Imperfect - Tökéletlen

4 - Detroit

~Emily~

Péntek reggel 8 óra. Apu, Én és a kocsi indulásra készen álltunk. A barátnőim eljöttek hozzánk, hogy még utoljára lássuk egymást, mert még nem tudjuk mikor látjuk egymást legközelebb.
Mostantól nem látom őket minden nap, így szorosan megölelem őket, majd elköszönök tőlük.

Beszálltam az autóba, apa beizzította az autót és már indultunk is Detroitba.

Viszlát Toledo. Üdv ismeretlenség.

Kb 5 óra hossza volt, mire végre Detroit város határát átléptük. Vagy inkább áthajtottuk.
Mikor a belvárosban lehettünk, akkor hozzá nyomtam a homlokom a kocsi ablakához és figyeltem az elém táruló látványt.
Néztem az épületeket, a járdákat. Minden olyan más Toledóhoz képest. Ez a város sokkal modernebb, és tele van szinte már művészeti alkotásnak nevezhető műemlékekkel és felhőkarcolokkal.

Éreztem a bőrömön, mintha valaki nézne. Még mindig az ablaknak voltam dőlve, miközben kerestem a figyelőmet. Nem kellett sokat keresnem. Elég feltűnő volt, ahogy egy fiú, aki éppen sétál bambán bámul rám. Megpillantottam a szemeit, a sötétzöld szempárokat, melyek engem figyeltek. Fura volt érezni a tekintetét.
Nem sokáig tudtam nézni, mert elég gyorsan elfordította a fejét.

- Öt perc és ott vagyunk. - közölte apu a volán mögül, kizökkentve engem a megfigyelésemből.

Elkezdtem összeszedni a cuccaimat. A táskámat az ölembe helyeztem, a kabátomat pedig a kezembe vettem.

Ahogy apu ígérte ott is voltunk öt perc alatt. Kinyitottam a kocsi ajtaját és kiszálltam belőle. Egy hatalmas ház állt előttem. Két emeletes, sötétkék színű. Összesen nyolc ablaka volt. Az bejárathoz egy lépcső vezetett fel. Az ajtó felett pedig egy eresz árnyékolta be a lépcsőt a késő délutáni napfényben.

Apa bezárta a kocsit és felém sétált.
- Ha felkészültél, akkor mehetünk be. - szólt hozzám.
Csak most tudatosult bennem igazán, hogy ezentúl semmi nem lesz ugyanolyan.
Mostantól nem csak apuval élek, hanem kibővűl azoknak a létszáma, akikhez minden nap hazajövök a suliból, akikkel esténként vacsorázok. És akikkel egy házban fogom tengetni a mindennapjaim. Fel kell készülnöm, erre de hát nem állhatunk itt kint napokig. Így végül válaszoltam apu kérdésére:
- Mehetünk.

Elindultunk az ajtó felé. Kicsit elfogott az izgalom. Nem túl sokszor találkoztam Emmával. De amikot igen, akkor mindig kedves volt velem és apuval is. A kisfiával viszont egyszer sem találkoztam. Úgy tudom Jamie a neve, és hogy 5 éves.
Remélem nem lesz vele sok baj. És azt is, hogy viszonylag hamar el tud minket fogadni, mint új családtagokat.

Apu kopogtat az ajtón. Alig egy perc és már Emma ajtót is nyit nekünk.
- Sziasztok! Gyertek be! - köszönt minket, majd mutat a kezével, hogy fáradjunk be.

Beléptünk a házba apuval. Az előtérben találtuk magunkat. Balra a konyha, jobbra a nappali helyezkedett el. A lépcső pedig a bejárattal szemben van. Volt egy fogas, amelyre felraktuk a kabátokat. Alatta pedig a cipő tartó. Levettük a cipőinket, megfogtuk és beraktuk a helyére.

Emma felém sétált, eddig kb 2 méterre volt tőlünk, közben pedig a fia is megérkezett. Igen, jól emlékeztem az információkra. Ő itt az 5 éves Jamie.
Oda lépett elém Emma, majd megölelt és üdvözölt külön-külön is minket.
Miután vége lett az ölelésnek, Jamie felé sétáltam. Legugoltam elé, mivel elég kisméretű gyerkőc. Magamhoz öleltem, majd ő is szorosan visszaölelt.
Közben Emma apuhoz sétált és szorosan megölelte. Nagyon szorosan. Adott az arcára egy puszit, majd alug hallhatóan belesuttokta apa fülébe:
- Köszönöm, hogy itt vagytok! Örülünk nektek!
Majd elengedték egymást és összemosolyogtak.
Örülök, hogy örülnek egymásnak. És hogy végre ez a két szerelmes együtt lehet.
Már érdemes volt ideköltözni.

Pár másodperc múlva Emma megkérdezte:
- Nem vagytok éhesek? Biztos hosszú volt az út, egyetek egy kicsit. Aztán pihenjetek, a kipakolás pedig ráér holnap.
- Most hogy így mondod, igen, jól esne valami kaja. - válaszolta apu.
- Emily, ha jól tudom, a kedvenc kajád a spagetti. - mondta Emma.
- Igen, jól tudod. - válaszoltam.
- Akkor jól van. Azt csináltam ma vacsorára.- mosolygott rám kedvesen.
- Oh! Köszönöm szépen! - köszöntem meg.
- Szívesen csináltam. Most pedig menjünk, együnk mielőtt megismernétek a házat.
- Oké. - válaszolta apu.

Beléptünk az étkezőbe, mely egybe van építve a konyhával. Citromsárga falai vannak. És régies fa bútorok kaptak helyet a konyha részben. Az étkezőben pedig egy tégla alakú sötét barna fa asztal és hat szék van hozzá.

Apuval egymás mellé ültünk. Míg Jamie és Emma elénk ült le. Emma már ide hozta hamarabb az edényt amiben a spagetti készült.
- Nyugodtan szedjetek magatoknak. Mutatott rám és apura.
Apa ram nézett, jelezve ezzel, hogy szedjek elsőnek én. Így tettem.
Aztán apu szedett magának, majd Emma tett a fia majd a maga tányérjára egy-egy adagot.
Elkezdtük enni az ételt, miközben Emma kérdezett tőlünk.
- És hogy tetszett eddig nektek Detroit?
- Tetszik a közlekedés, itt sokkal jobb mint Toledóban. - mondta apu. Én pedig elkezdtem mosolyogni. Mindig a közlekedéssel van megáldva. Toledóban is mindig nyűglődött emiatt.
- Ezt meg tudom érteni. Többek között ezért is szeretek itt élni.- mondta Emma, majd felém fordult - És neked eddig mi a véleményed Detroidról?
- Tetszik a modernsége, meg a hangulata. Bár nem sokat látni a kocsi ablakán át. - válaszoltam.
- Majd elmegyünk sétálni és megmutatom neked Detroit parkjait vagy amit épp szeretnél. Még addig megbeszéljük.
- Oké. Benne vagyok. - mosolyogtunk egymásra.

Mikor megettük az utolsó falatot is a tányérból, apuval felefedező túrára indultunk a házban. Minden olyan családias volt. Régies, kicsit kopott bútorok kaptak helyet pár helyen a házon belül. Igazából tetszett minden.
A falak színe a nappaliban világos zöld volt, a fürdőszobában világos kék. A hálószobákban pedig barack színűek.
Három hálószoba volt összesen, amely mind az emeleten kapott helyet, a füdőszobával együtt.
A földszint csupán konyhából és nappaliból állt.
Összeségében azt mondhatom, elragadott a ház. Remélem egy kis idő és az otthonomnak tekinthetem majd.

Miután végig néztük a ház monden egyes szegletét elköszöntem Emmától, Jamietől és az apámtól.

Felmentem a hálószobába, amely meglepően hasonlított a Toledói szobámhoz. Kétszemélyes ágy, egy ruhásszekrény, könyvespolc és egy asztal.
Egyszerű volt, pont mint én.

Lefeküdtem az ágyba, mely elég kényelmes volt ahoz hogy két perc alatt el tudjak aludni.