Alone

Part 21: Elérte a célját... vagy sem?

Ezerarc határozottan rám célzott, az ember alatt, aki le tudná győzni. Csak azt nem értettem, hogy miért pont én? Miért lennék erősebb, vagy jobb a többieknél? Ez a lélek-kiszívós erőm miatt? Nem, szerintem ez még nem olyan nagy dolog. Ennél valami komolyabbról lehet szó.

A kirakós véleményem szerint a csapatunkat jelképezte. A hiányzó darab valoszínűleg én voltam, mivel nekem még nem teljesen sikerült beilleszkednem. Aztán a tegnapi események hatására az éppencsak összekovácsolódott társaságunk szétzüllött, és bizalmatlan lett. És én is kissé eltávolodtam a többiketől, mivel kivülállónak éreztem magam, ezáltal "elvesztették a bizalmam". Tehát ez az egész hülye játék körülöttem forog, már csak arra kéne rájönnöm, hogy miért. Miért pont én?

Akaratlanul is elmosolyodtam a gondolaton, hogy Ezerarcnak sikerült elérnie a célját, úgy, hogy nem is tudtunk róla.
- Öhm... minden oké? - kérdezte Leo furcsálva, és csak akkor eszméltem rá, hogy éppen pchihopatán vigyorogva meredet az asztalra.
- Aha, minden oké - néztem rá egy sóhaj után, majd végigfuttatam a tekintetem a társaságon. Mindenki hasonlóan furcsán nézett rám, én viszont nagyon nem tudtam mást reagálni a dologra, hogy egy idióta vagyok, mint hogy mosolyogtam rajta. Úgy látszik nem csak idióta, hanem elmebeteg is vagyok, nagyszerű.
- Szerintem már ti is rájöttetek, hogy mit jelent ez az álom, úgy hogy lépjünk tovább. Mi lesz ez után? - tértem át egy másik témára, csak hogy oldjam a feszültséget.
- Iránytű? - kérdezte Percy, mire mindenki vállvonogatva egyet értett, mivel nem volt jobb ötletünk. Annabeth is befejezte a mosogatást, így körül ülve az asztalt kirakta rá Percy az említett tárgyat. Az iranytű viszont nem mutatott semerre, csak bágyadtan forgolódott ide-oda.
- Hát ez használhatatlan... - nyugtázta Leo, miközben ujjával meglökte a tűt.
- Akkor mi legyen? - kérdezte Annabeth hátradőlve a széken. Most voltunk csak igazán tanácstalanok.

Felvettem az asztalról a kis fém eszközt, s míg a többiek a lehetséges helyeket találgatták, jobban szemügyre vettem a kis tárgyat. Lényegeben nem volt rajta semmi különös, csupán egy kis pöcök az oldalán. Kiváncsinán benyomtam a kis fém cuccot, mire az iránytű teteje lepattant. Pontosabban csak pattant volna, mivel már olyan rozsdás volt, hogy rászorult.
- Micsinálsz Amy? - kérdezte Leo meglepetten, mikor elkezdtem szenvedni az irányjelzővel, hogy leszedjem a tetejét. Pár próbálkozás után sikeresen leszedtem, s amit benne találtam nagyon meglepett.
- Ugye... Mond hogy ugye nem ilyen kirakós darab hiányzott a képből? - mutattam fel a kezemben tartott kis darabkát, ami egy kardot ábrázolt. A kard pedig túlságosan hasonlított az enyémre...
- Pontosan ugyan ilyen volt... - mondta Percy leesett állal, nekem pedig nagyon rossz érzésem támadt.
- Mutasd csak... - kérte el Nico, és megfordította a darabkát. Hosszasan nézte, majd lefehéredve felemelte a fejét. - Long Island, New York... - a név hallatán valamennyiünk arcszine hasonló árnyalatatot vett fel.
- A kard.... A kardom a félvértáborban volt... Az utolsó darab... - próbáltam összerakni a dolgokat, viszont valahogy nem állt össze a kép.
- Percy! Mi volt még a képen? Emlékszel rá?! - fordult barátja felé Annabeth.
- Hát... sokminden volt.... - gondolkozott Percy össze vont szemöldökkel.
- Le tudnád rajzolni? - mérdezte meg a szőke.
- Én és a rajz elég távol állunk egymástól, úgy hogy... - röhögte el magát Percy, de mire befejezhette volna a mondatát, már keritettünk is neki egy lapot és egy ceruzát. Először kérdőn vegignézett rajtunk, majd mikor bólintottunk, hogy most komolyan rajzolja le, vállat vonva nekilátott.

Percek alatt egy olyan kép született a lapon, mintha egy festő festette volna. Percy lerakta a ceruzát, majd mikor ránézett a képre, teljesen ledöbbent.
- Ezt.... ezt én csináltam? - kérdezte, és mivel senki sem cáfolta meg, vállvonva hozzá tette. - Egy Picasso veszett el bennem....
- Oké, nézzük meg a részleteket. - hajolt a lap fölé Annabeth, mire valamennyien így tettünk. A kép ábrázolta valamennyi istent, a háttérben pedig a kék ég volt csak látható. Minden egyes alakot alaposan végignéztem, hátha van bennük valami különös. Hádész, Héra, Zeusz, Poszeidon, Hephaisztosz, Athéné és....
- Meg van! - kiáltottam fel, mikor egy furcsa alakot véltem felfedezni a főistenek mögött.
- Jézusom, ez pont úgy néz ki mint ő... - mondta Leo nagyot nyelve. Igen, az a bizonyos alak határozottan olyan volt, mint Ezerarc. Sőt, ez nem is volt kérdés. Ő volt Ezerarc.
- Oké, ha most megfordítom és.... - kezdte Percy, miközben remegő kezekkel a lap felé nyúlt. Megfogta a széleit, majd miután háromig számolt, megfordította azt.
- Ezt.... Ezt nem hiszem el... - mondta Annabeth hitetlenkedve, ugyan is a lap hátulján - ott ahol a másik oldalon Ezerarc van - egy cím állt. Egy cím, ami valószínűleg az ő hollétét rejti.
- Oké srácok.... Azt hiszem eljött az ideje az utolsó összecsapásnak... - mondta Percy nagyot sóhajtva, majd visszaült a helyére.
- Ez nagyon beteg.... - nyugtázta Leo, miközben ő is helyet foglalt, ahogy valamennyien.
- Mielőtt elindulunk valamit tisztáznunk kellene. Ezerarc azt gondolja, hogy széthúzunk, és bizalmatlanok lettünk egymással. Viszont erre rá kell cáfolnunk, hogy le tudjuk győzni. - kezdett bele Poszeidón fia, majd sokat sejtően rámnézett. Én egyből lesütöttem a szemeimet, és újra úgy éreztem, hogy legszívesebben eltűnnék innen. - Ezerarc szerint bizalmatlanok vagyunk egymással. Viszont tennünk kellene érte, hogy ez ne így legyen. - mondta, majd hátradőlt a székében.

Ahogy végigpillantottam a csapaton, mindenkin érződött a feszültség. Valahol biztos voltam benne, hogy mindenkinek van valami titka, ami a többiekre is tartozna, de úgy látszik senki sem akarta elmodnani őket. Azzal viszont nem mentünk semmire, hogy csak ültünk, és feszengve néztük egymást. Így tényleg úgy érződött, mintha egyáltalán nem bíznánk meg a másikban.
- "Elvesztettétek az egyetlen ember bizalmát, akivel le tudnátok győzni" - ismételtem meg a sorokat Percy álmából, mire valamennyien rám néztek. Én csak ültem ott lesütött szemekkel, és szinte biztos voltam benne, hogy ez a sor rólam szól. - Nem tudom ti hogy érzitek, de én megbízok bennetek. A tegnap esti.... hogy is mondjam.... Sok dolog történt, aminek egyszerre jött ki a hatása rajtam, szóval.... Igen, nem voltam épp a helyzet magaslatán, de nem szeretném ha ez befolyásolna minket a továbbiakban. Az csak egy pillanatnyi dolog volt, de mint mindenkivel, biztos vagyok benne, hogy veletek is volt már ilyen.... - itt egy pillanatra Leora és Nicora néztem, akik halványan egyöntetűen bólintottak. - Szóval, csak az a lényeg, hogy én megbízok bennetek, bárhogy is lesz, mert tudom, hogy mellettem fogtok állni... - mondtam ki végül, és olyan szinten cringenek éreztem magam, hogy eltudtam volna süllyedni.
-Mi is bízunk benned. És egymásban... - csatlakozott a cringe vonathoz Annabeth is.
- Oké, szerintem ennyi elég is volt az érzelgésből, mert mindjárt elsírom magam. - röhögte el magát Leo, és őszíntén hálás voltam neki, hogy megmentette a helyzetet a totál égéstől.
- Egyet értek. - röhögött fel Percy is, majd felállt az asztaltól. - Na, menjünk és nyírjuk ki ezt az arcos csávót, aztán majd utána ráérünk bizalmaskodni.

Vááááá

Bocsi bocsi bocsi hogy nem volt rész
Deeeeee
Akadtak kisebb gondjaim az utolsó résszel, és amíg az nem biztos, addignem akartam nagyon posztolni... :"D
De most már itt vagyok xd
Lesz, ami lesz, valahogy befejezem;)

Ja és Februárban ünnepeltük a könyv 1 éves évfoedulóját, és az eredeti terbek szerint akkor fejeztem volna be, csak elhúzódott a dolog egy kicsit...

Na mindegy, megpróbálok normális időközönként posztolni, és köszi a kitartást azoktól, akik még mindig olvassák ezt a csodát xd

További jó olvasgatást: Az író