Imperfect - Tökéletlen

2 - Búcsú

Az indulás előtt egy nappal el kell búcsúznom a barátaimtól, így délután el is megyünk a Kávézóba.
Mostanában nem fogok velük találkozni. Iszonyatosan hiányozni fognak. Ők voltak a szürke hétköznapjaim színei.

Persze továbbra is tartjuk majd a kapcsolatot. Minden nap szeretnék velük beszélgetni. Úgy terveztem, hogy meglátogatom őket és beszélgetünk bonyolult szerelmi életükről.
Mivel nekem nincs pasim, és úgy tűnik örök szűz leszek, így én nem tudom majd elmondani az én bonyolult életemet.

Na jó...egy darabig, amíg be nem lép az életembe egy olyan fiú, aki meg tud becsülni úgy ahogy megérdemlem.
És elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Bár ezt nem tudom hogy tudná, ha én nem fogadom el saját magamat.
Már pedig én nem vagyok megelégedve magammal. Szeretnék, de addig nem fog menni, míg nem biztosít meg valaki abban, hogy én vagyok számára az igazi.
Talán egyszer megfog történni ez a dolog. Legalábbis...bízok benne.

Miután besétáltunk a kávézóba, leültünk az öt asztal egyikéhez, amelyik az ablaknál van.
Kijött a pincér és felvette a rendelésünket. Vik egy pohár forró csokit, Kat egy pohár Cappuchinot, Én pedig egy fehér csoki italt kértem.

5 perc múlva ki is hozták nekünk.
Elkezdtük fogyasztani az italainkat, miközben Kat arról beszélt, hogy egy újabb rózsát, bocs, rózsaCSOKROT kapott Logantől.
Biztos vagyok benne, hogy kifognak békülni. Mertha nem érdekelné Katet Logan, akkor nem beszélne fojton arról, hogy mennyire megbántotta, meg hogy milyen ajándékokat kap tőle.

Látszik Katen, hogy majd' meg van veszve, hogy újra együtt lehessen vele.
Csak azt nem tudom, hogy Logan mennyire gondolja komolyan ezt a kibékülősdit. De ha nem gondolná komolyan, akkor nem is csinálná. Szóval majd kibékülnek, ha megtudják egymással értelmesen beszélni ezt a dolgot. Hogy legyen Logannek esélye arra, hogy megmagyarázza a történteket.

Csak sajnos nekem nincs annyi merszem, hogy elmondjam a véleményemet Katnak. Soha nem is kérdezte a véleményemet pasik terén, mivel ebben nem igazán vagyok nagy szakértő.

Mikor kiszakadok a gondolataimból, Kat épp a mondandója végére ért.
Őszintén szólva, nem nagyon figyeltem. Na mindegy... Kb mindig ugyanazokat mondja el.

Vik elkezd mesélni arról, hogy a barátja tegnap este mondta neki videóüzenetben, hogy szereti.
Nem igazán tudom átérezni az efajta drámákat, mert én még sosem éltem át ilyesmi érzéseket.

Igazából még nem is voltam szerelmes. Volt egy fiú aki tetszett 2. osztályban, de akkor még nem is tudhattam mi az a szerelem.
Mára már a definícióját tudom, de még nem éreztem senki iránt.
De a sorsban viszont hiszek és remélem, hogy tartogat boldogságot számomra.

Megittuk az innivalóinkat és kifizettük.
Kisétáltunk a napsütötte októberi Toledoi utcára.
- Hé! Emlékeztek arra a helyre, ahol a hármunk barátsága kialakult? - kérdezte Vik.
- Hát persze! - válaszolta Kat.
- Elmehetnénk oda, mielőtt végleg itthagyom Toledo határát. - javasoltam.
- Menjünk! - mondták ketten egyszerre.

Így sétáltunk a parkba. Az iskolától nem messze helyezkedik el. Itt írtunk elsőnek közösen házit. Amiből végül nem lett semmi, mert inkább beszélgettünk, minthogy a történelem leckét csinálnánk.

Akkor ismerkedtünk meg igazán. Akkor meséltük el az életünket egymásnak. Én elmondtam nekik, hogy az anyám elhagyott és hogy az apámmal élek.

Vik arról mesélt, hogy az mostoha apja uralkodik az életük felett. Az anyukája pedig annyira imádja a férfit, hogy mikor felpofozza, akkor sem ellenáll neki. Hanem hagyja. Nem tudja irányítani az anyja, így a férfi irányítja őket.
De szerencsére Viknek ott van a barátja, akivel ha beszél, legalább addig sem a terrorra gondol, hanem arra, hogy egyszer, mikor végre elvégzi az iskolát, akkor elviszi az anyját és egy új életet kezdenek.

Katnek viszont az apukája és az anyukája együtt van, de az apja csalja az anyját.
Ezért érintette Katet akkora pofáraesésként az, hogy azt mondják Logan megcsalta őt.

Úgyhogy egyikünk élete sem tökéletes. De legalább megtudjuk beszélni egymással ezeket a dolgokat, és kiengedhetjük a fejünkben lévő káoszt.

Leültünk ugyanahoz a padhoz, ahol három éve ismerkedtünk össze. És ahol az életünkben megkaptuk azokat az embereket, akikre örökre számíthatunk.
Soha nem fogom elfelejteni őket.

10 perc múlva felálltunk és elindultunk haza. Elkísértek engem, mint 3 évig minden nap. Szomorú belegondolnom, hogy ez az utolsó.

Beléptem a házba. Este 9 óra van, apu már biztos alszik.
A konyha felé veszem az irányt. Dög éhes vagyok, úgy tudom van egy kis rántott hús a hűtőben... Ó, igen. Jól tudtam.
Kiveszek két szelet húst és egy szelet kenyeret. Rárakom őket egy tányérra és a konyhaasztalhoz ülök.
Felénél tartok az elfogyasztásnak, mikor apa lejön a lépcsőn.
- Jó étvágyat!
- Köszönöm! Miattam keltél fel? - kérdezem meg.
- Nem aludtam. Néztem egy filmet - mondja. - Jól szórakoztatok?
- Igen. Kiélveztük az utolsó együtt töltött napunkat, mielőtt Detroitba költözünk. Holnap reggel 8-kor indulunk? - kérdezem.
- Igen, ahogy megbeszéltük. Aludd ki magad, hosszú lesz az út.
- Oké. - Felállok és a tányért a mosogatóba teszem. - Jó éjt apu!
- Jó éjt Kicsim!

Felmegyek és lefekszek az ágyra, melyen utoljára alszom.