MY LIFE NEXT DOOR // Finn Wolfhard / magyar / BEFEJEZETT

S1E16||all the colours in one, at full brightness

Sophie

-Mégis hogy gondoltad ezt? Azt hittem, hogy majd minimum július után fogok visszamenni egy kis időre, nem most egyből! - frissen szárított hajamat fésülve leülök az ablakom előtti kis puffra, miközben anyával telefonálok. - Jó, jó értem, nem kell kiabálni. - távolabb tartom magamtól a telefont, majd visszahúzom magamhoz, ugyanis támadt egy ötletem. - Rendben, akkor jövőhéten megyek. De van egy feltételem. Még valaki jöhet rajtam kívül. - próbálok alkudozni az utazásommal kapcsolatban.
Tudja, hogy ha nem egyezik bele, akkor el sem megyek még, bármennyire is szeretnék. Fél perc gondolkodás után beadja a derekát, majd tovább kérdezget másról. Az itteni életemről, hogy vagyok mostanában, vannak-e barátaim, hogy lesz majd a suli és a többi általános dolog. Csupa olyan téma, amit most inkább hanyagolnék.

Gyorsan ledarálom neki a válaszokat, majd mentségként felhozva azt, hogy aludni szeretnék elköszönök tőle. Igazából csak túl fáradt vagyok most hozzá, aludni meg nem igazán akarok még este 8-kor. Az íróasztalomról elveszem a könyvemet, majd folytatom ott, ahol abbahagytam.

Hazaérve hosszú ideig ülök a kocsiban, és nem akarom megtörni a varázst. A mai nap még velem, bennem van, és Violet is. Végigveszem, hogy mit szeretek benne. Ahogy a szeme ragyog, amikor beszélgetünk, vagy mesél valamiről. Ahogy ajkával formálja a szavakat, amikor olvas. Ahogy rám néz - mintha csak én léteznék a világon, mintha átlátna a bőrömön, a húsomon, a sok hülyeségemen, és tényleg látná, ki vagyok - úgy, ahogyan még én sem látom magam.

Bárcsak elmondhatnám Finchnek, hogy én is látom ki ő valójában. De Finch nem létező személy. Ennek ellenére ugyanazon gondolkodáson vagyunk. Csak a történeteink szereplői mások. Más neműek, és egyik valóságosabb mint a másik. Mert hiszem, hogy egyszer bennem is felfedeznek minden jót, ami eddig elrejtve maradt. Hogy valakinek én vagyok a szivárvány, ebben a vakító fehérségben. Vagy inkább ő számomra az. Úgy érzem, ez nem Magyarországon valósulna meg, hanem itt. Illetve csak reménykedek, ha már azt szabad.

finnwolfhard képet küldött neked

Megnyitom az üzenetet. Az ablakából van fotózva. Én vagyok a képen egy felirattal, ahogy a szobámban olvasok. "Folyton csak azt a könyvet látom nálad😝 Más elfoglaltságod nincs?"

én: érdekes, de nem igazán van. Ezt már megbeszéltük szerintem

finnwolfhard: Oh, valóban. Bocsi. Már el is felejtettem, hogy egy cselekvésről mennyi mindent tudsz összeszedni😆 de amúgy komolyan, még mindig nem végeztél vele? Tényleg nem láttam nálad más könyvet az utóbbi időben

én: Az utóbbi időben, plusz még soha. 2 hét kevés volt rá, szóval...VÁRJ.Te most leskelődsz utánam, vagy mi? Mert ha igen, akkor köszi, de nem kérek magamról sunyiban elkészített fotókat.

finnwolfhard: Akkor kitörlöm azt a 42 képet, amit akkor csináltam, amikor aludtál..

finnwolfhard éppen üzenetet ír

Biztos vagyok benne hogy viccel, de azért inkább átnézek a szobájaba az ablakomon keresztül. Megvilágítja a telefonja, miközben az üzenetet írja vigyorral az arcán.

én: ablak

Írom a rövid üzenetet, és kikönyöklök az ablakomba, miután azt kinyitottam. Most valahogy nem igazán zavar, hogy a Snoopys pizsamafelsőmre tökéletes rálatása nyílik. Mi másban lennék ilyenkor, ha nem ebbrn??
Finn észreveszi az üzenetet, ugyanis hasonlóan cselekszik mint én. Velem ellentétben ő kiül, és lelógatja a lábát az ablakpárkányon keresztül.

-42 kép, mi? - kérdezi nevetve. Normál hangerővel beszél, emiatt a 2 méter távolság miatt tökéletesen hallom.

-Tudtam, hogy nem vagy beteg pszichopata aki ebben leli örömét. Vagy tévedtem?

-Tény, hogy néha napközben pont látlak innen, de nem, nem vagyok beteg elméjű...

-Szóval csak képet nem csinálsz, a többi stimmel? - felvont szemöldökkel nézek rá. Már épp kezdene bele egy újabb "magyarázkodásba", de a szavába vágok. - Jövőhéten visszamegyek a családomhoz.

-Valóban? Hát...ez remek. Azért remélem, jól érezted magad itt. - kissé letörtnek tűnik, és a 2 ház közötti kis füves területet nézi, ami alattunk van. - Miért mész el? Azt hittem, jól érzed magad itt, és hogy talán...

-Ugye tudod, hogy csak pár napra megyek haza? És Lizt is magammal viszem, évek óta nem volt már ott. 10 másodpercig engem nézve ül, meg sem szólal.

-Ugye tudod, hogy most nagyon utállak? - kínos helyzetében elkezd nevetni. - Jó, erre képtelen lennék, de most haragszom. - megsértődött arcot vág, ölbetett kézzel elfordul. Már amennyire tud azon a szűk helyen, amiért kis híján le is esik.

-Hát, akkor inkább megyek is... - állok fel,majd elkezdem összehúzni a függönyöket és becsukni az ablakokat, mire Finn gyorsan visszafordul.

-Sophie! - mondja kicsivel nagyobb hanggal, mint szerette volna. Kihajolok, hogy halljamm mit mond.

-Jó éjt. - egy pillanatra elmosolyodik és rámpillant, majd visszamászik a szobájába. Az ablakot nyitva hagyja, és én is így teszek. Folytatom a könyvet, majd félórányi olvasás után bebújok az ágyamba, és megnyitom a telefonomon a beszélgetésünket.

én: Jó éjt, Finn

látta: 21:37