Az utolsó lélegzetemig (+18)

1. fejezet

Futottam, ahogy csak tudtam, muszáj valahogy elrejtőznöm. Rettegtem, hogy utolér. Próbáltam még gyorsabban futni, de a léptek zaja egyre csak közeledett. A könnyek végig peregtek az arcomon, nem lehet, hogy elbukjak, nem halhatok meg, nem és nem és nem! Muszáj átadnom az információkat, a Rendnek. McGalagony professzor és a többiek számítanak rám.

Ekkor egy kéz markolt a hajamba, és egy pálca szegeződött a torkomnak.

- Megvagy, Granger! - suttogta egy hang a fülembe.

- Malfoy! Lehet, hogy elkaptál, de többet ennél úgy se kapsz!- sziszegtem a fogaim között. Egy hirtelen mozdulattal még közelebb rántott magához, a mellkasa a hátamnak simult, éreztem a teste melegét, de másra se tudtam gondolni, csak hogy ki kell szabadulnom. Muszáj! 

- Ne is gondolkodj a szökésen, már a kezembe vagy, és nem engedlek.

- Könyörgöm Draco, engedj! Tudom, hogy te is azt szeretnéd, hogy vége legyen a háborúnak. Kérlek! - már sírtam, nem tudtam vissza tartani, fel fel zokogtam, miközben Ő még mindig szorosan tartott. - Nem akarhatsz így élni. Rettegésben, úgy hogy bármelyik pillanatban megölhet. Tudod, hogy így van.

- Nagyon is jól tudom! - éreztem, hogy egyre ingerültebb. - Ezért nem fogok neki okot adni rá. Velem jössz, elviszlek a kúriába, ahol majd találkozol vele.

- Draco kérlek, könyörgöm ne vigyél oda! - a hangomból már csak suttogásra futotta, - Inkább ölj meg most. Kérlek! - próbáltam hátra fordulni, hogy a szemébe nézhessek. Draco szorítása enyhült, így sikerült megfordulnom a karjaiba, és a szemébe néztem.

Sok-sok fájdalmat, keserűséget és reménytelenséget találtam bennük. Az egykori gyönyörű szempárból már kihunyt az élet. Felemeltem a kezem, hogy megsimítsam az arcát, de ahogy emeltem a kezem, egy hirtelen mozdulattal rámarkolt a csuklómra, ezzel megállásra kényszerítve.

- Hermione! Nincs választásom, egyikünknek sincs! Mindennél jobban vágyom arra, hogy ennek vége legyen. Azt akarom, hogy Piton éljen, itt legyen és segítsen, mert nélküle elvesztünk. 

- Nem adhatod fel, és dobhatsz el mindent! Te vagy a legönzőbb, legseggfejebb és legmakacsabb ember a világon! Te vagy Draco Malfoy! Neked kell a legkitartóbbnak lenned! Ha csak fele annyit teszel azért, hogy ez véget érjen, mint amennyire minket utáltál és szekáltál kicsiként, már miénk a győzelem. - már szinte kiabáltam. Draco hátra hőkölt, nem számított arra, hogy kiabálni fogok.

- Elég! - harsogta. Még a vér is megfagyott az ereimbe. - Soha, de soha ne emeld fel velem szemben a hangodat - váltott fenyegetőre. - A családomért teszem, azért, hogy ők is túléljék ezt, mindenki már csak túl akarja ezt élni Hermione! - hajolt egyre közelebb hozzám.

- Hova tűnt az a férfi, aki mindent megtett volna értünk? - sírtam. - Hol van az a férfi akit szerettem, akinek oda adtam magam? Hol? - lehajtottam a fejem, és újra rám tört a zokogás.

Draco élesen beszívta a levegőt, majd lassan kifújta 

- Eltűnt és már soha nem tér vissza.

- Mi történt azzal a férfivel? Mi lett vele? - A zokogásomat már semmi nem tudta volna lecsillapítani. 

- Meghalt, eltűnt a föld színéről! - kiabálta az arcomba - Soha nem leszek már ugyanaz, soha nem lesz semmi olyan mint régen. - már ő is zokogott - Nem akarom ezt tenni Hermione, de muszáj, és gyűlölöm magam érte. Soha nem fogom magamnak megbocsátani de ezt Ő kérte, és ha megteszem Potternek még lesz esélye. Muszáj megölnöm.

-Kit Draco? - rettegtem a választól, de tudtam, hogy mit fog mondani.

- A feleségem! Meg kell ölnöm a saját feleségem! - és ekkor térdre rogyott és a fejét lehajtva zokogott. 

Letérdeltem vele szembe, sírtam mert nem tudtam már mást tenni. Végig simítottam a karján egészen a pálcát fogó kézfejéig, rászorítottam, majd a pálcát a szívemre irányítottam. Felkapta a fejét, és mélyen a szemembe nézett.

- Szeretlek Draco Malfoy, mindig is szeretni foglak! - sóhajtottam - Tedd meg! Érted bármikor meghalnék, csak mond még egyszer utoljára, hogy szeretsz! Tudnom kell, hogy szeretsz-e még!?

- Szeretlek Hermione Granger! Mindennél jobban! - megéreztem a kezét a tarkómon, majd egy hirtelen mozdulattal magához rántott, és megcsókolt. Életem legkeserűbb csókja volt, attól az embertől akit a legjobban szeretek. A saját férjemtől, akit a saját felesége kényszerít most arra, hogy ölje meg. A pálca egyre erősebben nyomódott a mellkasomnak. Eltávolodtam tőle, majd lassan bólintottam, még egyszer belenéztem azokba a gyönyörű szürke szemekbe, majd lehunytam a szemem...utoljára....