Alone

Part 2: A tábor

   Ahogy megállt az autó, kiszálltam és rohantam is fel a dombra, hogy minél előbb meglássam a tábort. Krisztián is így tett, de ő nem volt olyan lelkes mint én. Amikor felértem, fantasztikus látván tárult a szemem elé! Gyönyörű volt és varázslatos! Utóbbi, valószínűleg a Pegazusok miatt, de mindegy. Az ofő is felért mellénk, talán egy kicsit ki is fulladt a dombmászástól.
- Hát, ez lenne a félvér tábor! Ha nem haragszotok én most elmennék beszélni Kheironnal. Úgy látom, hamarosan idegen vezetőt is kaptok- megveregette Krisztián vállát, majd elindult lefelé. Az idegenvezető alatt, arra a lányra célzott, aki éppen akkor baktatott fel hozzánk. Talán 1-2 évvel idősebb volt nálunk, hosszú göndör szőke haja copfba volt kötve. Narancssárga CHB-s (Camp Half Blood) pólót viselt és rövid farmernadrágot. Derekán egy tőr lógott.

- Üdvözöllek titeket a Félvér Táborban! A nevem Annabeth! - először nekem nyújtott kezet
- Szia, én Amy vagyok. - feleltem barátságosan.
- Krisztián. - mutatkozott be osztálytársam is miközben vele is kezet fogott.
- Gyertek, körbevezetlek titeket! - invitált minket lefelé. Elindultunk le a dombról és el is érkeztünk az első épülethez.
- Ez itt a Nagy Ház. - egy háromemeletes baba kék gerenda házat kell elképzelni, nem sokkal a domb alja előtt. Utána ahogy tovább haladtunk, balra ott volt egy kenu tó, ahol pár gyerek kenuzott, aztán ott volt egy íjászpálya, egy mászófal, amiről bizonyos időközönként láva(?) folyt le, mögötte egy vívó pálya. Hátul pedig egy hatalmas erdő terült el. Az út jobb oldalán U alakba rendeződve álltak a kabinok, majd még egy sor kabin az U betű tetején. Legelöl volt egymás mellet a két legnagyobb bungaló, ami Zeuszé és Héráé volt. Jobbra  a nő nemű isteneké, balra a férfiaké. Mindegyikből 5-5. A kabinok mögötti domboldalon volt az ebédlő, ami görög stílusban épült, fehér márvány oszlopokkal szegélyezett, kerek terem volt. Az út egyenesen ki vitt a tenger partra. Volt még ott egy móló és egy Pegazus istálló is, ahol pár gyerek éppen a repülésből tért vissza.

- Szuper! - összegeztem a látottakat, amikor a végére értünk. Mindhárman nézelődtünk, legfőképp én és Krisztián. Aztán, amikor kezdett kínos lenni a csend, és épp megakartam szólalni, észre vettem Krisztián feje felett egy jelet.
- Gratulálok Krisztián! - Annabeth sajnos megelőzött - Az apád most ismert el. - azzal Krisz feje fölé mutatott. Krisztán is felnézett és próbált kitérni alóla, de a hologram mindig utána ment.
- Nyugi, majd eltűnik. - mondtam, de ezzel nem segítettem sokat. Végre el kezdett halványodni a jel, és Krisz is kezdett megnyugodni.
- Gyere, megmutatom az Árész kabint. - invitálta Annabeth, majd elindultunk. Közben meséltünk neki az apjáról, aki a harc és a vérontás istene. Oda értünk a kabinhoz. Annabeth bekopogott az ajtón, majd nem sokkal később, egy lány nyitott ajtót. Nálam bőven egy fejjel magasabb volt, izmos alkatú. Rövid, barna haját összefogta, fekete edző trikót viselt és terep mintás nadrágot.
- Mi van? - kérdezte karba tett kézzel, cseppet sem barátságosan.
- Clarisse, bemutatom az új fivéreteket, Krisztiánt. - mondta Annabeth. Clarisse végig mérte a fiút, majd huncut mosolyra húzta a száját.
- Légy üdvözölve... - mondta sejtelmesen, majd arrébb állt az ajtóból. Krisztián nyelt egy nagyot és rám nézett, hogy most tényleg be kell mennie-e. Majd bement, Clarisse becsapta az ajtót.
- Ugye nem lesz baja? - kérdeztem Annabethet- aki láthatóan már hozzá szokott a lány viselkedéséhez.
- Nem... remélem. Clarisse egy.... egy nagyon kedves lány - mondta bizonytalanul.
- És mi most mit csinálunk? - kérdeztem, mert már nagyon el szerettem volna tűnni az Árészház elöl. Olyan kísérteties hatást nyújtottak a vörös falai.
- Hát.... nézzünk neked valami fegyvert! - mondta lelkesen Annabeth.

   Ettől belém is visszatért a lelkesedés. Már sokszor elképzeltem, hogy milyen fegyverrel küzdenék, amikor mitológiákat olvastam. El is mentünk egy kis sufnihoz, ami nem messze volt, a bungalók végében. Odabent egy rakás fegyver sorakozott. Kardok, bárdok, lándzsák és pajzsok. Talán még pár íj is volt ott. Annabeth elkezdett kutatni az egyik dobozban, én is így tettem egy másikkal. Sok fegyvert találtunk, de egyik sem illet hozzám igazán. Aztán megakadt a szemem egy fekete ládán, az egyik doboz mögött.
- Ez mi? - kérdeztem Annabethtől, miközben kinyitottam. Egy tőr volt benne, a hüvelyében. Annabeth is odalépett mellém, hogy jobban szemügyre vegye. Kihúztam a tőrt. Mennyei bronz bevonata volt. De... valami furcsa volt benne. Mintha nem is egy tőr lett volna (pedig határozottan az volt), hanem inkább egy.... kard. És abban a pillanatban amikor magamban egy kardra gondoltam, a tőr elkezdett hosszabbodni, majd egyszer csak egy kard lett belőle.
- Ezt... ezt hogy csináltad? - kérdezte Annabeth, miközben ő is jobban szemügyre vette.
- Nem tudom. Csak, egy kardra gondoltam és bumm! - láthatóan Annabeth is próbálkozott vele, de neki nem működött. Újra a kezembe vettem a kardot és most egy bárdra gondoltam. A kard pedig átalakult bárddá. Szegény Annabethet majdnem el is találta.
- Wow. - mondta elismerően.
- Megtarthatom? - ezt úgy kérdeztem, mintha egy kiskutyáról lenne szó. De ez még annál is menőbb volt.
- Nem is tudom.... Szerintem meg...- mondta, egy vállhúzás közepette. Hirtelen megszólalt a kagyló kürt.
- Eljött a vacsora. Ideje menni, gyere! -invitált kifelé, majd elindultunk az ebédlő felé. Közbe sikeresen fel csatoltam az övemre a tőrt, ami nagy szó, feltéve, hogy nincs is övem.