,,-Azt hiszem, kedvellek.
-Elismételnéd angolul is, kérlek?"
FIGYELEM! Basic cím. A történet lassan indul be, és kicsit unalmas. Ha már ez alapján nem tetszik, el se kezdd, mentsd meg magad a kínhaláltól. Ha tetszett az, amit olvastál, hagyj magad...
Nem hiszem el, hogy tényleg ezt tettem. Nem akartam megismerni. Kellemesen csalódtam benne. Sőt, szimpatikus, de hiába, ha nehezen oldódom fel mellette.
-Megjöttem! Hoztam kaját!-kiabálja lentről. Nem kiabálok vissza, talán még Finnhez is áthallatszódna...
-Baj van?-áll meg az ajtóban Liz. Kezében még ott a kaja, amit vacsorára hozott.
-Ami azt illeti, igen.-egy kicsit rájátszok.
-És mi?-a csomagot lerakja az ágyra és mellém ül.
-Finn.-mondom, és szét terülök az ágyon. Túl fáradt vagyok ehhez.
-Pontosabban?
Nagy levegőt veszek.
-Igazából én nem is akartam "összebarátkozni" vele, de amikor mentem volna be a városba... - és elmondtam neki mindent.
Az egész napomat. Hogy egész úton beszélgettünk, majdnem összetörtem magam a gördeszkája miatt. Hogy megkedveltem. Persze, nem "úgy". Egyszerűen csak szimpatikus, és kész. Ez az egész nekem a világ 8. csodájának számít, ugyanis sosem barátkoztam könnyen. Ez az egész olyan klisé. Jön az új szomszéd, szinte egyből jóban lesznek, a folytatása ennek pedig a filmes befejezésekkel ellentétben máshogy fog végződni. Huh.
-Na végre, hogy ismerkedsz! Mondtam már, hogy Finn tényleg rendes, évek óta ismerem a családját. Holnap megint dolgozom, ha gondolod, itt lehettek Finnel. Filmet néztek vagy valami. Nem tudom mit szeretnek mostanában a tizenévesek, hiába vagyok én is fiatal még...-mire végez a mondandójával, már rég az ajtómon kívül van. Mindent, csak filmet nézni nem akarok vele. De ha így ragaszkodik hozzá...
Rendet rakok a szobámban (itthon se voltam, mégis, mintha tornádó ment volna keresztül a szobámon), majd arra az elhatározásra jutok, hogy folytatom a könyvem olvasását.
Theodore Finch a kedvenc karakterem. Magával ragadó egyéniség, és ezt mások nem igazán tűrik meg. Idiótának és őrültnek tartják, pedig nem is ismerik. Különleges, és nem szörnyszülött. Szívesen élnék az ő világában, legalább egy kicsit.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
5 fejezet elolvasása után már kissé álmos vagyok, pedig még csak 10 óra van. Mások ilyenkor kelnek életre, én meg ellenkezőleg. Ezt bizonyítja az, hogy próbálok nem figyelni arra, hogy Finn a szomszéd ablakból szól nekem. Úgy teszek, mintha nem is hallanám. Meg amúgy is, ne zavarjon ha olvasok.
-Sophie!! Sophie!. mondja már kicsit hangosabban. Megvan az, amikor valaki hangosan próbál suttogni? Na, pont ezt csinálja. Kiszállok az ágyamból és az ablakomhoz sétálok. Elhúzom a függönyt.
-Mit akarsz?-kissé túl ingerülten reagálok.
-Csak meg akartam kérdezni, hogy mit csinálsz éppen...-lesüti szemét beszéd közben, és beletúr a hajába. Miért ideges?
-Olvasnék, de nem hagysz.-próbálom oldani a feszültséget, kissé elnevetem magam. Mondjuk, ez az egész olyan kínos, hogy már vicces.
-Ja, bocs. Majd találkozunk. Jó éjt.-meg se várja a válaszomat, becsukja az ablakát. Ez az ára annak, ha 3 és fél méter távolság van az ablakotok között. Nem húzza le a redőnyt, ezért látom, hogy leül az ágya szélére és gitározik. A családja hogy-hogy nem dobatja ki vele a gitárt, ha ilyenkor játszik rajta?
Ellépek az ablakomtól, leoltom a fényeket, és inkább lefekszek aludni. Talán most szépet álmodok.
