Csak egy cseléd

E L S Ő

Sun-Hi szemszögéből:

A ház belülről is épp, olyan nagy és gyönyörű volt mint kintről. Modern még is minden centiméterén meglátszik a szolidság és a művészet iránti érdeklődés. Drága festmények, különleges bútorok, amit szerintem még sehol nem láttam. Lefogadom egyedi tervezésű és méreg drága.
Egy hatalmas előcsarnokon keresztül mentünk, majd az elénk táruló lépcső melletti ajtón bejutottunk gondolom az új főnökünk irodájába. Vajon mennyibe kerülhet egy ilyen ház? És a fent tartása? Úristen... jobb, ha bele sem gondolok!
-Foglaljanak helyett!-mutat a sötét barna íróasztalától jobbra lévő fekete bőr kanapéra.
Úgy tettünk, ahogy mondta, ő levette magáról a hátizsákját, amit szépen elhelyezett maga mellett. Maszkját az egyik fiókba dobta. Haját hátra simította,kezeit összekulcsolta íróasztalán, majd egy mély levegő vétel után újra hozzánk szólt.
-Mindent megbeszéltek a húgommal?-néz végig rajtunk, szigorú arckifejezéssel.
-Igen.-válaszoltam a lányok helyett.
-Oh, magával beszéltem telefonon?-lepődik meg és széles mosolyra húzza száját.
-Elnézést, de maga hány éves?-Lehet nem illik, ilyet kérdezni, de szerintem velünk egykorú. Mosolyát próbálta arcán fent tartani, homlokát ráncolni kezdte, épp szóra nyitotta volna a száját, mikor Sora oldalba bökött.
-Elnézést kérek miatta, beszélhetnénk akkor a munkáról?-Az asztal mögött ülő egy torok köszörülés után kivett a fiókjából három papírt.
-Nos, úgy hiszem tegnap mindent megbeszéltek a testvéremmel. Itt van a szerződés, az fizetésük két millió won egy hónapra, fejenként persze. Akár alá is írhatnák.-fordítja a mi irányunkba a papírokat. Két millió won egy hónapra? Omo, ez csodálatos és még itt is fogunk lakni, hát ez annál is jobb! A lányokkal egymásra néztünk, mindegyikőnk szemében ott volt az a majd kiugrunk a bőrünkből érzés, de mielőtt ezt megcsinálnánk, alá kell írnunk a papírokat!

A szerződés alá írás hamar megvolt, saját szobákat is kaptunk. Hani itt lent az főnök irodájától három ajtónyira. Sora a második emeleten, én pedig az elsőn. A szobába belépve nem akartam hinni a szememnek.
Én elhiszem, hogy gazdag ez a Jungkook... de, hogy kő gazdag?! Mi a lányokkal még egy ilyen szobát sem engedhetnénk meg magunknak és tessék, most van egy jól fizető állásom, egy villában élek a barátnőimmel. Jó, igaz nem a miénk és, hogy mások is élnek itt, de akkor is ez csodálatos! Saját erkélyem is van, kellennél jobb? Mindig is imádtam az erkélyes épületeket, gyönyörű kilátást nyújt.
-Tetszik a szoba?-jön be kopogás nélkül mr. főnök úr. Lassan leül az ágyammal szemben lévő kanapéra.
-Mindig így fog bejönni? Kopogás nélkül?-állok meg előtte. Szemei testemet vizsgálják, sunyin mosolyogva néz újra szemembe.
-Drágám, ez az én házam.-válaszolja kellemes hangon. Egy percre biztosan megállt a szívem. "drágám" és ahogyan kimondta... ó édes istenem! Tátott szájjal bámulom őt, amin jól szórakozik. Fel áll és közelebb lép.-Aranyos vagy. Ha találkozol a többi sráccal, mond meg nekik, hogy tabu. Értetted?-hangja ismét komolyra váltott, amitől vissza kerülök a valóságba.
-Tabu?-kérdezek vissza. Miért mondanám ezt? És hány srác lakhat még itt?
-Csak ennyit mondj. Majd később megérted miért...- fordít nekem hátat és rá érősen kisétál a szobámból. Tabu? Többi srác?

Takaríts, takaríts, takaríts... a lányokkal felosztottuk ki hol kezdi a takarítást én kaptam a főnök irodáját, amit eléggé nagy száj húzással vállaltam el. Hani a nappalit, Sora pedig a konyhát takarítja. Aigo... mennyi papír, mindenhol!

Han Sora szemszögéből:

Mosogatás, pipa. Edények elpakolása, pipa. Már csak a bevásárolt, dolgokat kell betennem a hűtőbe, amit a minket hozó sofőr cipelt be. De minek ennyi kaja? Nem túlzok, ha azt mondom húsz teljesen megpakolt
szatyor van a pulton. A konyha a legmodernebb, mindenből a legmárkásabb és legnagyobb célzok ezzel a hűtőre, ami hatalmas nagy és semmi nem hiányzik belőle, még is a most vásárolt dolgokat is bele kell tennem, hol szerintem felesleges volt venni bármit is, hiszen tele van a hűtő.