A nevem Grace Scott. 20 éves vagyok.
Nem szobalánynak készültem. Nem ez volt az álmom.
Mégis ide jutottam. Eredetileg pszichológus akartam lenni, mert szeretek mások fejével gondolkodni és legfőképp szeretek másokon segíteni. Mert a lélek egészsége pont olyan fontos, mint testünk egészsége.Elég problémás tinédzser voltam. Nem érdekelt a tanulás, sem a tanárok, sem a szüleim.
Utólag már bánom, hogy többet buliztam, mint tanultam.
Egy elég erős gimnáziumba jártam és utáltam. 4 év az életemből..
Gyűlöltem a tanáraimat és az osztálytársaimat, pár embert kivéve.
Gyakorlatilag az egész világot.Éppen e hozzáállásom miatt, és mert nem nőtt be időben a fejem lágya nem sikerült az érettségim valami fényesen.
Nem is vettek fel a főiskolára ahova jelentkeztem. Nem is értem mit gondoltam..A szüleim csalódottak voltak.
Én is.Úgy volt, hogy halasztok egy évet, de "kicsit" összevesztem apával a pénz miatt.. Meg az elvesztegetett idő miatt.
Ezért úgy döntöttem, hogy legalább dolgozni elmegyek aztán majd alakul valahogy az életem.
De egy sima érettségivel nincs túl nagy választék.
Elkezdtem keresgélni a neten, hol találhatok állást.
És itt kezdődik a történetem.
A Caroline rezidencián.Ugyanis Caroline Lewis éppen szobalányt keresett (aki takarít, mos, főz, és csettintésre mindent megcsinál, amit a főnök kér tőle).
Elég gazdag nőnek tűnt, ha már van pénze felbérelni egy ilyen alkalmazottat. Képet is csatolt a házáról.
Egy nagy luxusvillának tűnt.
Azt írta az álláshirdetésben, hogy egyedül él a házban és lehetőleg lányt keres.Nem gondolkodtam sokat. Mivel nem akartam utcaseprő lenni vagy szemétszállító... És ki ne akarna egy ilyen villában takarítani??
Írtam is neki. Másnap már vissza is írt és közölte, hogy megvan az állás és ha komolyan érdekel, akkor pénteken menjek el megnézni.
Kedd volt. És én nagyon izgatott lettem.El is újságoltam anyáéknak, hogy mostantól be tudok szállni a rezsibe és el tudom tartani magam.
Ők is örültek.
És én is.