Alone

Part 3: Az első napok

   Az első vacsorámat a Hermész asztalnál töltöttem, úgy ahogy minden újonc. És persze minden  Hermész gyerek. Már éppen nekiláttam volna az evésnek, amikor mindenki felállt és a középen lobogó tűzhöz sétált. A többi Hermészes is így tett úgyhogy követtem őket. Útközben az egyik lány odasúgta, hogy most az isteneknek áldozunk, és miközben bedobok az ételemből valamennyit, gondoljak egy istenre. Mivel egyenlőre nem ismert el senki gyermeke ként, nem tudtam, hogy kinek adhatnám. Így, mikor rám került a sor, és bedobtam a csirkecombom, az összes istenre gondoltam. Már mint a 12 fő istenre. Fogadjátok el mindannyian, és próbáljatok meg megosztozni rajta mondtam magamban. Utána végre nekiláthattunk az evésnek. Evés közben végig néztem az asztalokon. Volt egy-két asztal, ahol csak egy ember ült. Ezek közül is a Hádész asztal volt a legfurcsább. Egy srác ült csak ott. Fekete haja, sötét szeme volt. Pilóta kabátot viselt, és a kabáton kívül minden ruhája fekete színben pompázott. Csak turkálta az ételt, és eléggé undorodó arckifejezése volt. Meg is kérdeztem a mellettem ülőtől, hogy kicsoda. Azt mondta Nico Di Angelónak hívják, és mindig ilyen furcsa. Amikor észre vette, hogy nézem, bele nézett a szemembe, olyan jó mélyen, és egy jeges pillantás kíséretében elfordította a fejét az ételére. A hideg is kirázott a sráctól.

   Másnap megkezdődött életem első tábori napja. Boldogan bújtam bele újdonsült CHB-s pólómba. Úgy terveztem az egész napomat, kisebb-nagyobb szünetekkel, a vívó arénában töltöm. Ez azért volt jó ötlet, mert az íjászatban örültem, ha rendesen megtudtam fogni az íjat, a kenuzás nem tűnt szimpatikusnak és a lovaglást meg későbbre hagytam. Reggeli után el is mentem a velem egykorúakkal, azaz a 15-16 évesekkel vívni. Kheirón volt ott velünk, mert az íjászatot átvette tőle egy idősebb Apolló gyerek. Először mutatott pár fogást, adott pár tippet, majd párokba állított minket. Nekem az Ellop fivérek közül jutott az egyik. Ő is Hermészes volt. Be kell vallanom, ahhoz képest, hogy életemben először használtam kardot elég jól ment. Nem, nem egóból mondom, csak Kheiron szavait idéztem. Mivel, elkezdtünk vívni, és pár próbálkozás után kiütöttem a társam kezéből a kardot. Ő is meglepődött és elismerően bólintott. Újra nekikezdtünk. A második döfése után a kardja a porba került. Nagyon durva volt. Kheiron szólt egy lánynak, hogy cseréljenek. A lány egy fejjel magasabb volt nálam, sajnos a nevét nem tudtam meg. Nála már egy kicsit tovább tartott megismerni a vívó technikáját, de viszonylag gyorsan túljutottam rajta. Kheiron elismerően méregetett, majd oda hívott egy újabb embert. Őt is legyőztem. A vén kentaur látta, hogy így nem megyek sokra, úgyhogy elküldte azt az embert is.
- Elmehetsz pihenni. Holnap csak 11-re gyere. - mondta majd odament két fiúhoz akik összeverekedtek, hogy min, az nem derült ki. Furcsának tartottam, hogy akkor kell menjek amikor már vége lenne az edzésünknek, de rá hagytam. A délutánt a lovaglásnak szántam. Nagyon kedves volt az az Apolló gyerek aki segített megtanulni. Igen, ő is Apollós volt. Hamar belejöttem, és már magabiztosan repültem 5 m-el a föld felett. A lovat amin ültem Smile-nak hívták, mert mindig vidám, pajkos ló volt. Szerintem rajtam érezte, hogy először ülök lovon, úgyhogy megemberelte magát.

  A következő nap érdekesen telt. Úgy tettem ahogy Kheiron mondta, és csak 11-re mentem edzésre. Amikor oda értem értelmet nyert minden. Mivel, az arénában csak nálam 1-2 vagy 3 évvel idősebb gyerekek voltak. Meg is láttam köztük Annabethet. Odamentem hozzá. Épp egy másik Athénés gyerekkel beszélgettek
- Szia Amy! Hát te, hogy kerülsz ide? - kérdezte kedvesen
- Új kihívásokat keresek. - válaszoltam mosolyogva. Majdnem megkérdeztem tőle, hogy És te?, de rájöttem, hogy ennek nem lenne túl sok értelme. Meg is érkezett Kheiron, és miután konstatálta, hogy mindenki ott van, legyintett, hogy kezdhetjük. Én Annabethet álltam párba. Megadtam neki a lehetőséget, hogy ő támadjon először. Kivédtem, majd én támadtam. Védett, és újra támadott, de ellentámadásba lendültem. Így folyt ez egy jó ideig. Már kezdtem fáradni, de nem akartam feladni a harcot. Aztán, megérkezett valaki az arénába. A szemem sarkából láttam csak az alakját. Annabeth kihasználva a pillanatot, kiütötte a kezemből a kardot.
- Szép volt - mondta lihegve, miközben kezet ráztunk. Felvettem a kardom és vissza dugtam a hüvelyébe. Megfordultam, hogy megnézzem ki jött. Nico ballagott befelé a kapun. Olyan ráérősen sétált, még Kheiron lesújtó pillantása sem zavarta a késés miatt. Annabethnek közben új társa akadt, így egyedül maradtam. Nico megállt, ránézett Kheirónra, aki körbenézett, majd felém biccentett. Nico végig mért és egy szemforgatás közepette elindult felém. Ez nem esett túl jól. Odaért, még egyszer végigmért, majd kihúzta a kardját. Feketén csillogó Sztűgiai-vasból készült. Én egyelőre a hüvelyében tartottam az enyémet. Mármint a tőr hüvelyében, de mindegy. Állt és várt. Szerintem, ha nem kezem a támadást egész nap elviseltük volna egymás jeges pillantását. Cseppet sem volt kedves a srác. Hirtelen kihúztam a hüvelyből a tőrt, ami útközben karddá változott, és a meglepetés erejét kihasználva támadtam. Sajnos sikerült kivédenie, nem leptem meg eléggé. Vele is megbajlódtam. A harctechnikája eléggé szokatlan volt. Türelmes, visszafogott és mégis vad. Megvárta, amíg én támadok, óvatosan kivédte, majd egy erőszakos ellentámadásba kezdett. Ő már meglepően nehéz ellenfélnek bizonyult. És le is győzött. Láthatóan nem kellet magát nagyon megerőltetnie.
- Amy - nyújtottam a kezem harc után. Mégis csak illik bemutatkozni, nem?
- Nico - mondta szárazon és zsebre vágta a kezét, ezzel jelezve, hogy ő bizony nem fog kezet. Én lassan visszahúztam az enyémet.
- Milyen kedves - mondtam egy grimasz kíséretében. Erre óvatos mosolyra húzta a száját és engem vizslatott. Az ebédet jelző kürt mentett meg. A délutánt szintén lovaglással töltöttem, és egész jól belejöttem. Smile kedves Pegazusnak bizonyult a többi lóval ellentétben. Csak tudnám miért olyan szeszélyesek!?