Imperfect - Tökéletlen

3 - Nem szeretlek

Ryan~

Péntek van. Az utolsó óra dög unalmas. Épp fizika van. Már majdnem elaludtam, mikor meghallottam a kicsöngőt. Imádom ezt a hangot. Fel is pattantam és bepakoltam a táskámba. Már léptem volna ki az ajtón, mikor Amy megfogta a vállamat és visszarántott.

Amy az a csaj, akivel per pillanat szextársak vagyunk. Nagyon dögös lány, de belül egy nulla. Semmi személyisége. Nincsenek saját gondolatai. Az a tipusú lány, aki nekem egyáltalán nem jön be. Persze a külseje szép, de belül egy önimádó lotyó.
Majdnem minden pasival összejön. Persze engem akart, csak én eddig nem akartam őt.

De a múlt hétvége óta, mikor annyit ittam, hogy nem is tudtam mit csinálok, akkor lefeküttünk egymással. Nem volt egyáltalán tervben. Csak vonzó volt és hát bennem megindult a vérkeringés...
Rám mászott a táncparkett kellős, aztán javasolta hogy mennyünk valami csendes helyre. Így elmentünk Tom haverom házába, hisz haza nem vihetem, mert ott van az anyám.
Így hát elindultunk sétálva. Szerencse hogy nincs olyan messze.
Már a bejárati ajtóban elkezdett levetkőzni. Így én is levettem az akkorra már szükségtelenné vált ruhám.
Indultunk a szobába, amire azt mondta Tom, hogy lehet az enyém, mivel neki elég egy is. És én meg rengeteget vagyok nála. Főként a szórakozás miatt, amit akkor este is élveztem. És azóta már egy hete.

Amy vissza rántott a tanterembe és úgy rám cuppant mint a hal. Aztán a nagy csók csata után, amit szinte egyedül vívott, mivel engem ledöbbentett ez a gyorsaság...
belesúgta a fülembe, hogy ma este legyek nála 8-kor, mert a szülei elmennek egy étterembe. Ezzel magamra hagyott az üres teremben.

Ma apunak el kell vinnem egy füzetet a munkahelyére, amit otthon hagyott.
Így elindultam ki az iskolából, el a munkahelyéig.
Ott átadtam neki a füzetet és mentem is tovább. Úgy gondoltam sétálok egyet. Néha szoktam iskola után, jól esik kiszellőztetni a fejem. Gondolkodni egy kicsit mindenről.

Épp sétáltam el a Bicker utcán, mikor megpillantottam egy lányt egy autóban. Nézett ki az ablakon. Valamin nagyon gondolkodott. Édesnek találta a ráncot ami a homlokán megjelent, mikor meglátott engem. Gyorsan elkaptam a tekintetem róla és sétáltam tovább.

Néha szoktam figyelni az embereket. Miket csinálnak. Min gondolkodhatnak. Annyira különbözőek vagyunk. Valaki félénk, valaki magabiztos. Valaki agresszív, valaki nyugott. Sok fajták vagyunk. De ez nem baj. Mindenki legyen önmaga.

De ne úgy mint Amy. Ő csak az általa kedvelt emberek összessége. A személyiségét sok emberből építi össze, ami nem jó, mert saját magát kéne adnia.

Megérkeztem a Hill Parkba. Nem is tudtam merre tartok, csak sétáltam előre.
Kisebb esőfelhők gyűltek az égen. De jó volt a levegő. Így leültem egy padra, és figyeltem, mindent amit csak lehetett. A madarakat a fán. A nőt aki tolja a babakocsit. A férfit aki telefonozik vezetés közben. Egy csapat tizen évest, akik épp bementek egy boltba. A fákat amiket a szél fúj. Figyeltem a környezetet ami körbevesz.

Ekkor elsétált előttem egy pár, kb 20 évesek lehettek. A fiú fogta a lány kezét és csak sétáltak. Nem beszéltek, csak mentek előre. Összemosolyogtak és mentek tovább.
Nem csináltak semmi különöset, de mégis látszott rajtuk a szeretet. Azt ahogy egymást szeretik.

Én még soha nem tapasztaltam ilyesmit. Persze szerettem már lányt.
Az első lányt az életemben. Akivel együtt elveszítettük a szüzességünket. Kb 1 évig voltunk együtt, mikor úgy érezte nem én kellek neki. Akkor azt hittem megszakad a szívem, de hamarabb túl voltam rajta, mint gondoltam. Ebből tudtam azt, hogy nem voltam szerelmes belé. Csak jól éreztem magam vele.

Azóta már csak futó kapcsolataim vannak. Megismerni sem érdemes őket. Egytől egyig ugyanolyanok. Mintha Barbie baba hasonmás lenne az egész kibaszott világ.

Összeszedem a legtöbb szép csajt és lefekszek velük. Ez nekem most pont megfelel. Nem kell semmi bonyolult.

De ez a pár aki elsétált előttem, ők boldogak voltak együtt. Vajon nekem is van egy ilyen személy a világon, aki akkor is szeretne engem ha nem lennék ilyen vonzó. És megtudom osztani vele a gondolataimat. A nézőpontjaimat. Aki végig hallgat és figyel arra amit mondok.
Nem csak néz és hallgat. Hanem valóban odafigyel. Akár még veszekedünk is, mert nem ért egyet valamiben.
Akinek rossz napja van, és én ott lenék neki. Vigyáznék rá. Akihez úgy ragaszkodhatnék... és soha semmi áron el nem engedném őt.
Vajon létezik ez?

El kezd csepegni az eső, ezért felállok és elindulok haza. Át kell öltöznöm mielőtt átmennék Amyhez.
Remélem nem sokat kések, mert még a végén nem tudjuk befejezni amit szeretnénk.

19:56. Egy kicsit késni fogok, de nem sokat. Max egy csöppet gyorsabbnak kell lennem az ágyban.

20:07. Megérkeztem Amyhez. Kopogok az ajtón és két másodperc alatt bent is vagyok a házban. Leveszem a kabátot és elindulunk a lépcsőn. Látom rajta nem sokat tud már várni.
Le ül az ágyra míg én veszem le a nadrágot és a pólót. Ő egy köntösben van. Gondolom alatta nem sok ruhadarab van.
- Kész vagy? - kérdezi sürgetve.
- Igen. - mondom, mire megcsókol és ledönt az ágyra.
Nagyon ki lehet éhezve, pedig 2 napja voltunk utoljára így együtt.
Leveszi magáról a köntöst és rám nehezedik.

40 perc múlva lihegve fekszünk egymás mellett az ágyban.
- Menned kéne, mielőtt a szüleim haza érnek.
- Gondoltam. - ezzel felszedem a ruháimat a földről és felöltözök.
Lekísér az ajtóhoz.
Mielőtt kimehetnék még egy utolsó csókot lehel a számra.
- Szeretlek. - suttogja nekem.
Ledöbbentem. Most mégis mit csináljak. Nem hittem, hogy szerelmet keres.
Nem mondhatom azt neki hogy szeretem, ha nem érzek így. Én pedig nem érzem így.
- Nem hallottad mit mondtam? - kérdezte ingerülten. - Épp szerelmet vallottam neked. Te meg csak itt állsz mint a kuka.
- Sajnálom. De én nem érzek irántad így.
Látom ahogy a könny gyűlik a szemeiben.
Amire pedig végképp nem számítottam, az hogy pofont kapok tőle. Pedig most épp felpofozott.
Nem tudom mit hitt? Hogy én többet érzek iránta? Nem, soha nem fogok így érezni.
Kinyitotta az ajtót és kitessékelt rajta.
- Rohadj meg! - vágja a fejemhez.