Először féltem. Többször is feladtam.
Mondogattam, hogy a fájdalom a részemmé vált, de nem.
Azt hittem, hogyha kilábalok a depresszióbó, (ami akkor elképzelhetetlennek tűnt) akkor elvesztem önmagam. És ez megrémített.
Valójában rátaláltam önmagamra, és ha az is volt az ára, hogy a bennem szunnyadó gyermeket örökre el kellett temetnem, megérte.
Lassan, de biztosan haladok egy jó élet felé, míg a célban ott vár a boldogság.
Ha most neked is fáj, hidd el, hogy legyőzheted.
Én nem hazudok, átéltem, éreztem, de egy percét sem bánom, mert ez tesz ezzá aki vagyok.
