Alone

Part 12: Utazás

- Mindenki jól van? - kérdeztem körbe. Leo és Annabeth kiütve feküdt a fal mellet, Nico pedig kifáradva támaszkodott a kardjára. Percy is egy kicsit elfáradt, de még ő volt a legjobb állapotba, rajtam kívül. Annabethéken egy kis ambrózia segített, Nico pedig hamar kipihente magát.
- Na jó srácok.... Mi a franc volt ez?! Nem csak egy küklopszról volt szó?! - kérdezte felháborodottan Leo. Nicoval összenéztünk, és igen, csak egyről volt szó.
- Egyről volt szó, de valószínüleg a szagunk vonzotta ide őket. - válaszoltam vállatvonva.
- Nem tudom, hogy kerültek ide, de nekünk viszont lassan ideje lenne indulni, ha nem akarunk találkozni egy harmadikkal is. - mondta Percy, miközben felsegítette Annabethet a földről.
- Rendben, de merre? - kérdeztem
- Követjük az iránytűt, a.... gyilkoshoz? - mondta Annabeth. Igen, a próféciában valóban a gyilkos szó szerepelt. A bolt előtt Percy elővette az iránytűt.
- Egyenesen északnak - mutatott előre fele
- Északra legközelebb..... Searbrook van - szólalt meg Nico a hátunk mögött. Egy hatalmas térkép előtt állt, pár turista között. Csak tudnám mikor került oda. Mi is odaléptünk és szemügyre vettük az útvonalat.
- Hát, odáig nagy kihívás lenne gyalog eljutni - mondta Leo. Valóban eléggé messze volt. Végig gondoltuk a lehetőségeinket, és a legjobbnak a busz bizonyult. Így hát elmentünk a legközelebbi pályaudvarra, és kinéztünk magunknak egy járatot. Pont 5 percünk volt még a jármű indulásáig, ami arra is alig volt elég, hogy megtaláljuk a buszt. De az utolsó percben sikerült rá felszállnunk. Leghátul foglaltunk helyet, a legutolsó 5 ülésen. És meglepetésemre nem Annabeth ült mellém, hanem Nico. Mellette ült Leo, aztán Annabeth és Percy. Érdekes útnak néztünk elébe, meg kell hagyni.
- Tehát. Pontosan mit is keresünk? - kérdezte Leo. Igen, azért nem ártott volna tisztázni, hogy mit is kell megtalálnunk, és nagy valószínűséggel megölnünk.
- Egy lényt, ami az emberek világából származik - ismételte el a sorokat Percy.
- Az emberek, azaz halandók világából. De akkor mi köze lehet hozzánk? - kérdezte Annabeth. És nagyjából eddig figyeltem. Hirtelen elnehezedtek a szempilláim, majd lassan lecsukódtak. És ez után következett életem legfurcsább álma.

Először a táborban voltam. Pontosabban felette lebegtem. Alattam az épületek csak kis legókockáknak tűntek. A tábor határán lévő dombról pedig egy hatalmas szörnysereg készült a támadásra. Volt ott minden, amit csak el tudtok képzelni. Mögöttük egy óriás állt. Mármint csak a mérete volt óriási, a kinézete egész emberinek volt mondható. Fekete öltönyt viselt, a hozzá való nadrággal és cipővel. A fején egy fekete kalap volt, amit alaposan az arcába húzott. Nagyjából velem egy magasságban lehetett a feje teteje.
- Nem tudtok megállítani - egy mély, dörmögős hang szólalt meg a fejemben. Ahogy ezt kimondta, a szörnyhadsereg támadásba lendült, és lerohanta a tábort. A táborozókat teljesen váratlanul érte az egész, alig tudtak védekezni. Szerettem volna lemenni segíteni nekik, de meg se tudtam moccanni. A szörnyek pedig csak özönlöttek lefelé a dombról. - El fogtok késni. Mire visszatértek, a táborotok hamuvá ég. - itt egy ördögi kacajt hallatott. Még a föld is beleremegett, nekem pedig végig futott a hideg a hátamon. - A szörny-hadseregem egyre csak nő, és ti nem tudtok semmit tenni ellene - nagyon mérges lettem erre a fickóra. Az arcát nem láttam, csak az ördögi mosolyát. Vissza akartam neki szólni, de egy hang sem jött ki a torkomon.
- Nem hiszel még nekem, igaz? Akkor győződj meg róla a saját szemeddel - azzal változott a kép. Az alvilágban találtam magam, egy hatalmas barlangszerűségben, aminek nem láttam a tetejét. A sötétben alig lehetett valamit látni, és elfogott a borzongás a helytől. Egy csapat szörny haladt el mellettem szellemalakban. A tömeg egy helyen ketté vált. Ahogy jobban megnéztem, láttam hogy áll ott valaki. Nem más, mint Hádész. Ott állt magatehetetlenül, és csak nézte, ahogy a szörnyhad visszatér az élők közé. Nem értettem, hogy miért nem tesz semmit. De éreztem, hogy ez az egész túlzás. Ez nem lehet a valóság. Viszont az érzés, hogy nagy gáz van, nagyon is valós volt. A szörnyek valóban megsokszorozódtak, és sokkal veszélyesebbek lettek, mint valaha voltak. Aztán egy ördögi kacaj kíséretében újra változott az álomkép. Egy kastélyszerűségben voltam. Talán egy bálterem lehetett. Gyönyörű márványból volt minden, és a plafonról csillár lógott le. Egész normális lett volna a hely, ha nem lett volna tele a padló gyíkokkal. Nem viccelek, körülöttem mindenhol gyíkok mászkáltak. Aztán mint egy vezényszóra az összes megindult egy pontba. Felmásztak egymás hátán egy hatalmas kupacba. Majd a kupacból kirajzolódott egy emberforma, és lassan alakot öltött. Az a fura lény volt az, aki hozzám beszélt. Most egy fejjel volt csak magasabb nálam, valószínűleg ez volt az igazi alakja. Ugyan azt a ruhát viselte, viszont most látszott az arca. Ijesztő, sárga szemei voltak, olyan pupillákkal, mint ami a kígyóknak van. A bőre hófehér volt. Gondoltam, ez csak maskara, ilyen bőre még neki se lehet.
- Jegyezd meg, hogy én mindig, mindenhol ott vagyok - ijesztően kitágultak a szemei. Beleborzongtam a látványba. Valahonnan  nagyon ismerős volt ez az alak.
- Ki vagy te? - nyögtem ki végül, de még mindig ledermedve álltam. Elkezdett homályosodni a kép, és halkan Nico hangját hallottam, ahogy ébresztget. Egyre jobban sötétült a kép
- Ezerarc - válaszolta végül az alak, majd teljes sötétségbe burkolózott.

- Amanda, Amanda - kántálta a nevem Nico, és óvatossan oldalba lökött. Hirtelen kinyitottam a szemem és levegőért kaptam. Még mindig a buszon ültünk.
- Minden rendben? - kérdezte. Mindenki engem bámult. Olyan hevesen vert a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Még mindig láttam lelki szemeim előtt azt az ijesztő sárga szempárt.
- Srácok... Azt hiszem nagy gázban vagyunk. Hatalmas gázban.

-----------------------------------------------------------

Hello mindenki!
Igen, még élek:D
Öhm, nos igen, erre a három(majdnem négy) hónap kihagyásra nem tudok sok magyarázatot adni.... Az igazság csupán annyi, hogy nem volt erőm és kedvem folytatni ezt a könyvet. De!
Most újra megszállt az ihlet, úgy hogy remélhetőleg újra tudok gyakrabban jelentkezni részekkel.
És még valami: 644 megtekintés és 54 vote TE JÓ ISTEN.
Oké, oké, ez nem nagy dolog másoknak, de én csak így néztem, hogy mi a fene. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!😘
Na, akkor a következő részben találkozunk, addig is jó olvasgatást mindenkinek!😘