Ott ültem némán az út szélén, a patkán. Az aszfalton ott hevert néhány üvegszilánk, azokat bámultam.
Olyanok voltak, mint akkor én magam is, céltalanul hevertek az út szélén darabokban.
Tudatosult bennem, hogy azok az apró darabkák valaha egy egészt aklottak, és míg össze nem törték, az az üveg hasznos volt valaki számára.
Így voltam ezzel én is, valaha egész voltam, egészséges, s míg össze nem törtek, hasznos tagja voltam a társadalomnak.
De mostanra már csak pár darab maradt meg a lelkemböl, néhány apró, mocskos üvegszilánk.
