MY LIFE NEXT DOOR // Finn Wolfhard / magyar / BEFEJEZETT

S1E13||Őrület

Sophie

-Még mindig nem értem az egészet.-járkál fel-alá a szobában- Most akkor tényleg megőrült?-kérdezi Finn teljesen kétségbeesetten a filmmel kapcsolatban, amit én ajánlottam, hogy nézzünk meg. Megáll és rám néz.

-Ezek szerint. Olyan zavaros a vége, lassan én is így ugyanígy megőrülök.-mondom nevetve, majd megakad a szemem valamin, miközben körbenézek a szobájában- Ő ki?-kérdezem, majd rámutatok az egyik falára kitett fényképre. Finn egy lánnyal van rajta.

-Ayla.-amint ezt kimondja, kissé értelmetlen arccal nézek rá- Nyugi, csak barátok vagyunk-neveti el magát-, és amúgy a bandatársam. Tudod, Calpurnia. Szerintem már párszor említettem. Mindegy is. -odalép egy másik képhez- Ő itt Jack és Malcolm.- rámutat 2 srácra. A göndör a dob mögött ül, a szőke pedig gitározik- Ééés ez meg a legutóbbi nagyobb fellépésünkről van.- most egy olyan képről beszél, ahol hatalmas tömeg előtt játszanak a színpadon. A fotó láttán kissé tátva marad a szám, amit észre is vesz és elröhögi magát.

-Ez hol volt?

-New Yorkban.- nekidől a falának.

-KOMOLYAN? Jesszusom, még soha nem voltam ott. És még titeket sem hallottalak játszanii...- elnyújtom a végét és kérlelő pillantással nézek rá.

-Ha gondolod, akkor eljöhetsz velem egy próbára. Mondjuk holnap? Persze, ha nem akarsz, nem muszáj. Bemutatnálak a többieknek.- mondja egy vállrendítéssel.

-Oké. Liz úgyis dolgozni fog, szóval ráérek. Meg amúgy se ismerek mást rajtad kívül, úgyhogy ezer örömmel ismerkedem mással is.

-Ennyire unalmas vagyok?- legörbíti a száját, és sírást imitál. Jót derülnék ezen, de tartanom kell magam.

-Bor-zasz-tó-an.-mondom szótagonként. Ennyi, elnevetem magam, mert "szegény" Finn egyre keservesebben "zokog". Hirtelen elkomolyodik és rám néz. Közelebb kép, így a köztünk meglévő távolságot lecsökkenti fél méterre. Folyamatosan, lassan közelít felém.

-Még mindig ilyen nyomasztóan unalmas vagyok?- kérdi, és mélyen a szemembe néz. Karba tett kézzel állok előtte. Mintha így a hirtelen jövő dolgoktól megvédhetném magam. Talán, mégsem akarom megvédeni magam.

-Hé, kérdeztem valamit.- kisebb mosolyt villant. Nem válaszolok. Már meglenne a pillanatunk, de egy hatalmas csattanást és ajtócsapódást hallunk lentről, melynek következtében úgy megugrok, hogy szó szerint a karjaiba vetem magam.

-Ennyitől nem kéne megijedned!- körém fonja kezeit, én pedig biztonságban érzem magam. Hogy mitől, fogalmam sincs...- Túl rossz a lelkiismereted.- elneveti magát és egyre szorosabban fog.

Finn

-Quincy, hogy lehetsz ilyen szerencsétlen?-kérdezem az előszoba közepén szétterülő fiútól. Már percek óta ott fekszik és röhög saját magán. Nick mellette áll, szintén nem tud megmaradni a folyamatosan rátörő nevetéstől, miközben őt videózza. Hátrébb fordítom fejem. Sophie a kezemet fogva áll kissé mögöttem, és próbál nem mosolyogni a helyzetünkön. Úgy az egészen.

-Quincy, mondd el a követőinknek, hogy mi történt!- utasítja Nick, s majd' az arcába nyomja a telefont.

-Igazából csak...csak...be akartam jönni, de ele...elestem a saját lábamban és...-folyamatosan elröhögi magát, és visít mint valami idióta- és a kezemben volt a kajám, ami szétment mindenhova, MINDENHOVA.-gyors elhadarja, majd levegőhiánya miatt gyorsan levegőt vesz, és próbál lenyugodni. Ha nem ismerném, akkor most azt gondolnám róla, hogy részeg.

-A kajád- Nick most már engem kezd el venni a telefonnal-, amit te fogsz feltakarítani.- szólalok meg, közben ránézek a földön heverő sült krumplidarabokra és gyros hús cafatokra, majd a szekrényre felcsapódott öntetre is- Igazán remek látvány, de eddig is jól megvoltunk nélküle.- Sophie csak kuncog mögöttem, nem szólal meg. Elengedi a kezem és mellém lép, amikor az őrület okozója feláll a padlóról és ránk néz.

-Nem kell kétballábasnak hívnod ezeket után, megteszi a Quincy is.-mondja Sophienak, és csak int egyet közvetlen a feje mellett- És te pedig...

-Sophie. A barátnőm.-mondom ki hirtelen, megelőzve őt, és átkarolom a vállánál fogva. Ő nem így mutatta volna be magát.

-Csak barátok vagyunk.-mondja Sophie, s közben végigpásztázza a társaságot. Amikor hozzám ér tekintete, kissé dühösebbre vált az arckifejezése.

-Még.- vigyorgok, mint akit fejbe vágtak.

-Hát, ha te mondod.- mondja Nick, aki segít a haverjának feltakarítani. Lepillantok Sophiera.

-Remélem tudod, hogy csak vicceltem.- mondom teljes komolysággal, de a végére elmosolyodom- Valahogy sejtem, hogy nem haragszol rám, és holnap délután eljössz velem a többiekhez.- inkább csak remélem. Nem mond semmit, csak helyeslően bólogat.

-Helyes.- újra lepillantok rá- Imádom, hogy ilyen kicsi vagy!

-Ne cikizz!- mondja nevetve és kibontakozik mellőlem.

-Idősebb vagyok pár hónappal, úgyhogy cikizhetlek!- 5 évesek módjára kiöltöm rá a nyelvem. Ő csak nevetve rázza a fejét. Szerintem nem láttam ennél boldogabbnak, vagy szebbnek még. Egyszer sem.