Imperfect - Tökéletlen

11 - Hazavisz

Ryan~

Amikor megláttam azt a lányt nem tudtam visszatartani a mosolyomat. Bemutatkoztam neki, ahogy ő is nekem. Emily a neve. Illik hozzá. Visszafogott, szép.

Ennyi volt. Bemutatkoztunk és bementek V-ékkel a nappaliba. Én meg bementem a konyhába inni egy kis alkoholt. Nen sokat, hisz ezeken a bulikon inkább én tartom a frontot mint Jack. De nekem ezzel semmi bajom.

Aztán nekiindultam a nappalinak. Hisz a bulik kihagyhatatlanok tánc nélkül. Volt egy lány csapat, és hát igen, dögösek voltak. Miért ne táncolhattam volna az egyikükkel.

Így felkértem egy lányt. Azt sem tudtam mi a neve. Csak táncoltunk. Éreztem ahogy ingerelni próbál. Mondjuk úgy, hogy nem voltam túlságosan ellene a dolognak.
De nem akartam elsietni a dolgot, 'hisz hosszú még az este' gondolattal inkább elmentem egy kis innivalóért.

Amikor odaértem a konyha ajtóhoz érdekfeszítő látvány tárult elém. Emilyt pillantottam meg, ahogy éppen táncol. Mozgatja a csípőjét, a fejét. Ingerlőbbek voltak a mozdulatai, mint bármilyen lányé, akivel valaha táncoltam. Beleélte magát a zenébe. Elmosolyodtam.

Érdekes. Ő az egyetlen lány, aki már csak a jelenlétével is mosolyt csal az arcomra.
Aztán hirtelen az ajtófelé nézett, én viszont nem akartam őt kínos helyzetbe hozni, ezért inkább visszamentem a nappaliba.

Már nem voltam kedvem lefeküdni azzal a lánnyal. Nem sűrűn fordult még elő ilyen velem. Az is lehet hogy még soha. Nem akartam egy újabb idegennel lefeküdni. Érdekes, szokatlan érzés.

Mint valami jel megint megpillantottan a táncolós lányt. Kicsit rosszul nézett ki. Ott ült a kertben egy padon. Azt hiszem túl sokat ivott.

Körbenéztem, hisz tudtam hogy Veronicával jött. De nem láttam sehol sem. Úgyhogy elintultam kifelé.

• • • • •

Emily

- Miért ültél ide? - kérdeztem egy kicsit flegmán. Semmi kedvem sem volt az 'én-vagyok-a-nagy-fiú-majd-én-kijózanítom-az-elveszett-kislányt' fiúkra.
- Mert úgy láttam kellene egy kis társaság.
- Miből vetted ezt le?
- Szóval jól sejtettem?
- Nem tudom, egyenlőre csak a hányásra tudok gondolni...
Ryan nevetett. Különös. Az alkohol meghozza a hangom...
- Talán egy kis hideg víz jót tenne.
- Igen, csak egy kicsit még szédülök is.
- Szívesen bekísérlek. Itt vagyok, hogy segítsek.
Hű, hát oké. Kicsit megdöbbentem, hogy ezt mondta, hisz nem megszokott, hogy egy jó pasi, sőt, akármilyen pasi ezt mondaná nekem. Jó, ez nem egy leánykérés volt, de azért aranyos.

Elém állt és megfogta a két kezem, hogy felhúzzon. Majd a derekamat kulcsolta át az egyik karjával és bevezetett. Érdekes, hogy mostmár nem csak melegem van hanem bizsereg is a bőröm. Lágyan fogott meg, az tény, de ez az érzés valahogy olyan könnyed, mintha mindennapi, mégis különleges kapcsolat lenne köztünk. Lehet hogy hülyének tűnök...

Ahogy sétáltunk be, inkább a konyha felé vezetett a mosdóba. Kinyitotta az ajtót, beléptem, egyedül. Nem is kellett hogy velem jöjjön, egyedül is tudok arcot mosni.
Így hát odaléptem a mosdókagylóhoz, megengedtem a vizet, majd megmostam az arcom. Kicsit még rosszul voltam, viszont határozottan jobban lettem. Majd egy kis vizet is ittam a tenyeremből, hogyha jobb lesz. Nem hittem, hogy az alkohol ennyire sok lesz számomra. De már ha így alakult, legalább Ryan volt az esti megmentőm.

Kiléptem az ajtón, Ryan neki támaszkodott a falnak, de elém állt miest kiléptem az ajtón. Talán aggódott. Azt hittem, hogy már rég elment valahova. Biztos jobb dolga is lenne...

- Talán haza vihetnélek. Láttam, hogy Veronica-ék elmentek és te itt maradtál. Gondolom, ezek után szeretnél egy kicsit lepihenni.
- Öhm... Biztos van jobb dolgod is, majd megvárom míg V-ék visszajönnek.
- Nem hiszem, hogy egy hamar vissza érnének, akárhová is mentek. Úgyhogy elviszlek szívesen.
- Hát oké...ha nem gond.
- Egyébként jobban vagy?
- Egy kicsit még szédülök, de határozottan jobb.
- Örülök.
Egymás szemébe néztünk és mosolyogtunk. Ez azt jelentené hogy szimpatikus vagyok neki? Talán...
- Na menjünk, az alkohol hatása nem múlik el pihenés nélkül.
Ezzel elindultunk ki az ajtón. Láttam azt az Amyt vagy kicsodát... Asszem V mesélt valamit Ryanről meg erről az Amyről, na mindegy. Ő dolguk mit csinálnak az ágyrugókkal...

A ház előtt volt egy csomó kocsi, Ryan persze nem parkolta le messze az övét. Ennek igazán örülök. Kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Majd ő is beszállt.
- Merre laktok?
- Nem messze, csak pár utcányira. Indulj egyenesen, majd balra, jobbra, balra, majd egyenesen két utcát és végül jobbra.
- Oké, kb negyed óra és ott leszünk.
- Köszönöm, hogy meg teszed ezt értem.
- Ugyan, egy bajba esett lányon melyik fiú nem segítene? - rám nézett és vigyorgott egyet.
Ezen nevetnem kellet. Vicces srác. Tetszik a humora.

Elindultunk, csend volt. Nem kínos csönd, inkább nyugotnak nevezném. Becsukott szemmel döltem az ablaknak. Eltudtam volna aludni, viszont ekkor érkeztünk meg arra az utcára ahol lakunk.
Szóltam mikor a mi házunk elé értünk a kocsival. Leállította a motort, majd kiszállt és elindult az én kocsiajtómhoz. Kinyitotta. Tetszett ez az ajtónyitós gesztus. Lehet hogyha józan lettem volna, akkor nem hozott volna haza és nem nyitogatta volna a kocsija ajtaját nekem. De nem voltam józan...

Most nem a karomat, hanem a kézfejemet fogta meg, kisegített a kocsiból. Pedig már voltam olyan jól, hogy nem kellett a segítség. Viszont nem akartam ezt visszautasítani.

- Tényleg köszönöm! Biztosan neked is volt programod ma estére, sajnálom, hogy nem azt csináltad ma este amit akartál.
- Nézd, ezek a bulik kb minden hétvégén vannak, vagy legalább két hetente. Nem nagy dolog, nem volt semmi sem betervezve. Örülök, hogy legalább tudom mostmár jól leszel. És hogy talán nem iszol ennyit legközelebb.
- Abban biztos lehetsz - nevettünk együtt.
Néztünk egymásra, a kocsija mellett álltunk, a utcai lámpák és a hold világította meg az arcunkat. Helyes volt, még sötétben is.
- További szép estét! - köszöntem el végül.
- Köszi! Te meg pihend ki magad! Jó éjszakát! - köszönt el ő is.
Ezzel beszállt a kocsiba, elindította az autót, és elindult. Én meg elindultam a bejárati ajtóhoz. Mosolyogva, hisz az élet szép.