mi? Majd kicsattanok az erőtől. Ki kérem magamnak, nem vagyok öreg!
- Most mentél nyugdíjba – kuncogott a nő, aztán evett egy gerezd mandarint, majd körülnézett. – Szerinted elég baba-biztos ez a hely?
- Teljes mértékben – mosolygott Mr Potter. – Viszont a szobákkal kicsit gondban leszünk.

Potterék házának földszintjén egy előszoba, egy nappali, egy konyha, egy könyvtár, egy fürdő- és egy hálószoba volt található. Az emeleten egy kisebb, nyitott nappali, négy hálószoba, két fürdő s egy másik könyvtár volt. Ott azokat a könyveket tartották, amiket nem nagyon vettek elő, de mivel családi örökség volt, nem volt szívük kidobni.

- Hát igen – bólintott Mrs Potter. Ők a lenti hálószobában aludtak, az emeletre nem nagyon jártak fel, öregek voltak ők már a lépcsőzéshez. – Egy darabig úgyis velünk alszik majd. Utána meg majd meglátjuk, nem?
Mr Potter bólintott, Mrs Potter pedig evett egy szelet kivit.
- És Fleamont! Valami egyszerű nevet adjunk neki.
Mr Potter elmosolyodott.
- Rendben, Euphemia.


Végül aztán, 1960. március 27-én megszületett James Potter, teljesen egészséges, varázslócsemete.

__________
Megjegyzés:
Tudom, hogy a legtöbb történetben James szülei Dorea és Charlus néven vannak emlegetve, azonban több verziót is találtam. A Wiképédia egy helyen állította, hogy az a helyes, máshol azt írta, hogy Vittoria és Tibetius Potternek hívták őket. Végül Pottermore-on találtam a Potter családról egy írást (https://www.pottermore.com/writing-by-jk-rowling/the-potter-family), amiből kiderül, hogy Euphemia és Fleamont Potternek hívták őket, James nagyapja pedig a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozó Henry Potter (barátainak Harry) volt. Mivel Rowling írta, ezt használtam fel. (A történet egyébként magyarul is olvasható, itt: https://magyarpottermore.wordpress.com/a-potter-csalad/) 

James Potter és a Százak PergamenjeDonde viven las historias. Descúbrelo ahora