Alone

Part 6: A rémálom folytatódik

Elalvás előtt még összegeztem magamban az aznap történteket. Kiderült, hogy az életem egy hazugság volt, megbántottam Percyt, lemaradtam az ebédről és a vacsoráról, amit a hasam jelzett is, találkoztam Leoval és éjszaka kint repkedtem egy sárkányon. Azta. Ez azért szép teljesítmény. Nagy nehezen sikerült végül elaludnom.

Másnap reggel valószínűleg elaludhattam, mivel már senki nem volt a bungalóban. Csak Adam, Hermész fia.
- Végre felébredtél! Azt hittem délig itt kell maradjak - mondta egy szemforgatás közepette. Visszarakta az asztalra a rubikkockát, amivel gondolom eddig játszott.
- Miért vártál meg? És hány óra van? - kérdeztem álmosan, miközben felültem az ágyon.
- Mert a bungalót nem lehet üresen hagyni sokáig, mióta az Árészesek hadat üzentek. Amúgy lassan fél 11. - mondta mellékesen.
- Hadat üzentek? - hiába laktam abban a bungalóban, a lakótársaim nevén kívül nem sok mindent tudtam.
- Hát még nem hallottad? - ezt úgy kérdezte, mintha valami nagy dologról lenne szó, és én lennék a hülye, hogy nem tudom. Igaz, egy hadüzenet tényleg nem semmi, de na. - Az Ellop fivérek, mint mindig, megint elloptak valamit. Az egyik Árész kölyök varázskardját. Amikor a szerencsétlen a nyomukba eredt, rádobtak pár füst bombát és két napig alig látott tőle. Mivel nem ez volt az első eset, megelégelték és hadat üzentek. Azóta próbálnak betörni hozzánk egyfolytában. Vége a mesének, nekem mennem kell, ne hagyd üresen a házat, pá! - az utolsó mondatot rendesen elhadarta és kisietett az ajtón mielőtt még valamit kérdezek. Nagyszerű, itt ragadtam egyedül a házban. Megmosdottam, felöltöztem és azon kezdtem tanakodni mihez kezdjek. Kikukkantottam az ablakon, hátha meglátok valakit. Két fiú, közülük az egyik Hermészes, kint beszélgetett az ablak alatt. A másik srác, ha jól gondolom, Apollós lehetett. Mivel szép szóval tuti nem jöttek volna be, a meleg napsütésről, cselhez folyamodtam. Az apollós srác fején egy baseball sapka díszelgett. Egy óvatlan pillanatban lekaptam a fejéről, berántottam a házba, és mielőtt utána tudott volna nyúlni, becsaptam az ablakot. Meg is volt a csali. Már csak azt kellet megvárnom, hogy bejöjjön érte a Hermész srác. Ha jól tudom, Jackob volt a neve. Vártam pár percet és már nyílt is az ajtó. Ahogy gondoltam, Jackob lépett be rajta.
- Vissza adnád a sapkát? - kérdezte unottan. Láthatólag fogalma sem volt róla, hogy mire készülök.
- Tessék - mondtam és letettem a sapkát az asztalra. Arrébb léptem, természetesen az ajtó felé, hogy biztosítsam róla, ez nem csapda. Legalábbis nem úgy. Jackob elindult a sapkáért én meg kirohantam az ajtón. Csak annyit mondtam neki futólag:
- Ne hagyd őrizetlenül a házat, szia! - majd amilyen gyorsan csak tudtam, elrohantam. Az erdő szélén álltam meg. A reggeliről szerencsésen lemaradtam, az ebédig meg még volt egy kis időm. Így hát, elindultam az erdőbe, ha más nem, majd összefutok Leoval. Sétálgattam a fák között és meglepetésemre egyetlen szörnyet sem láttam. Ezt már tegnap este is furcsálltam, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentést. Egyszer csak furcsa bizsergés kezdődött a gyomromban. A fejem elkezdett zúgni és majdnem összeestem. Neki dőltem egy fának, hogy megpihenjek. A szemem előtt a kép össze mosódott majd kitisztult újra és újra. Egy najád sikítását hallottam. Oda pillantottam, de az csak levegőért kapkodva mutogatott rám. Elléptem a fától. Elkerekedett a szemem azon amit láttam. A fa törzse, ahol nekidőltem, olyan volt, mintha tűz égette volna meg. Halott. Én is szaporábban vettem a levegőt és riadtan pillantottam körbe. Ezt én tettem volna? Mégis hogyan? Kérdések ezrei kezdtek cikázni a fejemben, és egyre erősödött a fejfájásom. Hátráltam pár lépést, de véletlen nekiütköztem egy csipke bokornak. Az ágai széle elrothadt. Ijedten hátráltam a másik irányba. A tenyerem elkezdett izzadni és levegőért küszködtem. Fogalmam sem volt róla mi történik. A lábaim megremegtek és lerogytam a fűbe. Körülöttem a fű kihalt. A bizsergés a gyomromban egyre erősödött és ezt még csak tetézte a szűnni nem akaró szédülés. Meg kell nyugodnom. Nyugi Amy. Gondolkodj tiszta fejjel! Mondogattam magamban. De egyre csak a rossz dolgok villantak fel az emlékezetemben. A nem létező családom, minden ami tegnap történt. Magányosnak, gyengének és elveszettnek éreztem magam. Minden erőmet össze kellet szedjem, hogy úrrá tudjak lenni magamon. Behunytam a szememet, nagy levegőt vettem és lassan kifújtam. Aztán még egyet. Közben Leora gondoltam, Annabethre és egy tál spagettire. Igen, spagettire. A fejfájásom valamennyire megszűnt és a furcsa bizsergés is alábbhagyott. Lassan kinyitottam a szememet. A pusztítás, amit röpke 2 perc alatt végeztem teljesen eltűnt. A fa törzse újra ép volt, a bokor is és a fű szebben zöldellt mint valaha. Csak az ijedt najádok álltak a fák mögött. Ők sem értették mi ez az egész. Felálltam és elsétáltam, közben éreztem a természetszellemek gyilkos pillantását a hátamon. Elkezdtem gondolkodni és kezdett értelmet nyerni ez az egész. Először Kheiron szavai jutottak az eszembe "...Eljön az idő....Ha megjelenik az erőd...". Hm. Az erő, amiről Kheiron beszélt, talán ez lenne az? A pusztítás? Igen, valószínűleg ez lesz az. De akkor eljött az idő, amire 15 évig vártak. A 15 évnyi hazugság, amit így már nem is csodálok, hiszen ez az erő nagyon veszélyes. Tehát az isteni anyám vagy apám így akart megóvni. De akkor ki lehet a halandó ősöm? Miért hagyott magamra? Túl sok volt a kérdés és túl kevés a válasz. Ahogy az erdőben bolyongtam meghallottam a kagylókürtöt. Tehát eljött az ebéd ideje. Itt az idő, most vagy soha. És elindultam az ebédlőbe.