MY LIFE NEXT DOOR // Finn Wolfhard / magyar / BEFEJEZETT

S1E11||-,,Azt hiszem, kedvellek."-Elismételnéd angolul is, kérlek?

Sophie

-Nem lehet igaz, hogy nem érted! Előbb a gabonapelyhet kell a tálba önteni, utána a tejet! Te teljesen hülye vagy!- mondom Finnek, aki megsértődött rám.

-Nem, mert egyáltalán nem így ke...

A remeknek mondható álmomból a telefonom csörgése ébreszt fel. Felegyenesedem, majd felveszem.

-Szia, anya.-mondom a telefonba, miközben kikelek az ágyból és elindulok reggelizni. Remélhetőleg még itthon van Liz.

-Úgy hiányzol nekünk, és keveset beszélünk. Miért nem hívsz naponta minket? Valami baj van? Mikor jössz haza meglátogatni minket? Mi lesz a sulival?-mint mindig, anya most is feleslegesen aggódik. Fülemet és telefonomat a vállamhoz szorítom és úgy telefonálok, hogy elő tudjam pakolni a hozzávalókat a reggelimhez.

-Anya, ne izélj ennyire-mondom teljesen nyugodt hangon-, mostanában nem értem úgy rá, vagy teljesen kiment a fejemből, bocsi!-valóban, Finn tényleg elvette az időmet...

-Hogy telnek a mindennapjaid? Ott most hány óra is van?

-Most reggel 8-9 körül, pont palacsintát készítek reggelinek. Tudod, a banánosat.-újságolom neki, s közben a kikevert tészta egy részét beleöntöm a palacsintasütőbe-Amúgy tök jól megvagyok, próbálok ismerkedni az itteniekkel-az nem lényeg, hogy csak egy emberrel, de azzal viszont tényleg-, Lizzel is tök jól megvagyunk. Ti hogy vagytok?

-Akarsz beszélni Annával? Tegnap szinte egész nap kérlelte, hogy beszéljünk veled, de pont nem értem rá.-Ő hiányzik a legjobban közülük.

-Persze.-megfordítom a palacsintákat, majd meghallom Anna hangját a vonalban-Hát szia!

-Zsófiii, mikor fogsz hazajönni? Úgy hiányzol nekem! Képzeld, azt beszéltük anyával, hogy majd el kellen...-és megszakadt a hívás. Lehet kinyomta véletlen, vagy lemerült a telefonja anyának. Időközben kész lett a kajám, szóval kimegyek a teraszra, hogy ott reggelizzek meg. Itt bent olyan nyomasztó, mint kb. mindenhol.

Felmegyek a szobámba és átcserélem a pizsamámat egy egyszerű fekete nadrágra, amihez felveszek egy fehér pólót és pulcsit. Kimegyek a bejárati ajtón, és a konyhaablak alatti asztalhoz ülök le, kezemben a telefonommal és a palacsintákkal. Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire hülyén hangzik néhány szó. Palacsinta.

Már vagy 5 perce végeztem az evéssel, de kint maradtam. Úgy tűnik, Liz megint hamarabb ment be...egyszer el kell mennem vele a munkahelyére csak úgy, megnézni, hogy is van ez. Írok neki egy sms-t, amiben megkérdezem, mikor jön haza. Épp elküldeném neki az üzenetet, amikor ajtócsapódást hallok. Először azt hiszem, hogy Liz csukta be a kocsiajtót és jött haza, de nem.

-Ma is igazán színes egyéniség vagy.-néz végig rajtam Finn-Ezen is változtatni akarsz?-leül a velem szemben lévő székre.-karba tett kezekkel néz rám, mintha kötelező lenne a válaszom.

-Neked is szia. És nem. A ruhatáram teljesen rendben van, az tükröz a legjobban.-közben elküldtem az sms-t Liznek- Plusz a...-nyilván nem hagyja, hogy befejezzem a mondatom.

-Plusz a zenék amiket hallgatsz, és a könyvek amiket olvasol?-tipikusan úgy mosolyog, amikor tudja, hogy igaza van. És tényleg igaza van, úgyhogy csak bólintok. Felállok a helyemről, lerakom a telómat az asztalra és beviszem a konyhába a tányérom.

-Csak úgy itt hagysz?-kiabálja nekem Finn. Szinte látom, ahogy értetlen fejet vág. Nem hagyom ott, szóval visszaindulok hozzá. Pont fordulnék ki az ajtón, amikor a mellkasának ütközöm (eddig is ilyen magas volt?). Kissé hátrébb lépek, majd felnézek rá.

-Ehhh..., bocsi, csak a telefonodat akartam bevinni utánad...-idegesen vigyorog és jobb kezét a tarkójához teszi, miközben felemeli az említett eszközt és odaadja nekem. Egyenesen a szemembe néz, én pedig érzem, hogy elvörösödöm. Miért jövök zavarba ilyen gyakran? Ok nélkül, ráadásul.

-Kösz...-elveszem a tőle a telefont, megfordulok és elindulok a házba. Már a lépcsőn járok, amikor hallom, hogy becsukja az ajtót és utánam jön. Nem zavarja, hogy még délelőtt 11 óra sem múlt el? Kissé haragszom rá, amiért csak így beállít, mintha én mindig ráérnék.

Felérek a szobámba. Legszívesebben őrjöngenék, olyan idiótának érzem magam. De hát nem csináltam semmi hülyeséget. Idegességemben beletúrok a hajamba mindkét oldalt. Mély levegő. Le kell nyugodnom. Már készülnék bevágni az ajtót magam után, de Finn ráteszi a kezét arra a kezemre, ami a kilincsen van. Gyorsan hátrafordulok és ránézek. Aggódó arcot vág.

Finn

-Mi a baj?-még nem láttam ilyennek őt. Meg kell próbálnom lenyugtatnom, vagy valami.

-Nem tudom. Fogalmam sincs.-lenéz a kezére, vagyis az enyémre-Figyelj, ne haragudj, de jobb ha most elmé...-nem fogok elmenni. Még nem. Megragadom mindkét kezét és kezeim közé fogom őket, hogy végighallgasson, és ne menjen el, mint általában.

-Nem. Nem fogok elmenni. Barátok vagyunk, szóval kérlek, mondd el mi a baj!-érzem, hogy szorong. Mond valamit, de gondolom magyarul, mivel nem értek belőle semmit.-Elismételnéd angolul is, kérlek?-picivel közelebb hajolok hozzá. Most tényleg csak annyi szándékom van ezzel, hogy biztos kimondja azt, amit az előbb.

-Csak azt mondtam, hogy már nincs semmi baj. Elengedhetnél, nem vagyok megőrülve.-hangjából érzem, hogy még mindig van valami.

Elengedem. Csak állunk itt, mint akik azt sem tudják, hol vannak. Nem érzi, hogy fontos nekem? Hogy rászánom az időm nagy részét? Elmélkedésemből az zökkent ki, hogy érzem, ahogy mellkasomnak dől és átölel. Viszonozom. Fogalmam sincs, mennyi ideig állunk így.