Reggel arra keltem, hogy Carol az arcom simogatja. Boldoggá tett az érintése, elmosolyodtam, és odahajoltam hozzá egy csókra. Gyönyörű volt, szerettem a reggeli, bájos mosolyát és kócos, szőke haját. Ennél szebb reggelt nem is kívánhattam volna magamnak.
-Hogy aludtál, Szépség?
Kérdezte Carol.
Melletted nagyszerűen.
Válaszoltam nyújtózva, majd hozzábújtam, mire ő a hajammal kezdett játszani. Annyira megnyugtató és meghitt volt ez a reggel, legszívesebben egész nap ki sem keltem volna az ágyból.
-Mikor szeretnél bemutatni a szüleidnek úgy is, mint a párod?
-Nem gondolkodtam még rajta, hogy hogy közöljem ezt velük. Kicsit félek a reakciójuktól. De minél előbb szeretném.
-Látszik, hogy mennyire szeretnek, és el fognak fogadni téged.
-Én is ebben reménykedek. De azon is el kell gondolkoznunk, hogy meddig szeretnénk itt maradni. Nem akarok félelemben élni és bujkálni. Az a ház téged illet Carol, senkinek nincs joga elzavarni onnan téged.
-Én is gondolkodtam, mikor és hogyan szeretnék visszamenni. Azért még mindig bennem van ami történt és soha többé nem akarom látni azt az embert.
-Ne aggódj gondoskodunk róla. Kitalálom, hogy jutunk vissza oda biztonságban, bármi áron.
Ezután beszélgettünk még egy kicsit így összebújva, majd lassan kikecmeregtünk az ágyból, felöltöztünk és kimentünk a konyhába.
Anya már ott volt, a reggelit készítette.
-Jó reggelt lányok! Hogy aludtatok?
-Nagyon jól, köszi anya. Mit sütsz?
-Tojásrántottát és virslit, remélem Carol is szereti.
-Igen, szeretem, köszönöm Lily!
Anya mosolyogva nyugtázta a barátnőm illedelmességét, majd mindketten helyet foglaltunk az asztalnál. Apa is most lépett be a konyhába, vidáman kívánt jó reggelt-et nekünk.
Közben végig azon gondolkodtam, a mai reggeli alkalmas lenne-e arra, hogy elmondjam, Carollal egy pár vagyunk. Nagyom szerettem volna már, hogy tudják, de egyben féltem is.
Végül úgy döntöttem még agyalok kicsit a problémán, megfigyelem a szüleim mennyire kedvelik Carolinet, és akkor majd eldől.
Mikor anya elkészült a reggelivel és elkezdtünk enni, észrevettem, hogy a szüleim mennyire jól elvannak Carollal, nevetgélnek együtt, érdeklődnek felőle. Annyira jó hangulat lett az asztalnál, hogy kedvem támadt volna azonnal kimondani, de mikor belekezdtem volna, egy hang sem jött ki a torkomon.
Arra gondoltam, még nincs itt az ideje, majd átgondolom, hogy adjam be nekik, de már annyira ideges voltam ez miatt, csak túl akartam lenni rajta.
A reggeli után segítettünk anyának elpakolni, majd Carollal bementünk a szobámba.
-El kell mondanom nekik. Most.
-Mit kell elmondanod nekik?
Kérdezte Carol meglepődve a kétségbeesésem látva.
-Mindent. Vagyis először azt, hogy együtt vagyunk.
Caroline ekkor odalépett hozzám és megfogta a kezem és biztatóan így szólt:
-Nem lesz semmi baj, hidd el nekem.
-Látom, hogy kedvelnek téged, nagyon jó benyomást tettél rájuk. Szóval annyira nem félek.
-Szeretnéd, hogy együtt mondjuk el?
